Fülszöveg:
Egykor öt királyság uralkodott a Kontinensen. A középső, Norma volt mindig is a leghatalmasabb. Annak hercegnője, Olivia egy sötét titkot rejteget; egy átok miatt akaratlanul is ártatlan emberek vére tapad kezéhez. Annak megtörése céljából egy nem mindennapi utazásra indul, s rájön; az általa ismert emberi világ mögött rejtőzik egy másik tele mágikus lénnyel, szörnyekkel és varázslattal. Vajon sikerrel jár? Meddig tudja titkolni Vincent, a szörnyvadász elől kilétét és véres múltját? Normából való távozásával elindul a harc a hatalomért. Ekkor még nem is sejti, hogy milyen fontos szerepe van ebben, s hogy a szíve nem egy egyszerű emberi szív csupán…
Szerintem:
Ilyet se sűrűn írok, mert már elegem tud lenni
a végtelenségig elnyújtott sorozatokból, de azért ez a regény nem is kicsit tömény. Ha a szerző nem egy közel 800 oldalas monstrumot ad ki, ez simán lehetett volna egy 4-5 kötetes sorozat is. Azt mondjuk nem díjaztam volna, de az megfordult a fejemben, hogy két kötetben nekem jobban feküdt volna ez a történet.
A kezdete kifejezetten tetszett, szinte sötét tündérmesés az elátkozott hercegnővel, akinek elég súlyos átok jutott. Báthory Erzsébetként szüzek vérében kell fürdőznie, hogy ne rohadjon el a teste. Ez már ad egy lelki alapot is, mert Olivia nem akar ennyi élet árán élni. Megszökik, és keresni kezdi a boszorkányt, aki megátkozta és aki így felszabadíthatja. A királyi pár meg zsoldosokat küld utána, csak éppen a lány a vezérükkel előbb megalkuszik, mint ahogy a többiek beérik őket a királyi paranccsal. Így megindul a kaland, amiben szerelmi szál is bőven akad.
Egyszerűen sok: ott van az alapozás, a boszorkány utáni hajsza, majd a kövek összegyűjtése és a végső csata is az emberiség meg egyéb lények sorsáért. Az eleje még tetszett, de aztán nekem monotonná vált. Megvan még egy kő, hurrá, mehetünk a következőért! Hiába talált ki az írónő többféle világot és változatosak is, mégis, egysíkúnak éreztem, ahogy mennek, keresik és megszerzik a köveket. Kerülgetem, de a regény egy jókora részét én unni kezdtem a kövek utáni hajsza résznél.
Ami még megfeküdte a gyomrom: alapból nem vagyok a szerelmi háromszögek rajongója, itt meg olyan túlírtat kapunk, hogy már megfordult a fejemben, hogy ivós játékkal dobom fel, amikor Vincent, Olivia meg Serena éppen szerelmi témán nyavalyognak. Igen, nyavalyognak. Olyan szenvedés hullámok vannak, hogy a fejem tudtam volna verni a falba. Értem én mekkora tragédia az átok, de nem mondhatnám, hogy jól kezelik. Akkor meg pláne nem, amikor Olivia is színre lép és egyre inkább közel kerül Vincent szívéhez. Túl van írva és túl kényelmes is a megoldás Serena halálával. Utána gyorsan össze is jön a maradék kettős.
A regénybe betett szexualitás különben sem tetszett. Ha nem Vincent dönget valakit, akkor Serena rángat magára valakit. Olivia meg kukkol vagy szó szerint szenved az érintésektől. Annál már csak akkor szaladt fel jobban a szemöldököm, amikor Ibis azon szenvedett, hogy nem tud tojást rakni. A nő madárrá tud változni, a férjét meg madárrá átkozták. Ezt a képet hagyjuk is ennyiben.
A világépítése különben jó: többféle nemzet, fantasztikus lény szerepet kap benne és még rendszer is akad közöttük. Az is tetszett, ahogy Vincent csapatát összerakta az írónő. Mindenkinek megvan a maga erőssége és egy klasszikus fantasy team jön így össze. Többek között a harcos, az okos, a varázsló.
Nem fájt olvasni, de azt sem mondhatnám, hogy az elejét leszámítva túlzottan élveztem volna. Egynek elment kategória.
Idézet:
Nem akarom könyvtárban ülve feláldozni az életemet távoli földekről olvasva, ha az ő oldalukon meg is nézhetem őket. Félre ne értsen, kedves barátom, imádom a könyveket, imádok olvasni is, de más az, ha az ember a saját szemével látja a csodát – mosolygott a férfi.
