Karanténos, jövőbeli, szerelmes.

Michelle túlélt egy szörnyű balesetet gyerekként, felnőtt és most kész harcolni azért, hogy a jövő generációja szülessen és ismerhesse az anyai értintést, esetleg valami intimebbet is. Az állásinterjúja egy modern épületben lesz, ahol liftek viszik fel és irányítják az embereket. Ő egy férfival tart felfelé, amikor az épület karantén alá kerül. Ha már megvan a baj, annyi vigasza lehet, hogy Bruce az épület tervezője, és olyan előjogai vannak, amely neki is megkönnyíti az elkövetkező két hetet. Miközben az MI féltékenységből igyekszik szabotálni a nőt, Michelle és Bruce között egyre gyengédebb szálak szövődnek. Bezárva, egymással, olyan közelségbe kerülnek, melyet a nő még soha nem élhetett át. Kész tehát tovább harcolni, hogy ezt megtarthassa és ne kelljen elbúcsúznia tőle a férfival együtt.

Negatív leszek, de most nagyon nem sikerült ráhangolódnom erre a regényre. Vártam valami eredetibb tartalmat, de annyira szimpla romantikus regényt kaptam, hogy nem egyszer le is tettem és közel álltam, hogy félbe is hagyjam.

Az alaptörténet nagyon egyszerű. Két ember, akik kezdetektől vonzódnak egymáshoz, közös karanténban találják magukat és felcsapnak az érzelmek. Az ilyen sztorikat már nem találom hitelesnek. Itt sem hittem el, hogy ez a két ember tényleg megismeri és megszereti egymást. Szexuális feszültség meg hasonlók, rendben. De szerelem? Azt nem éreztem benne. Eleinte közös jelenetük se nagyon volt, hiszen még a karanténban is tartani kellett a távolságot.

Untam. A szerelmi szálat leszámítva alig történik valami, és a beletett plusz elemek némelyike is komolyan idegesített. Bruce az épület és az MI tervezője – a halott neje volt az alap, és az MI az elejétől féltékeny Michelle-re. Még próbálja szabotálni is a nőt. Ennél csak azt találtam borzalmasabbnak, amikor a művégtagok idézőjelesen önálló életre keltek, aztán elkezdték tapogatni a másik fél testét.
A regénybe tett szexualitás amúgy is több helyen gúnykacajra fakasztott – Bruce merevedése rendszeresen feszülő vágyaként van megnevezve. Elsőre is csak vigyorogtam ezen a kosztümös regényes megfogalmazáson, de sokadszorra már inkább irritált. De azt sem tudom elképzelni, hogy Bruce gyönyörűnek látja a nőt a fél kezével és fél mellével. Mondjuk, a jövőbeli idő miatt el tudnám hinni, hogy változott a testkép felfogás, de akkor is… (Bruce egyik keze is művégtag, ok. De fél mell? Miért nem plasztikázták meg?)

A szereplők sem lettek különösebben szimpatikusak. Ez részben abból is fakadt, hogy nagyon úgy éreztem, hogy a mostani szerelmi száluk körül forog minden. Az kiderül, hogy egymásért meddig mennének el, de más nem nagyon. Pedig az érdekelt volna, aki megélte az átmenetet is, mint Bruce. Nem egyszerre lett tilos az érintés és kellett tartani a távolságot.

Végül, az üzenet átjön és a vírus tematikához is nagyon megy. Abban vannak ötletek, milyen lehet egy teljesen érintésmentes világ. Az is átjön, hogy mennyire fontos az érintés és az emberségünk veszítjük el, ha lemondunk erről. Csak éppen a körítés… Miért kellett még egy terhességet is beleerőszakolni a végére? Azon túl, hogy az egyik legnagyobb nyálregényes klisé, ide nagyon nem is illett ide. Nem az lenne a logikus, ha előbb kiharcolnak valamit? Tiszta Fortress, ahogy azt várják, hogy a terhes nőt begyűjtsék. Mert azt el nem hiszem, hogy ők lesznek a kivétel a szabály alól, és hagyják őket babázni.

Szerettem volna szeretni, de ezt nem tudom. Sokkal inkább romantikus regény, mint disztópia vagy elgondolkoztató a ma korának szánt üzenettel.

Borbás: Zárva – Mint romantikus: 45% két szereplőre szabott, szenvedéllyel telített történet, aktuális háttérrel.

Szubjektíven: 10% nem szerettem meg a szereplőket, nem drukkoltam nekik és csak románc.