Sorozatgyilkosos, nyomozós, megtévesztést építő.

Noah szerelmes volt, ha nem is volt kockázatmentes a kapcsolata. Paige gyönyörű, érzéki teremtés volt, aki viszonozta az érzelmeit. Viszont, egy mindenre elszánt milliomos felesége is volt, ha már tervezte is, hogy elhagyja a férjét Noah kedvéért. Mielőtt bármit is tehettek volna, a rendőrség tartóztatja le a férfit. Egy feltörekvő sztárocska és az ügynöke meggyilkolásával vádolják, majd el is ítélik. Hónapokkal később a gyászoló Jenna előveszi az aktát. Kedvenc nagybátyja elhunyt, és a nyomozónő átnézi a vidéki seriff ügyeit is. A hagyatékban ki van emelve Noah ügye, aki ártatlanul lett elítélve, csak rákenték a gyilkosságot. Jenna a férfi mellé áll, majd az igazi gyilkos nyomába ered. Lassan ráébred, hogy nem csak egy gyilkosságsorozat vár megoldásra, hanem minden kapcsolódik egy rémházhoz és a saját múltjához is.

Nem lenne szabad, hogy az előzetes elvárásaim fényében ítéljem meg a regényt, de nem fogok tudni elvonatkoztatni. A fülszöveg, a borító is valami egészen mást sejtetett. A házat emelik ki, amely rejtélyes, kísérteties és sötét a múltja.

Ehhez képest olvastam, olvastam és a ház csak ott van fent az ormon, se hangulatában, se a cselekményben nincs olyan szerepe, mint vártam. Kísértettörténet, gótikus horror helyett egy kortárs thrillert kaptam. Annak korrekt, nem hiába az a szerzőpárosa, akik, de már akkor sem tudott tetszeni, amit olvastam.

A fő történetszál cselekménye lineáris, és Jenna szemszögén keresztül haladunk majd végig az eseten. Közben egy-egy másik szereplő kerül az elbeszélő fókuszába, de alapvetően Jenna a főhős. Sima, sorozatgyilkosos ügy ez, ami átível pár évtizeden. Egyedül az ad neki némi pluszt, hogy van egy család és a ház, amelynek a története kapcsolódik mindenhez. Ahogy erre a nyomra rátalál a nő, már gyorsan haladnak a végjáték felé.

Mellette egy-egy részben a múlt bűnei elevenednek meg. Nem akarom elmesélni, kicsoda Holden – a nevéről simán beugrott a Zabhegyező, bár kétlem, hogy utalás lenne – és miért jelentős, de az ő karriertörténete is ott van a lapokon. Az adná a borzongást, a másságot, de most nagyon úgy éreztem, hogy sok ilyet olvastam már. Bevett technika, hogy álnéven követjük a gyilkos gondolatait és megismerjük a múltját is, hogy a végén meglepetés lehessen, amikor kiderül a valódi személyazonossága.

Itt is élni akartak ezzel, és meg kellene döbbenni, ki a gyilkos. Nekem nem ment. Valamiért annyira azt várta az ember, hogy olyan legyen, akire nem számítunk, aki közel van, és nem gyanús, hogy nem is lepett meg, amikor ilyen személyről derült ki a gyilkos volta. A családi múltra, titokra is lehetett számítani, így ez a csavar sem lepett meg. Duplán játszanák ki azt, hogy ami nem tűnik valószínűnek, amiről terelve vagyunk, az a megoldás.

Pedig krimis, haladnak előre a nyomokon és pörög a cselekmény – mégis, szinte untam. Jenna karaktere nem került közel hozzám, ahogy a körötte levő férfiak sem lettek szimpatikusak. Olyan egyszerűnek tűnt mindenki, egysíkú indítékokkal. Nagyon valószínűsítem, hogy ennek megítélésben is hatással volt rám, hogy más típusú történetet vártam.

Van benne némi szerelmi szál is, amit kedvelni szoktam. Nem kell romantikusnak lennie, csak azért legyen egy pár, akiknek drukkolhatok. Itt viszont azt kívántam, bár bele se kezdtek volna ebbe a vonalba. Akik a végén együtt vannak, mint összeköltöző páros, annyira a semmiből jöttek és nem veszi be a gyomrom, hogy egy jelenettel korábban még mással voltak, aztán a zárásra kapnak egy közös happy endet.

Összességében azt lehet mondani, hogy thrillernek rendben volt, de nagyon szubjektív szempontból most nem tudott nekem tetszeni.

Patterson & Ellis: Gyilkos ház - mint thriller: 70% a zsáner elemeit szépen hozza, fordulatos és csavar is van, csak ismerős.

Szubjektíven: 55% hiányzott a poén, nem éreztem eléggé vérfagyasztónak sem. Mást vártam.