Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Desplechin: Szegény kisboszi!

2022. november 27. - BBerni86

szegeny_kisboszi.jpgFülszöveg

Apukája Rózsának akarta keresztelni. De akár Viola is lehetett volna. Anyukája azonban ki nem állhatja ezeket az unalmas, hagyományos neveket. Hát persze, hiszen boszorkány. És lányának, képességei leendő örökösének, boszorkányhoz méltó név kell: Verbéna!
Csakhogy Verbéna tizenegy éves korában még mindig semmi tehetséget nem mutat a boszorkánysághoz. S ami még rosszabb, olyan akar lenni, mint a többi kislány, akik nem kavargatnak bűzös löttyöket és egy napon férjhez mennek. Édesanyja, Ursula, el van keseredve, hiszen egy boszorka számára oly fontos, hogy átadja a mesterségét a lányának! Szerencsére a nagymama felajánlja, hogy hetente egyszer foglalkozik az unokájával és bevezeti a boszorkányság rejtelmeibe.
Már az első alkalmak igen ígéretesnek bizonyulnak. Sőt, még túl is tesznek Ursula várakozásain. Egy kissé túlságosan is…

Szerintem

Nem az húzta le, hogy

gyerekkönyv és ennek megfelelően egyszerűbb a történet és a cselekmény vezetése. Nem is azzal volt bajom, hogy boszorkányokról szól, de talán csak 2 varázslat volt az egészben. Igazság szerint már a nyitány elvette a kedvem a történettől.

A szerző azzal igyekezett feldobni a 2 mondattal elmesélhető cselekményű regényét, hogy váltja az elbeszélőt. Az anya, a nagymama, a kislány és annak új legjobb barátja is kap pár fejezetet. Ezzel nem is lenne baj. Én szeretem megnézni, hogy egy bizonyos helyzetet valaki miképpen élt meg, és miben látott mást, mint a többiek.
Viszont, a nyitányt az anya karaktere kapta. Ursula lelkes boszorkány, akinek tulajdonképpen egyetlen célja van: nagy boszorkányt nevelni a lányából. Csak éppen Verbéna erre nem mutat hajlandóságot. Ellenben sokat kérdez az apjáról, akiről nem akar mesélni neki. Mi, olvasóként, megtudjuk, miért. És ez az, ami leírta nekem a könyvet. Ursula a gyerek születése után simán kilépett a férfi életéből, aki kereste őket. Mágiával eltüntette magukat, meg hasonlók. Ahogy meg van írva ez a karakter, nekem rémesen ellenszenves lett. Desplechin nem gonosz boszorkány karaktert írt belőle, de olyan dolgai vannak, hogy nem értem, hogyan kellene együttérezni vele. Az egy dolog, amit a gyereke apjával tett. De pl. látjuk, amint mérget kotyvaszt, hogy a szomszéd kutyáját kivégezze, mert ugat. Köszönöm, de az, hogy a maga módján szereti a lányát, ilyen dolgok mellett nekem nem teszi szerethetővé vagy viccessé.

Verbéna és a nagyi szemszöge javít a képen, de el is távolodunk a fantasy vonaltól. Ugyan a nagyi egy varázslatot mutat az unokájának, de ő nem erőltet semmit. Verbéna fantáziáját meg az apja személye mozgatja, ahogy már írtam. Így egy boszorkánynevelős fantasy gyerekkönyv pillanatok alatt vált családegyesítő történetté.
A nagyi a szerethető karakter, és Verbéna az élénk, kedves kislány, akiket tényleg lehet kedvelni. Ők árnyalják Ursula alakját is, de a kezdeti ellenérzéseim nem szüntették meg.

Rövid könyv, és nincs is bonyolítva semmi. Mindent nagyon könnyen megoldanak, és pillanatok alatt elsimul minden konfliktus. Túl egyszerű, de a célkorosztály miatt ez még elmegy.

A nyelvezete is egyszerű, ezt is simán betudom azzal, hogy nagyon kicsiknek szól. A fordító legfeljebb azzal tudott játszani, hogy a neveket miképpen fordítja. Egyen még jót is mosolyogtam. A boszik hagyományosan csúnya vagy negatív tartalmú neveket adnak, és a nagyi keresztneve: Leokadia.

Ha már ötletelek, nekem nagyon hiányzott belőle az illusztráció. Nagyon gyerekkönyv, érezhetően 8-9 éves kortól olvasható. Akkor miért nem tettek bele a kicsiknek pár rajzot? Azért van benne olyan jelenet, amit jól el lehetett volna kapni. Nekem sokat javított volna a közérzetemen, és a kisgyereknek is inkább kézbe adhatónak tartom, ha van benne pár kép.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr4517960840

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása