Szerelmes, háborús, különleges képességes.

Mare pontosan tudja, miért harcol. Egy olyan világért, ahol a vörösvérűek is egyenrangú polgárok, ahol az ezüstök nem uralkodnak rajtuk. Ehhez le kell győzni Maven seregeit, aki egy dinasztikus házassággal is erősíti a táborát. A lány nem is a harctól tart, abban jó. Az fáj neki, hogy Cal vele harcol, de nem lehetnek párként együtt. A lány köztársaságot akar, a fiú visszavenné jogos örökségét, a koronát. Neki is érdekből kellene házasodnia, mint az öccse is tette. Az sem számít, hogy a menyasszonya ugyanúgy mást szeret, ahogy Cal is. Mare kénytelen szembenézni a szerelme gyengeségeivel, és belátnia, miben volt igaza a másik hercegnek. Neki kell lennie a háttérben az erőnek, mely Calt a helyes irányba löki, bármennyire is fájjon, hogy a szerelmük nem élhetik meg.

Ahern ifjúsági disztópia kötetéért sem volt oda, de ott volt valami, amit nagyon tudtam értékelni. Az ír szerző felmérte, mennyit tud elmondani a történetben. Mennyi ötlete van, hány fejezetet tud úgy összerakni, hogy ne váljon a története egy nagy, elnyújtott semmivé. Ugyanerre Victoria Aveyard nem volt képes.

Olyan ez a könyv, mint egy túlnyújtott réteslap. Sikeres lett a sorozat, annyi bőrt húztak le róla, amennyit csak lehetett. Nem is trilógia, egyenesen 4 rész lett belőle. Volt hozzá elég ötlet és cselekmény? Minek az? Lehet a semmiről is negyedik 600 oldalt írni!

Egyszerűen normálisan el sem tudom mondani, miről szól ez a rész, annyira üres a cselekménye. Elvileg egy háború zajlik, erre kapunk összesen 3 csatát, amiből az egyiket csak utólag említik. Kb. úgy, hogy bocs, lerohantak minket és elvesztettük a várost. Aveyard az előző kötetekben sem remekelt harci jelenetekben, itt már szinte fel is adta. A képességekkel egy-egy párbaj legalább volt korábban, itt már az is fehér holló.

Mi van helyette? Gyötrődés. Mindenki tervezget, mit kellene csinálnia. Szövetségeket kötnek, de közben már azon fáj a fejük, hogy bízhatnak-e az új szövetségesben, vagy hátba fogja majd őket támadni. Gyötrődnek, agyalnak, beszélgetnek, és szinte semmit nem is csinálnak. Fájdalmas élmény volt olvasni.

Plusz, van benne rengeteg szerelmi tematika. A 600 oldal nagyja arról szól, hogy Mare majd belepusztul, hogy szakított Callel. Pedig szereti, csak nem egyet akarnak. De annyira helyes, meg olyan jó… és annyira fáj… Kb. ilyen, el tudjátok képzelni. Egy kiskamaszról el tudom képzelni, hogy beleéli magát, én meg azt kezdtem tervezgetni, hogy felírom Mare nevét egy cetlire és darts céltáblát csinálok belőle. Amit eddig bírtam benne és a sorozatban, most sikeresen megölték bennem. Az erős harcosból rinya Mare lett.

Addig jutottam, hogy Maven drukker lettem. Ő az, aki cselekszik. Ő az, aki határozott és megvannak a tervei, amiket meg is valósít. Ok, ő a rossz oldal, de az sem a saját hibája, hanem az anyja varázslatáé. Abszolút igaza van, a bátyja talán erősebb tűzmágiával bír, de nem királynak való. Mare és Cal gyötrődnek, alig haladnak, nyavalyognak. Ő nem. Határozottan az a pár fejezet tetszett legjobban, ami az övé.

A stílusa teljesen YA megszokott, a szöveg miatt nem érdemes elolvasni.

Nagy csalódás volt, teljesen felesleges folytatás, a majdnem semmiről 600 oldal.

Aveyard: A háború vihara – Mint YA fantasy: 35% túlnyújtott, kevés a lényegi cselekmény. Nagyon szerelemre súlyoz.

Szubjektíven: 15% a szereplők egyre kevésbé szimpatikusak, utáltam a sok szerelmet.