Nyomozós, nőket elrablós, múlt démonaival szembenézős.

Huszti Nimród frissen érettségizett diákként kapta a lehetőséget, hogy titkos küldetéseken változtasson a világ menetén. A férfi hosszú évekig szolgált, míg már túl sokat vesztett és rémálmok sora gyötörte. Vidéki magányra, csendre vágyott. Egykori felettese, jó barátja azonban még egy ügyre szeretné visszacsábítani a férfit: valakik nőket ragadnak el, brutálisan megerőszakolják, csonkolják és gyilkolják őket. Ám most egy életben maradt: Zora csak a nevére emlékszik, pár rémképre – ő még szerencsés, élve ásták el és egy hajléktalan kiásta. Miután Nimród beszélt vele, kénytelen elengedni az ügyet. Beleveti magát az alvilágba, ahol véres filmeket készítenek és árulnak, miközben nők elképzelhetetlenül szenvednek. Közben a saját démonaival is szembe kell néznie, és rájönnie, van-e visszaút számára egy boldog, civil életformába, vagy már ez Nimród élete.

John Cure eme kötetében két zsáner között kalandozik: a thriller és a horror elemei, melyek meghatározzák a Medúza-krónikák nyitányát. A thrillert éreztem benne erősebbnek, nem is bántam – kint havazik, bent meg elmerültem egy izgalmas történetben.

Azért, nem vagyok tökéletesen elégedett, de eléggé. Ha a horrort nézem, az leginkább a brutalitásban nyomon érhető. Fiatal, sportos, fekete hajú nőket ragad el a Vérbrigád, és nagyon kegyetlen dolgokat művelnek velük. Nem csak a végeredménnyel szembesülünk, egy-egy jelenetben megelevenedik a lányok pokoljárása, és Zora visszatérő emlékei is iszonytatóak. A nemi erőszak különben is az egyik olyan bántalmazási forma, ami borzaszt. Ami itt fűszerezi, néhol már gyomorforgató. Mennyire kell betegnek lenni ahhoz, hogy valaki erőszakoljon egy félholt teremtést, akit közben csonkolnak is? Bele se akarok gondolni, iszonyatos. Ugyanilyen megterhelő a túlélők traumája is – Zora jelenetei szívszorítóak, akkor pláne, amikor azt is megtudjuk, mennyi mindent vesztett igazán. Vagyis, a horror itt nem ijesztés, borzasztás. Az remekül sikerült is.

Thriller: Nimród az elkövetők után veti magát. Ez volt az a rész, amit gyengébbnek éreztem. Van benne fordulat, haladás, de nem követi úgy az eseményeket, mint egy Barker vagy Robert Hunter nyomozás esetében. Lazább, könnyebben jönnek a megoldások, és Nimród mindig tudja, kihez kell információért menni. Túl könnyű a megoldás, hiányzott a csavar. A végét is olyan gyorsnak, már-már összecsapottnak éreztem.

Ami helyette volt: Nimród mélyebb bemutatása. Valahol ezt a figurát is tudtam sajnálni. Mintha az lenne a sorsa minden jó nyomozónak és a többieken segítő embernek, hogy súlyos traumákat cipeljenek magukkal. Nimród a korábban történtek miatt emészti magát, és a saját boldogságának útjában áll. Ott van Gréti, ott van egy új élet lehetősége, de ő nem olyan karakter, aki hátat tud fordítani a szenvedőknek – legyen az ember vagy állat. Így mindig visszatér a csatatérre, és mindig veszít valamit magából. Annyira szerettem volna, ha neki is jut egy kis boldogság, de úgy tűnik, amióta a skandináv krimik divatosak, a legjobb nyomozók sorsa a magánéleti szenvedés és nyomor.

Szórakoztató regény, így mélyebb tartalmakat nem is kerestem benne. A világképe is tulajdonképpen egyszerű: vannak az elvetemült emberek, a hősök és áldozatok. Viszont, hangulatában erős a könyv. Végig benne van valamiféle sötétség, nyugtalanság – de ez nem megy az olvashatóság rovására. Megráz, de annyira nem, hogy depresszióba süllyedjek, és érfelvágó gondolataim támadjanak.

Korrekt a formátuma is. Olvasmányos, könnyed, gyorsan lehet haladni vele. A fejezetek húznak egyikből a másikba, jól szerkesztett – ha a vége túl gyors is.

Tetszett, ha lesz folytatás, jövök vissza és mesélek majd arról is.

Cure: A lány, akit élve ástak el – Mint thriller: 75% pörgős, fordulatos a cselekménye, a vége túl gyors is. Sötét, hangulatos.

Szubjektíven: 75% a végétől nem voltam boldog. Nimród szimpatikus, az ügy is érdekes.