Szuperképességes, nemezissel szembenéző, útválasztó.

Jessica Jones nem született szuperhősnek. Csak egy kamaszlány volt, akin átnéztek a középiskolában. Pedig nem nagy álmai voltak, nem a menő sportolók, hanem a csendes és intelligens Peter Parker tetszett neki. Egy autóbaleset változtatta meg, amelyben elvesztette a szüleit és az öccsét is. A rájuk ömlő vegyi anyag tette olyan erőssé, ami emberfeletti. Segíteni akart az embereknek, hősnek állt. Ám volt egy gonosz, akire nem készülhetett fel. Kilgrave, a Bíborember nem fizikai erővel bírt. Az ő szava parancs volt bárkinek, aki hallotta. Jessica a személyes csicskája lett, és komoly sérülés, távolság és Jean Grey kellett, hogy el tudjon szakadni. Máig emészti a dolog, és nincs túl a vele történteken. Most mégis azt kérik, hogy nézzen szembe a legrosszabb rémálmával és vegye fel a kapcsolatot a Bíboremberrel. Ahogy lenni szokott, a magánélete sem lett egyszerűbb: ugyan a Hangyával jár, de Luke Cage is színen van.

Mivel elég felemás érzelmeim vannak a kötettel, nem is tudom, hol álljak neki. Van, ami tetszett benne, más annyira nem. Még nem dőlt el, merre billen a mérleg nyelve. Adogassanak egymásnak az érvek – miért is ne?

Tetszett: Jessica Jones nem a Marvel fő sodrában van, de ebben a történetben is ott vannak a nagy nevek a történetében. Thor, Vasember, Pókember és még hosszan sorolhatnám. Nagyon mélyen be van ágyazva a történet a Marvel univerzumba, és ezt szerettem benne. Minden egyes történetben, most is, biztosan jön egy olyan szereplő, aki úgymond sztárvendég és hozza a formáját. Különösen az olyan kis részek tetszettek, amelyek a híres történetek mellékszálain helyezkednek el, mint az, hogy Peter Parker és Jessica osztálytársak voltak.

Nem tetszett: még mindig nem vagyok kibékülve a grafikával. Mint Jessica jelleme, nyers és szinte fájdalmas, éles. Most különösen kiéreztem ezt, mert kapunk egy olyan részt is, amikor még Jessica szuperhősként próbálkozott, reményteli és kedves volt. Egy teljesen más személyiség, mint a mostani. Az sokkal gyengédebben van rajzolva is. A kettő kontrasztja erős, és nekem a szebben rajzolt tetszik jobban. Még ha értem is, hogy a rajzok milyensége jellemzi a hősnőt. Még akkor is, ha a boldog Jessica rózsaszín – lila színű világa taszít is kissé.

Tetszett: a történet íve. Látjuk a kezdetet, amikor Jessica a képességét kapta, és látjuk a véget is, amikor el tudja engedni a bűnöket és esélyt kap egy új kezdetre. Legyőzi a nagy rémálmát, és így már mer jövőt is tervezni. Ebben pedig egy boldogabb Jessica van Luke párjaként, a gyereke anyjaként. Még akkor is, ha valahol durvának érzem, ahogy Scott ágyából megy Luke-hoz át. Megvan, ahogy fent, lent, majd újra fent van – mert ő maga képes erősebb lenni, és szembeszállni a kínzójával.
Ez Jessica igazi ereje és diadala most, nem az emberfeletti képessége. Mert az erő az övé, fizikai, de le kell győznie saját magát, a félelmét.

Hiányoltam, hogy nincs nyomozás és krimisebb ügy, ami eddig a magánnyomozói praxisban azért megjelent. Ez a trilógia legszemélyesebb része.
Cserébe tetszett, hogy megmutatja a nő teljes karakterét, a kockákat, amiből Jessica jelleme összeállt a jelen állapotára. Ismétlem: ez a legszemélyesebb rész.

Összességében azért inkább tetszett, mint nem. Jól összeáll a történet, van íve is, és korrekt zárás is.

Bendis: Jessica Jones: Alias 3. – Mint képregény: 75% a grafika tükrözi a hőst, nyers és összetett történet, hősökkel és lélekkel.

Szubjektíven: 65% még mindig bántja a szemem a grafika, és Jessica pasiügyei se tetszenek.