Kosztümös, házasságra kényszerülő, szerelembe eső.

Daisy az utolsó a lányok között, aki még nem ment férjhez. Már a saját nővére is a szülés előtt áll, a többieknek már kislányai vannak. Az apja megelégeli, hogy a lányának senki nem elég jó. Ha a nővéréhez hasonlóan nem fogott magának eddig egy angol nemest – noha sokan pályáznának arra, hogy rokonságba kerüljenek általuk Marcusszal –, akkor a maga módján akarja kiválasztani a vejét. A saját fiai nem alkalmasak átvenni a családi céget, viszont a jó nevű családból származó, de szegény Matthew az ő szárnyai alatt igazi üzletemberré érett, akire hagyhatná a gyárat, és akit szívesen látna az unokái apjának. Daisy eleinte nagyon tiltakozik, de akkor újra találkozik a férfival, aki már nem egy esetlen kamasz többé.

Ezt a sorozatot is sikerült össze-vissza olvasnom, még egy rész vissza is van, de ez cseppet sem zavart. Annyira egyforma mind, és annyira tudom, mi lesz a vége, hogy teljesen mindegy, melyik lány szerelmi történetét olvasom előbb vagy utóbb. Ez jó hír annak, aki úgy veszi közbe, hogy nem tudta, egy sorozat sokadik részét választotta.

Sajnos, azt is el lehet mondani, hogy ez is ugyanazt a kaptafát használja, amit ezen sorozat többi része. Ahogy a pár egymásra kattan, ahogy egy utolsó akadály legyőzése után jön a nagy happy end. Az egész regényben egy csavar volt, ami meg tudott lepni. Voltak tippjeim, mi lehet Matthew titka, amiért annyira nehezen szánja rá magát a nősülésre – noha szerelmes Daisybe, akit meg is hódít. Pont az ellenkezőjére gondoltam: valami nagy örökösnek tippeltem, erre kiderül, hogy a semmiből tört fel és self-made man. Azt még kicsit sajnáltam is, hogy az ezzel együtt behozott bűnügyi szál milyen könnyen meg lesz oldva, az legalább hozott egy kis izgalmat.

Mert különben egyértelmű, hogy mi lesz itt. Bár Daisy eleinte fogadkozik, hogy nem kell neki az apja választotta vőlegény, elég az első találkozás, hogy a szikra belobbanjon. Újfent bele lehet kötni abba, hogy mennyire vágy és mennyire mélyebb ez a szerelem. Matthew részéről hihetőbbnek tartom: ő már az Államokban is szerette a lányt, bár kétlem, hogy megismerni meg tudta volna ott. Látta az apjával, ilyesmik. Daisy viszont egy akkora pálforduláson megy át, ami sok. A kezdeti ellenszenvből vak bizalom lesz. Miután le is fekszik a férfival, az elvakult szerelmes mintapéldáját hozza. (Én meg soknak tartom a szexjeleneteket.)

Tipikusak a szereplők abból a szemszögből is, hogy ebben a sorozatban egy nő és egy férfi kivételével – akik nem egymásban lelik meg az igazit, jegyzem meg – nem a szépségekről olvashatunk. Külsőre karakteresek inkább. Nincs ezzel gond, az viszont már zavar, hogy ez mennyire ki van emelve. Ahhoz képest, hogy mennyire öntudatos, és a saját sorsuk kézbe venni próbáló nők ők elvileg, Daisy is, túl sokat foglalkoznak a külsejükkel. Nem mintha a vagyon nem pótolná, hogy nem ők a bálok szépei…

A férfiak is egy kaptafára készültek, Matthew is illik a sorba. Itt olyan férfiak vannak, akik nagyon jók a saját területükön, és ha nemesnek is születtek – nem csak Matthew, aki nem –, jó üzletemberek. Van a jellemükben szikárság is. A legnagyobb titkot Matthew kapta köztük, és tulajdonképpen ez az egy, ami kicsit jellemmé teszi.

Igaz, Daisy és Matthew sem voltak számomra emlékezetesek, ahhoz túl üresnek érzem mindkét karaktert. Pláne, amikor minden a szerelem körül kezd forogni.

A szokásos problémám az is, hogy mennyire jelentéktelen a történelmi színezet. Még csak az sem derül ki egyértelműen, mikor is járunk az időben. A kosztümös környezet, bálok, nemesi rangok és vagyonok jelentik csak a történelmet. Díszlet, nem igazán történelmi így.

Talán az is volt a baj, hogy ennél sokkal többet vártam, így fejezetről fejezetre csalódtam, hogy mennyire ismerős, s így unalmas az egész történet és násztánc.

Kleypas: Botrány tavasszal – Mint történelmi romantikus: 60% a történelmet díszletként használva szórakoztató románc.

Szubjektíven: 40% hiába kerestem benne bármi pluszt, az írónő ugyanazt a sablont hozta újra.