Országot mentő, képességes, összeesküvést leleplező.

Ignác, vagyis Pannónia Parancsnok ügyei rosszul alakultak: a saját csapata dobta ki a közös bázisról, őt hibáztatva Gábor (Hollóember) haláláért és a legutóbbi vészhelyzetekért. Az ősei is elégedetlenek vele, és már mozizni sem tud nyugodtan az emlékeik között. Hogy mondja el ezt a vezetőségnek? Ráadásul felfigyel arra is, hogy egyre több minden tűnik el Magyarországról és az emberek nagy többségének tudatából is. Olyan nemzeti gyümölcs, mint a csombó és olyan fegyver, mint a csillagvető – már senki sem tudja, hogy ilyen létezett és mit jelentett. Ez már katasztrofális vészhelyzet, és Ignác kénytelen maga eredni a nyomába: a csapata is eltűnt, a vezetőség nem veszi komolyan és lehet, hogy rosszban sántikál. Neki meg maradnak az ősei, egy belevaló riporterlány és az egyik társa fia, hogy rájöjjön, ki és hogyan tünteti el azt, ami az országot Magyarországgá teszi.

Alapvetően lelkes olvasó vagyok, és az első benyomásaim meghatározzák, hogy tetszik egy könyv. Ha erős a nyitány, a gyengébb folytatásnál is kitartok. Egy gyenge kezdet húzza végig az agyam, de a jó befejezés miatt meg tudom szeretni a könyvet.

A Pannónia Parancsnok első nekifutásra a második verzió volt. A kezdet nagyon elvette a kedvem, meg is akadtam kissé. Nem elég, hogy a történet nem tetszett – Ignác panaszkodik, hogy őt mennyire nem értékeli senki, és arra sző terveket, hogy adja elő úgy a történteket az európai fejeseknek, hogy ne tűnjön baleknak. Plusz, maga Ignác sem egy szimpatikus hős itt. Aztán az események beindulnak, izgalmas konfliktus bontakozik ki és Ignác is összeszedi magát. Így felülbíráltam a kezdeti benyomást.

Helyette a tudatos szerkesztést fogom megdicsérni. Direkt indulunk ennyire lentről, hogy aztán minden téren legyen egy nagy fejlődési ív. Ignác a pince mélységéből kaparja össze magát, és azért bebizonyítja, hogy megvan benne a hős talentum. Csak a könyv első kb. tizede, amin túl kell jutni.

A cselekmény meg elkényeztet. Egyik elmélet és akció követi a másikat – van krimis nyomozás, vannak összeesküvések, szuperhős összecsapások, másik világbeli kalandok és magánéleti kavarások is. Változatos, izgalmas, és nem egy nagyon jó ötlet van benne.

Amivel eljutok oda, hogy a világát is mennyire szerettem ennek a regénynek. Miközben irigykedem az olyan hungarikumokért, amelyek csak Hernád Péter fejében és a regényben léteznek, van itt kémkedéstől kezdve ufókig minden. Lehetett volna nagy katyvasz is, de értelmes és szórakoztató is a végeredmény. Benne van a magyar valóság ismerős keserűsége – még a szuperhőseink is lesajnáltak és alulfinanszírozottak – de szerencsére a könyv hangulata nem keserű.

Humoros és pozitívan ábrázoló a kötet. Ok, vannak nehézségek és minden rosszat össze lehet gyűjteni korrupciótól kezdve az előítéletek mocsarán át a hétköznapi fájdalmakig, de a szerző úgy tálalja ezeket, hogy inkább az a hangsúly, hogy ennek ellenére is milyen csodák férnek el ebben az életben és világban. Mondjuk, nekik ott volt a csombó…

Sok karaktert megkedveltem, sok olyan szereplőt is, akiket az előző részben nem. Ignác hatalmas fejlődésen megy keresztül – egy hanyag, önző figura jut el addig, hogy elébe megy az eseményeknek, fel képes áldozni a kényelmét, akár magát is. Szeretni kezd, aktív lesz és kiérdemli a hős jelzőt is. Igaz, Máté és Gáspár vitéz lettek a kedvenceim. Máté az a naiv, álmodozó karakter, aki még hisz. Gáspár meg a régimódi hős, a Hunyadiak lovagja. Mondjuk, Ignác ősei mind nagy figurák, és remek történeteik is vannak a történelem 10000 évéből…

Ez a rész jobban tetszett Hollóember köteténél, és jó szálakat nyit meg a következő részre. El is fogom majd olvasni.

Hernád: Pannónia Parancsnok - Mint fantasy: 75% lassú kezdés után felpörögnek az események, jó karakterekkel, izgalmas.

Szubjektíven: 85% a kezdeti nehézségek után megkedveltem a főszereplőt is, jó a világa is.