Múlt után kutató, szerelmes, családi titkot felfedő.

Petra most vesztette el imádott nagyapját, és vele a célt is, amire az életét fel akarta építeni. Nélküle már nem látja értelmét a diplomának és doktorinak, miközben a neve kötelezi. A férfi életrajzírója a lány egyetemén tart előadást, és tesz egy olyan megjegyzést, ami mélyen megbántja a lány érzelmeit. Elhatározza, kideríti az igazat, és nem hagyja, hogy a férfi emlékére bárki is árnyékot vessen. A múlt kutatása közben azonban egy különös történetbe botlik. Kb. 80 évvel korábban, Párizsba érkezett egy tudatlan vidéki fiú. Boldogulni akart, és megragadta az alkalmat, amikor egy híres cukrászdába segédként lehetőséget kapott. Volt hozzá esze és ügyessége. A szeme pedig megakadt a tulaj lányán… De mi köze mindezhez Petra nagyapjának? Mit tett ellenük?

Történet a történetben, a romantikus történelmi regényeknél divatos formátumban. A jelenből egy leszármazott nyomozza ki, mi történt az ősével, miközben a saját élete modern konfliktusait is megoldja, és szinte mindig szerelemre lel. Pont ilyen ez a regény is.

Érdemes a két idősíkot külön kezelni, mert más a stílusok és az élvezhetőségük is.

A jelen kapja tőlem a kevesebb pontot. Abszolút untatott, hogy Petra hogyan hergeli magát és próbálja a történet szilánkjait összerakni. Nem nyomozó, csak egy lelkes rokon, aki túlélőket és írásos nyomokat keres. Közben a környezetében valakiről felfedezi, hogy fontosabb neki, mint egy barát. De ez olyan érzelemmentesen és szinte meglepetésként van beleírva, hogy igazából csak annyi funkciója van, hogy a végére hősnőnk is megkapja a full boldog véget.

Maga Petra is semmilyen. Kedves lány, aki még keresi a helyét és szerette a nagyapját. Nem tudok olyan tettét vagy tulajdonságát kiemelni, amiért emlékezetes maradt volna.

Az egyetlen feszültségforrás, hogy sokáig nem jönni rá, Petra felmenője hogyan lesz részese a cukrászat meséjének, hiszen nincs a szereplők között azon az idősíkon. Sokáig.

A múlt sokkal ízesebb és élvezetesebb jelenetsorokat kap. A cukrászda belső világa elevenedik meg, ahogy a cukrászati csodák elkészülnek. Mennyire nem mindegy, hogy milyen tésztát gyúrsz – még azt is megtudtam, az sem mindegy, milyen a kezed. Hideg vagy meleg. Az egésznek miliője van, egy rendezett káosz, amiben alkotnak. Abban sajátos szépség volt, ahogy a desszertek műalkotásként születnek meg.

De nem csak a cukrászda érdekesebb. Guillaume lentről érkezik, és törekszik felfelé. Benne megvan az a tetterő, törekvés, amit Petrában nem találtam meg. Az érdekelt is, vele mi fog történni. A szerelmi szála már kevésbé kötött le. Romantikus regény tipikus: a gazdag lány, aki nem elégszik meg az örökségével, saját jogon akar boldogulni és tényleg boldognak lenni. A törekvő szegény fiú, akit megbabonáz a lány, akihez foghatót még soha nem is látott. Gui oldaláról értem is, miért lesz annyira szerelmes. Jeanne már nehezebb kérdés, annyira a fiú felett áll minden téren. Nem is az anyagiak miatt, hanem a lány tanult, sok mindenhez ért, míg Gui magán viseli annak a bélyegét, hogy a semmiből jött. Miről beszélgetnek egyáltalán?

De ez nem is fontos. Itt nagy szerelem lesz, amiért küzdeni akarnak.

A múltbeli részeknél sem rohan a cselekmény, de sokkal hangulatosabb.

Az csak hab a tortán, hogy a múltbeli események Párizsban játszódnak. Eleve szeretem a helyszínt, és az is érdekes, hogy már akkor megvolt az előítélet, ami ma is, sokfelé. A város jobb, a városi ember jobb, a vidéket meg le kell nézni.

Üzenetet nem fedeztem fel a sztoriban, de itt nem is hiányoltam. Ez egy női, szórakoztató regény, amiben sütnek, szerelembe esnek, kutakodnak.

Az átlagos szintet simán eléri, amin dob még egy kicsit a jól eltalált borító is. Igaz, nekem Párizzsal sok mindent el lehet adni…

Madeleine: Egy cukrászmester meséje - Mint romantikus: 55% a történelmi résznek megvan a maga íze és színe, a jelen csak keret.

Szubjektíven: 50% kellemes, de mélyebb benyomást egyik fele sem tett rám. Egyszer elmegy.