Sellős, szívre pályázós, saját utat járós, szerelmes.

Lira a Tengerek Királynőjének egyetlen lánya és örököse. A szirén hercegnő, akit a Hercegek Átkának is neveznek, mert hírhedt arról, hogy királyi sarjakat csábít el és tépi ki a szívüket. Anyja azonban a saját lányában is ellenséget kezd el látni, és amikor lehetősége nyílik rá, egy apró vétségért is súlyos büntetést szab ki a lányra. Elian a leggazdagabb királyság, Midasz trónörököse. A fiatalember azonban nem vágyik az uralkodásra, a tengert és a kalandokat szereti. Kalóznak állva szirénekre vadászik, rég vágyik a Hercegek Átkának kivégzésére is. Most egy legenda nyomába ered, mellyel véget vethetne a szirének gyilkos támadásainak. Mindkettejük életét felforgatja, amikor Elian egy lányt ment ki a tengerből. A büntetésből emberré lett Lira az, akinek így kellene megszereznie a herceg szívét, az ereje nélkül, hogy az anyja megbocsásson. A közös kaland azonban más érzelmeket kelt a lányban: vajon van esély arra, hogy az ősellenségek szerelme megbékítse a népeiket is?

Most nagy divat újraírni a régi meséket és történeteket. Elég csak ránézni arra, a Disney mit csinál az utóbbi pár évben: fogja a régi klasszikusokat, és adaptálja őket. A regényekben is lassan külön ágazat lesz a klasszikus történetek újraalkotása. Alexandra Christo is egy régi kedvenchez nyúlt vissza: A kis hableányhoz.

Az ő trükkje az, hogy az eredeti mese nem éppen vidám világára rátett egy véresebb, kalandosabb új szálat is. Az ő szereplőire nagyon nem lehet az ártatlan és naiv jelzőt használni. Elian és Lira mindketten gyilkosok, akiknek nem is kevés vér tapad a kezéhez. Egymást is legszívesebben megölnék a történet első felében. Van is benne olyan jelenet, mindkét fő karakter szemszögéből, amikor vadásznak és ölnek.

A szerelem sem olyan, mint egy átlagos YA regényben. Nincsenek nagy, romantikus pillanatok. Annyira, hogy alig lehet észrevenni, hogy ez a két figura már mennyi mindent jelent egymásnak. Abszolút nem is hiányzott ennél több nyál – egyetlen jelenetet nem bántam volna, ahol kissé több érzelmet mutatnak, nem csak a záráskor egy csobbanást. De erre nem fogok panaszkodni, inkább ez, mint hosszú fejezeteken keresztül az édelgés.

Lira és Elian sajátos stílussal rendelkezik. Tetszett, ahogy Elian tudja keverni az úriembert és a kalózt, mikor melyik viselkedés a testhez állóbb. Lira sokkal nyersebb, durvább nála, de pont ez a mássága az, amiért Elian belé lesz szerelmes, és nem egy átlagos hercegnőbe, akiket otthon ismerhetett meg.

Tetszett a szirének világa is – egy diktatórikus rendszerben szenvednek, mert a királynőjük már simán zsarnok a nyakukon. Van abban valami nagyon beteg, ahogy félelemmel uralkodik, és még élvezi is, ahogy mindenki mást kínozhat. Ugyanakkor finoman alá van pontozva az is, hogy ez a mérhetetlen hatalomvágyából fakad. A saját lányát is azért rühelli, mert ő lesz az örököse. Sokkal érdekesebb volt ez a tengermélye, mint az emberi társadalmak – azok sokkal egyszerűbbek, noha minden uralkodói családnak megvan a maga sajátossága. Jellemző különben, hogy Lira pont egy rendes herceget szabadít meg a szívétől a kötet elején.

A kalandok fokozatosan bontakoznak ki, kicsit több is belefért volna belőlük gyorsabb tempóban, de így sem volt rossz. Van ármány is, akad harc is, talán csak mágiából jutott kevesebb, noha a szirének varázslények.

A regénynek kellemes a hangulata – feltéve, hogy valaki bírja, ha szópárbajoznak és hergelik egymást a szereplők, nem összeborulnak. Itt még szerelmet is úgy tudnak vallani, hogy az halálos fenyegetésnek hathat.

Könnyű olvasni, van humora, szórakoztató regény. Ha ilyen formátumban még kapunk pár klasszikus mesét, csak örülhetünk.

Christo: Egy birodalom végzete - Mint YA fantasy: 75% ötletes átdolgozás, szimpatikus hősökkel és hangulatos szöveggel.

Szubjektíven: 70% szerettem a stílusát, a minimális románcot, de a kalandok lassúak voltak.