Barátnős, párkapcsolatos, élni próbáló.

Alice és Eileen jó barátnők, akik együtt tanultak és laktak, de az életük lassan más irányt vesz. Eileen egyetemre megy, diplomát szerez és próbál valahogy az irodalom közelében megélni. Alice ellenben tanulás helyett egy regénybe vágott bele, eladta és megtalálta a hírnév. Jó kritikák, filmesítés, pénz. Egymás életében maradnak, leginkább üzengetnek egymásnak. Mindketten próbálkoznak férfiakkal is: Alice a Tinderen akad össze a rakodómunkás Felixszel, aki nem olvasta a könyvét – aki hirtelen felindulásból elhívja magával a nőt Rómába is. Eileen egy hosszú kapcsolat után eleveníti fel a viszonyát Simonnal, a gyerekkori baráttal, akivel barátok némi extrával időről időre. Az idő telik, nekik meg el kell dönteni, kivel és hogyan tovább.

Sally Rooney az a szerző, akinek várom a könyveit, gyorsan el is olvasom őket, aztán mindig megállapítom, hogy intellektuálisan szeretem őket és értékelem, de olvasni aztán nagyon rühelltem őket. Nincs ez másképpen a Hová lettél, szép világ cíművel sem.

Életszerűnek és mainak érzem, ahogy megfogja a szereplőit és a kapcsolataikat rendezi. Alice és Eileen némiképpen csak sodródnak előre, és az élet megy el mellettük. A sok rutin, ahogy az egésznek nem látják az értelmét. Rooney a mindennapokról ír, amiben nem a nagy kalandok vannak, csak a megélhetésért való küszködés, valaki keresése, akit szerethetnek és aki ezt képes és akarja is viszonozni. Túlzásnak is érzem őket hősöknek hívni, mert nem hőseik a történeteiknek. Csak normális, átlagos emberek, akik élnek.

Nekem ezt húzza alá a cím is. Ma már nincsenek nagy felfedezések, nagy kalandok. A világ rohan, mi meg próbálunk nem nagyon lemaradni benne. Van egyáltalán bármi jelentős az életben? Vagy csak epizódok sorozata, és az a legtöbb, amit remélhetünk, hogy nem egyedül kell végigcsinálni? Elvileg Alice lehetne kevésbé szürke hősnő, hiszen ő egy sikeres író, pénze is van, de mihez kezd vele? Semmit. A pénz is csak áll a számlán, a nő meg messze van attól, hogy boldognak vagy érdekesnek tudjam nevezni.

A kapcsolatokban nem a szenvedély vagy az érzelmek dominálnak, sokkal inkább a kényelmes megszokást éreztem ki belőle. Se az Alice – Felix, se az Eileen – Simon kapcsolat nem az a szerelem, amit szokás megénekelni. Barátságból élettársak, Tinder randiból egymás mellett kikötés. Kényelmetlen is ezt olvasni, annyira az ömlik ránk, milyennek kellene lennie a szerelemnek. Hol van ez a lángoló románcoktól? De ez az, ami mindennapi és ismerős.

Az Alice – Eileen barátság is ilyen. Egy ponton Felix feltesz pár kényes kérdést, és roppantul élveztem, hogy Eileen képtelen rendes válaszokat adni. Ahogy hirdetik, hogy persze, legjobb barátnők vagyunk. Akkor miért nem találkoztok sűrűbben? Mert ismerik egymást, kényelmes nekik a megszokás hálója, de nem kell mélyen egymás mindennapjaikba lenni. Ez csak egy rutin, amit könnyen elővesznek és belesimulnak. Megint csak az, hogy ez a világ felületesebb. Jelen esetben a legjobb barátnők kapcsolat is jó adag önámítást és látszatot tartalmaz.

Nagyon nem szeretem a szereplőket. Miközben emberiek, hitelesek és nem tudom megmondani miért, de roppantul irritálnak is. Ok, ebben látszik, hogy a romantika korabeli irodalmon szocializálódtam. Nekem kellenek a hősök és a gonosztevők, ezekkel az átlag szürke emberekkel nem tudok mit kezdeni.

A forma is modern. Tágítja a hagyományos regény külcsínt – nincsenek hagyományos párbeszédek. Nincsen hagyományos cselekmény – bár a lineáris cselekményvezetés úgy-ahogy még megvan, csak éppen nem történetek és kalandok vannak, hanem szerelmi és baráti beszélgetések normális emberek között.

Nem is tudom, talán az is a bajom, hogy nem szeretem a ráismeréseket. Annyira elkapja a generációmat Rooney, hogy egy-egy jelenete vagy éppen egy-egy szereplőjének az élethelyzete a sajátom is lehetne. Olyan kérdéseket tetet fel velem, amire én sem akarok válaszolni. Ettől egyszerre érzem zseniálisnak és borzalmasnak.

Hogy is kezdtem? Igen, megvan. Korunk egyik nagy krónikásának látom a szerzőt, simán el tudom képzelni, hogy a könyvei egyszer klasszikusnak számítanak majd. Értékeltem ezt is, mozgatja az agyam – de annyira, de annyira utáltam olvasni!

Rooney: Hová lettél, szép világ – Mint kortárs: 70% releváns témák, életszerű szereplők és szituációk, modern formában.

Szubjektíven: 50% egyszerre tartom zseniálisnak és mélyen rühellem is. Nagyon kortárs és a világunk, de pont ez a modernség taszít is.