Utazós, kalandos, jobb emberré válós.

Hathdarab középkorú indiai fakír, aki először látogat el Európába. Az útiköltséget a falubeliek szedték össze, akik elhitték neki, hogy egészségügyi gondjait csak így lehet megoldani. Igazából egy IKEA szöges ágyat akar megvenni, amire az unokatestvére nyomtatott is neki egy hamis, 100 eurós bankjegyet. Átveri a cigány taxist is, majd berendeli a kiszemelt terméket. Még egy francia nővel is elbeszélget, aki komolyan megtetszik neki. Csak, sajnos, nem sikerül a tervek szerint az este. Egy ágy alatt elrejtőzött, majd kényelmesen megvacsorált, de este rendezték az üzletet, és pont azt a szekrényt indították el Angliába, melyben a fakír menedékre lelt. Illegális bevándorlók közé keveredik, és Barcelonába reptetik őket. Hathdarab csak Párizsba akar visszajutni, de előtte kap még leckét emberségből Rómában és Líbiában is.

Mindenkinek megvan a technikája, hogy a filmet szereti-e előbb megnézni, vagy elolvassa a regényt, amiből adaptáció készült. Az esetek nagy többségében a regénnyel kezdek, utána jöhet a film is. Néha azonban megesik, hogy látok egy filmet, ami még tetszett is, majd kiderül, hogy egy regény az alapja. Ha tetszett a film, jó eséllyel be fogom szerezni a könyvet is. Így akadt Puertolas története is a kezembe.

Sajnos, most nem jó a végkövetkeztetésem. A filmben volt egy csomó szerethető vonás, bájos és kellemes volt, pont azokon a pontokon módosították az eredeti sztorit, amivel szerethetőbbé tették az alkotást. Így a regényt csalódásként éltem meg, mert hiányoltam a film változtatásait. Olyan kisebb ügyekkel kezdve, mint a főszereplő kora és kinézete, olyan nagyobbakkal, mint a tanári munka.

A cselekményre azonban igaz, hogy nagyon pörög. Hősünkkel megállás nélkül történnek a félreértések és kalandok, nem lehet unatkozni a köteten. A humort is több oldalról önti ránk a szerző, fenntartva a regény hangulatát egészen a záró sorokig.

A helyzetkomikumot még szerettem is, de a regénybe beletett nyelvi humor nekem nem tetszett. A nevekkel akartak poénkodni, de én inkább éreztem sértőnek és nagyon sztereotípiának, mint viccesnek. Hogy el tudjátok képzelni: vesz egy indiai vagy afrikai nevet, majd zárójelben megjegyzi, hogy ejtsd ki. Valamiért mindig olyanokra lyukad ki, amelyek beszélő nevek lesznek, gyakran meg sértőek is. Csak egy nem sértő példa: egy falubeli rozoga öregember neve Yarbishebir (ejtsd: Járni se bír).

A regény üzenete se feltétlenül tetszett nekem. Egyrészt, simán kiáll a stiklik mellett. Ha az életben maradás a tét, akkor minden megengedett. Hősének elnéz egy egész olyan életet, melyben másokat használt ki. Mi sem bizonyítja jobban, mint amit a falujával tett. Az éhezők az utolsó fillérjeik adták neki, hogy ágyat vegyen magának? Ok, valahol értem, ez miért abszurd humor, de akkor is nagyon utáltam!

Komolyan benne van a menekültválság kérdése is. Gyakran a sorok között kell olvasni, hogy rájöjjünk, a szerző most ellene vagy mellette van. De az pozitívum, hogy ítélkezés nincs. Azt is elfogadja, ha valaki mindenkit kitoloncolna, meg azt is, ha valaki a befogadás pártján áll.

A film jobban tetszett, de az érdekes benne, mi volt az eredeti és kevésbé Disney történet.

Puertolas: A fakír, aki egy IKEA szekrényben ragadt - Mint humoros: 70% kalandos, szerethető epizódok sora, ami emberséggel adja el magát.

Szubjektíven: 55% a film sokkal jobban tetszett, így ezt kissé csalódásnak éltem meg.