Fülszöveg: 
Samhein aratása után a kaland folytatódik.
Rocavarancolia már megmutatta, milyen kegyetlen tud lenni, de a borzalmas város sem rettentheti vissza a learatott fiatalokat. A varázslat birtokában rajtuk a sor, hogy megcsillogtassák képességeiket. Választ kell találniuk arra, miért olyan különlegesek a királyság számára, illetve megfejteni, milyen jelentőséggel bír a közeledő Vörös Hold. Eljött az ideje, hogy Hector és a többi földi gyermek elhagyja az erőd biztonságát, és leleplezzék a város titkait. És nincs az a vámpír, varázsló, vagy bármilyen más teremtmény, aki megállíthatná őket. Mindeközben egy ősrégi, mindennél gonoszabb erő éledezik a romok alatt…
Hamarosan pedig felkel a Vörös Hold.
Szerintem:
Hova fog ez a történet kilyukadni? Cotrina most húzott egy olyat, hogy
még emésztem is, mi derül itt ki a Vörös Holdról és annak mágikus hatásairól. Az ilyenek miatt lehet ez a történet horror.
Pedig a történet nem indult gyorsan. A gyerekek kalandoztak Rocavarancolia számukra nyitott területein, egyre fejlődnek mágiában és harcban. Olyan kis semmilyen a nagy egész tekintetében, hogy pl. a környéken felbukkanó hiénákat követik és harcolnak velük. Viszont, a háttérben egy lény feltámad, a tanács tagjai szervezkednek, egyesek a gyerekeket segítve, mások a sötét erő mellé állva. Mondjuk, van abban valami gonosz poén, hogy ők maguk is szörnyek, de jön valaki, aki szerintük is a nagybetűs Gonosz.
Ahogy jön a Hold, úgy pörögnek fel az események. Tulajdonképpen az a regény legérdekesebb része, ahol elköszönünk a szereplőktől. Olyan, mintha ott érne véget a bevezetés, megtörténik a varázslat, és akkor jöhet az, amiért ide kellett jönnie a fiataloknak, amiért egyesek sereget szerveznek és amiért sötét jóslatok születnek.
Cotrina bővíti a regény világát:
1: egyrészt a teret. Többet látunk Rocavarancolia földjéből, az egykori épületekből, és felsejlik, milyen lehetett korábban. A tanácstagok emlékeiben még ott vannak a dicső napok, és akkor él igazán ez a romvilág, amikor ők visszagondolnak az elmúlt időkre.
2: másrészt Rocavarancolia történelmét. Látjuk háború, más világokra nyíló kapukat nyitni és felsejlik az is, miért van most pusztulásra ítélve.
Mindez összefügg azzal is, ahogy a mágiát bővíti. Hiszen Rocavarancolia történelme egyben a mágia története is.
Ez a világ eleve sötét, szörnyek lakják és maguk is azt vallják, ők egyszerre szörnyek és csodák. A gyerekek persze kiakadnak, amikor mindent megértenek. Horror történet, valahol logikus is, hogy aki életben marad, hogy kiteljesedjen, a Hold belőle is szörnyet fog kreálni. De! Ha ennyire összemosódik szörny és csoda, ha a tanács ennyire akarja a gyerekeket, és nem értik, miért fáj nekik, ami jön – akkor egyesek miért viselkednek másként? Misztrál majd megveszik, hogy az egykori nevére emlékezhessen. A kísértet dáma már csak halni akar.
Plusz, ott van az a kérdés, amit Hector tesz fel és visszhangzik a kötet szereplőiben utána: mennyit ér az a királyság, amit gyerekek tetemére emeltek? És a történelemből látjuk, hogy hódításokkal, sok vérrel és háborúval táplálták.
Sötétednek a színek: a gyerekek változnak és nem csak keményebbek, sötétebb önképet is kapnak. A helyszín horror világ, szörnyekkel van tele és jönnek a tragédiák is szépen sorra. Lesz halálos áldozat, lesznek súlyos sérülések, és maguk a szereplők is kimondják, hogy olyan érzéseknek, mint a szerelem, nincs helye egy ilyen világban.
Megvan a maga sötét romantikája, de minden szegletében véres és ijesztő ez a világ.
Hosszú kötet, annyi tartalmat nem éreztem benne, hogy az közel 500 oldalt indokoljon. Talán a teljes első fele csak felvezetés, a másodikra indulnak be az események – hogy ismételjem magam, azzal jutunk el addig, hogy a nyitányt zárjuk.
Van több leírás, helyenként nagyon le is állnak az események.
Sok mindent ki lehet még ebből hozni, és ez az, ami mozgatja is még az agyam. Mi lesz még itt? Tippelnék egy nagy háborúra, de Cotrina az eddigiek alapján nem túl jó csaták leírásában. Majd meglátjuk.
