Fülszöveg: 

Nagyon ​kalandos sors jutott Máténak, egy szegény magyar kisnemes fiának. A történet 1241-ben kezdődik, amikor a tatárok megtámadják a Magyar Királyságot. Úgy hozzák a véletlenek, hogy a huszonéves fiatal férfinak Béla király egyik lányát kell kimentenie a vad hódítók elől. Hát bizony Máté „tengernek fordítja lovát“ és olykor csatába bocsátkozva az üldöző tatárokkal, jut el az Adria partjára. Onnan aztán kaland kalandot követ, hősünk hamarosan a tengeren találja magát, majd kalózok bukkannak fel és a szeszélyes sors Korzika szigetére veti… Többet nem árulunk el a történetből, legyen elég annyi: van még benne sok meglepő fordulat. Vajon a magyar legény túlélhet-e a szigetlakók között, akik akkor éppen a gyűlölt megszálló hatalom, Genova ellen harcolnak? A fiatalember életét a tatárok támadása változtatta meg, nekik „köszönheti“, hogy elárvult és kifutott a világba. 

Szerintem: 

Ami nagyon zavar most:

a borító nagyon becsap. Hol vannak itt keresztes lovagok? Sehol! Annyi alapja van ennek a borítónak, hogy a történet elején Máténak is van egy lova, Szellő. De különben az ifjú vitéz kilométerekre van attól, amit a borító sugall. De magában a cselekményben sincsenek keresztesek, szóval, ezen tudok morogni egy darabon.

A regénnyel kapcsolatban meg nem szabad nagy elvárásokat támasztani. Ez egy pikareszk jellegű történelmi kalandregény, amiben hősünk sok kalandon és helyszínen átverekszi magát pillanatok alatt. Még emésztem is, hogy laza 200 oldalban túléli a tatárokat, bosszút áll az apjáért, megmenti a királylányt, kalózok fogságába esik és szabadságharcosnak áll, egészen kapitányi rangig küzdve magát. Annyi minden, hogy fér el ennyi oldalon? Úgy, hogy semmi nincs részletesen megírva, rohanunk egyik eseményből a másikba. Bár én a mozgalmas regényeket szeretem, ebben a formában ez túl gyors volt még nekem is.

Máté jelleme sem éppen kidolgozott. Ő egy jóravaló magyar fiú, aki teszi, amit megkövetel a haza. Harcol, igyekszik mindig a jó oldalon állni és ha lassú lépésekkel is, de haladni a célja felé. Túl jó is, hogy igaz legyen. Simán elfogadja, hogy hiába szeret bele Anna hercegnőbe, a lánnyal lehetetlen bármilyen közös jövő. Amikor már Korzikán Maria kínálkozik fel neki, nemet mond, mert tudja, ő nem fog itt maradni, és a nő nem akarna vele tartani. Meg sem fordul a fejében, hogy akármelyik helyzetet, neki kiszolgáltatott szépséget kihasználja. Szabadságszerető, vitéz. Hiába keresek benne valamit, ami mélyebb vagy emberivé teszi, nincs. Közelebb van a mesék lovagjához, mint egy 13. századi kalandorhoz.
Igaz, a mellékszereplők még ennyi jellemzőt sem kapnak. Egy-egy tulajdonságuk vannak, hogy fel- és letűnjenek Máté mellett.

A külső cselekmény van végig kihangsúlyozva. Még amikor olyan helyzet van, ahol helye lenne Máté érzelmeinek, ott sincsenek. Az apja halálán is úgy túllendül, hogy az már szinte zavaró. Pedig a regény jellege miatt ilyen – abszolút cselekményközpontú, se a világépítése, se a karakterei nem meghatározóak.

A történelem kezelése az ilyen regényekhez passzoló. Megjelennek a kor nagy emberei, Béla király személyesen is, míg másokat emlegetnek. A kor viszonyai alakítják a szereplők életét – azt kifejezetten érdekesnek találtam, hogy egy olasz városállam hogyan uralja a környező területeket, és miért kell Korzikának függetlenedési harcot vívnia Genova ellen.

Nem pont az a történelmi regény, amit jónak tartanék, gyengébb, de egyszer olvasható.