Középiskolás, gyilkosos, szerelmi háromszöges.

Marcus kezd otthon lenni az akadémián, barátai lettek, és olyanok, akik fontosak neki. Olyanok, akik öltek is érte. Maria, aki most a titkos barátnője, akivel megjátsszák, hogy nem tudnak Chico sorsáról. Saya, a jakuza lány, aki mellett a helyén érzi magát. Willie, a legjobb barátja. De két dolog nagyon rá nehezedik: Chester feltűnése, akinél ott a bizonyíték, mi lett Chico sorsa. Akit el kell kapniuk, mielőtt ő kapja el őket. Aki most híres/hírhedt sorozatgyilkos akar lenni. Valamint, a saját érzelmei. Bár Maria több tekintetben őrjítő, nem is mind rossz, a szíve inkább Saya felé húz. De hogyan szakíthatna a lánnyal, aki így is az őrület peremén táncol?

Ezzel a kötettel tartunk ott, ahol a sorozat befejeződött. Kíváncsi is vagyok, melyik formátumban kapjuk meg először a folytatást. Mivel a sorozat körül vannak kérdőjelek, könnyen lehet, hogy a képregény jön ki előbb.

De egyelőre maradjunk a Kölykök a fekete lyukból kötet mellett!

Aminek a cselekménye ki van hegyezve a nagy leszámolásra, amire a kötet végén kerül sor. Ott ugyan nyílik más szál is, de ez a rész arról szól, hogy Chester és Marcus szembenéznek egymással és a múltjukkal.

Nem olyan pörgős, kevesebb dolog történik, hogy a csúcspontra minden összeérjen és felpörögjön. Magánéleti szálak, a harc, árulások és titkok – ott egymásnak feszülnek. Jobban díjaztam volna, ha menet közben is több akció lett volna, de még így is szórakoztatóbbnak találtam a képregényt, mint a sorozat második felét.

Marcus a narrátor, érthetőbben és átérezhetőbben megvan az érzelemvilága és a szerelmi élete is ebben. A sorozatból nem esett le, mit lát annyira Saya személyében, hogy még csaló is lesz miatta. Itt a fiú zavarodottsága, az érzelmi kuszasága előttünk van. Sokkal inkább kamasz még itt, mint a sorozatban.

Tetszett az is, hogy nem próbál szálak tucatjaival egyensúlyozni. A mellékszereplők kapnak ugyan egy-egy mélyítő vonalat, de soha nem lesznek annyira hangsúlyosak, hogy széttörjön tőlük a főszál cselekménye. Csak színesítik azt, nem rivalizálnak vele.

Amit hiányoltam: kevesebb a humor. Van, amire sejtem, hogy poén akart lenni, de én inkább kiakadtam rajta. (Marcus kellemetlen tapasztalatai a másnaposságról.) Ez fakad abból is, hogy a főhős most teljes zavarban van, és egészen másképpen szenved, mint korábban. Ezt nyomon lehet követni abban is, hogy lényegesen kevesebb az ironikus, poénos megállapítása.

Ez a nyomorúság elveszi a kötet egyéb brutalitását. Chester viszi ilyen téren a prímet, neki bőven vannak elmebeteg húzásai, amelyek mélyén ott van némi bestiális zsenialitás is.

Grafika – még mindig nem barátkoztam meg vele. Le kellene számolnom azzal az elképzeléssel, hogy egy képregénytől azt várom, hogy szép is legyen. A történet tudja feledtetni velem a külcsíni elvárásaim, de mivel van egy-egy olyan kiadvány is, ami esztétikailag is nagyon tetszik, még mindig várom, hogy a szemem is lenyűgözze a kötet, ne csak az agyam. Itt nem tetszenek az arcok :(

Nem lett a kedvenc képregényem, de azért a folytatásra vevő lennék.

Remender: Kölykök a fekete lyukból - Mint képregény: 65% a történet viszi előre, a karakterek mélyülnek, a grafika egyedi.

Szubjektíven: 50% a sorozatnál jobb a történet, de a rajzokkal még mindig hadilábon állok.