Kirándulós, családi titkos, szerelmes.

Zorie átlagos kamaszlány. Az anyja elhunyt, de a mostohaanyját nagyon imádja. Szemüveges, jó tanuló, akinek a csillagászat a hobbija. A fiúkat most kezdi el felfedezni. De az utóbbi időben összejöttek a dolgai. Sejteni kezdi, hogy az apja megcsalja a mostohaanyját, aki jobb szülő, mint az apja, akivel a biológia is összeköti a lányt. A kiszemelt sráccal nem sikerül összejönni, míg az exe közelsége még mindig fáj neki. A nyári szünetre kitalálják neki, hogy az egyik barátnőjét kísérje el sátorozni. Ott aztán szembesül vele, hogy egy nagyobb csapattal mennének, aminek tagja a jelenlegi kiszemelt, Brett és az ex, Lennon is. Amikor aztán pár igazság kipattan, Zorie kénytelen lesz szembenézni nem csak a srácokkal, de magával is.

Zsánerében tulajdonképpen korrekt, csak már elfáradtam ettől a stílustól. Ideje lenne kicsit szüneteltetnem, mert így folyton azt éreztem, hogy ilyet már olvastam. Pont ezt vártam. Miért gyötrődik már megint ennyit?

Bennett nagyon belülről megfogott regényt írt. Zorie belső monológja a regény, és mint tipikus kamasz, mindent megrág ezerszer, gyötrődik és nehezen dönt. Jellemzi egyfajta egoizmus is, amit majd a szemére is vetnek. Mindig azt nézi, ami neki számít. De nem minden kamasz ilyen? Nehéz más cipőjébe képzelnie magát, amikor a saját életében is vannak kisebb-nagyobb fájdalmak, amelyek elvonják a figyelmet. Ez pont nem az, amit felrónék a lánynak. Azzal sokan küzdünk valamilyen szinten, hogy én-központú a világunk.
Zorie úgymond ’rendes’ kamasz, könnyű vele azonosulni – egy újabb szomszéd lány, aki nem a legszebb, nem a legokosabb, de helyeske és vannak céljai, bánatai is. Ha nem lenne annyi szenvedéstörténete, aminek a nagyját gyerekesnek éreztem, még kedvelni is tudtam volna. De ifjúsági, így ilyennek kell lennie. Már említettem ugye, hogy kezdek belefáradni az ifjúsági gyötrődésekbe? A lányét is fárasztónak éreztem.

Cselekmény kevesebb van benne, és az is a szerelem köré gyülekezik. A magam részéról sokkal szívesebben olvastam a túrán kalandokat, de inkább azon lesz a súly, hogy mit kezd egymással Zorie és Lennon. Egyedül azt éreztem pörgősebbnek, amikor a titkaikat elkezdik elmondani, és hirtelen a fejére áll minden, amit a lány addig gondolt. Még akkor is, ha abban azért van mese faktor, hogy hónapokig nem bírnak megnyílni, most meg egyszerre minden kiszakad belőlük.
Nem is szerettem, hogy akkor Zorie milyen érzelmi hátraarcot produkál, de ifjúsági romantikus. Pontosan ezt vártam, hogy ezt teszi. Nincs meglepetés.

Akad benne kis humor, kevesebb kaland, sok románc. Mindez érzelmekkel túlpörgetve, szinte már szentimentalista stílusban. Nyilván túlzok, Jenn Bennett ennél jobban elkapja a hangulatot, és nem vált át csöpögősbe, csak nagyon az érzelmek uralkodnak a témákban.

Próbál komolyabb mondandót is behozni, mint a gyász és a szülői diktatúra elleni harc, csak sajnos ezeket is alárendeli a szerelmi szálnak. Olyan szempontból lesz jelentősége, hogy hat ez a fiatalok szerelmi életére. Valahogy nem érzem jónak az arányt.
Nem is tudom, mit kellene kihozni belőle tanulságként. A szülők is emberek, és all you need is love? Fontos a kommunikáció? Eredetiség meg nulla.

Lehet, hogy máskor azért jobban kedvelném. Most nagyon azt érzem, valami horrorral vagy véres thrillerrel át kell mosatnom a szervezetem, hogy megint értékelni tudjak egy ilyen történetet. Mert már unom.

Bennett: Ragyogó szemek - Mint ifjúsági: 70% sok érzelemmel, némi komolyabb konfliktussal, de elsősorban szerelmes.

Szubjektíven: 50% már unom, ami csak ennyit tud. Túl szerelmes, túl nyafka a főszereplőnő.