Hősös, világmentős, családos.

A világon hirtelen gyermekek születtek – olyan anyáktól, akik addig semmi jelét nem mutatták terhességnek. Sir Hargreeves, a neves tudós, sportember és feltaláló, milliomos, nem mellesleg titkon űrlény, igyekezett annyi babát örökbe fogadni, amennyit csak tudott. Meggyőződése volt, hogy a kicsit különlegesek, és a világ megmentésére szuperhős csapattá tudja őket nevelni. Hét gyermek nevelőapja lett – mindent alárendelve a küldetésnek. A gyerekek kezdetektől harcra lettek képezve, nevek helyett számokat viseltek. Menekültek is, ahogy tudtak. Jó 20 évvel később Hargreeves temetésére gyűlnek össze, mind sebzettek valamiképpen. Időportál nyílik, és az évek óta eltűnt Ötös visszasétál az életükbe egy elképesztő történettel: pár napon belül itt a világvége. Újra össze kell állni, hogy megállítsák.

Két dolog miatt lehet felfigyelni erre a képregény kötetre. Ami a többséget vonzhatja, hogy ez az a képregény, amiből a Netflix sorozatot készített. Számomra is ez volt a mágnes, ami miatt kézbe vettem a kötetet. Már nézem a sorozatot is, és még gondolkozom, mennyire tetszik nekem ez a történet és ez az univerzum. Ami biztos, a sorozat alaposan ki van bővítve a képregényhez képest – jobban is tudom emészteni az élőszereplős tévés formátumot.

A másik, amire az előszó olvasása közben döbbentem rá, hogy a szerzőt máshonnan ismerem. Gerard Way a My Chemical Romance énekese és egyik alapító tagja volt – én meg azok közé tartozom, akik anno rongyosra hallgatták a The Black Parade albumot. Különben az album jobban tetszik, mint ez a képregény.

Aminek az alapötlete egyszerre jól illik a szuperhős történetek közé, de nagyon ki is lóg belőlük. A különleges születésük, ahogy egy úrlény tudós hőscsapattá neveli őket, klasszikus eredettörténet.

De a részletek már elütnek. Először is, a képességeken nincs hangsúly. Annyira, hogy sokak esetében komoly gondot is jelentett rájönni, miben mások. Klaus (4), aki látja a holtakat, az időben és térben ugráló Ötös könnyen megfejthető volt. Allison (3) képességét idővel elmagyarázzák, ha nem is látjuk, mert elvből egy ideje nem él vele. Egyes és Kettes már nehéz dió. Inkább a tévésorozat alapján gondolom, hogy Luther emberfeletti erővel bírhat, Diego pedig a késekkel tud jól célba dobni?

Már eleve ez furcsa volt, de nem ez zavart legjobban.

Az a szerkezet lesz, az elbeszélésben levő hullámzás. Nem tetszett a dinamika, ahogy az időt és a teret kezelik. Szétfolyik az egész cselekmény – egy-egy pontján rettenetesen untam magam, csak szenvedtek a szereplők és nem történt semmi. Nehezen is áll össze, mi történik, hogyan vegyék fel vele a harcot, tulajdonképpen minden nehézkes. A vége meg pillanatok alatt lepereg. A nagy csata, a világ megmentése alig pár oldal, míg odáig eljutni ennek többszöröse volt. Mintha egy tűzijátékért megtettem volna egy nagy utat, aztán eldobtak volna egyetlen petárdát.

A cselekmény lyukai visszajönnek a karakterekkel, a személyes és életgondjuk pszichésen alapozott, mély. Már-már drámai. De ezt képregénybe tenni? Furcsa.

Zárásul, nekem nem tetszettek a rajzok sem. Kivéve a két csoportképet a kötet végén. Az OK.

Way & Ba: Apokalipszis szvit – Mint képregény: 65% más, mint a többi hős történet. Esendő szereplők, hullámzó szerkezet.

Szubjektíven: 40% a sorozat miatt végigolvastam, de furcsa volt a sztori, szerkezete is.