Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Tammet: Kék napon születtem

2019. március 16. - BBerni86

Másként gondolkozós, életrajzi, betegséges.

Daniel a Tammet házaspár elsőszülöttje volt. Egészen kisgyerekkorától fogva voltak különös szokásai, de a környezete sokáig nem ismerte fel, pontosan mi a baja. Másként gondolkozott, mint bárki más. Nehezen értette meg az elvont kifejezéseket, nem érdekelte a többiekkel való kapcsolattartás, miközben szeretett volna barátokat is. A számok teljesen megbűvölték, és úgy látta őket, ahogy senki más. Színekben, formákban jelentek meg kek_napon_szulettem.jpgelőtte. Később a nyelvekben is felfedezte a szépséget, és gyűjteni kezdte az idegen nyelveket is. Már fiatal felnőtt, amikor a tudomány képes Asperger – szindrómával diagnosztizálni. Miközben kereste a helyét a világban, a szerelemre is rátalált. Épített magának egy biztos életet, melyben vannak ugyan nehézségek is, de kellő ráfigyeléssel képes őket kezelni.

Először is, én eddig nem tudtam, ki az a Daniel Tammet. Most, hogy elolvastam a memoárját, se lettem sokkal okosabb. Egy savant szindrómás, akinek különleges érzéke van a nyelvekhez és a számokhoz. És mivel lett híres? Beállította annak az európai, és ezzel együtt brit rekordját, hogy nagyon sokáig memorizálta a pi számjegyeit. Amit az átlagos ember 3,14-ként ismer, ő kb. 5 és fél órán át tudja sorolni a további tizedesjegyeit.

Most lehet, hogy gonosz leszek, de ennek mégis mi értelme? Miért lehet ezzel híresnek lenni? Jó ez valamire? Nem. Kell bármihez? Nem. Ha mégis kellene, egyszerűen benyomod a számoló- vagy a számítógépbe. Belőlem nem csodálatot váltott ki ez a rekord, éppen ellenkezőleg. Konkrétan bosszant, hogy ezzel celeb lett, akit mindenféle műsorokba is meghívtak. Annyival értelmesebb dolgok is vannak a világban, és ebből lesz hír?

Igyekeztem pozitívan állni a történethez, de nem fogott meg. Egyrészt, nem sok minden történik cselekmény szinten. Iskola, szerelem és pont. Mindkettő simán is megy, mindenféle konfliktus nélkül. Ok, az iskolában magányos, különös gyerek annyira, hogy ne nagyon akarjanak a többiek barátkozni vele. De volt 7-8 testvére, szóval igazán magányosnak se lehetett mondani a kis Danielt. Ráébred, hogy homoszexuális. Tudomásul veszi, és itt is kitehetjük a pontot. Neten keres társat, megismeri a megfelelőt, leküzdik a kezdeti félénkséget, és már boldog párkapcsolatban is él. Ok, neki, mint embernek, így biztos jobb, mintha nehezebb élete lett volna, de nekem olvasóként ez unalmas.

Érdekes lehetett volna az is, hogy betekinthetünk abba, hogy működik egy savant szindrómás agya. Azt sikerült is a regénynek átadnia, hogy mennyire a számok körül forognak a férfi gondolatai. Mennyire szereti őket, mit jelentenek neki, és hogyan jelennek meg előtte. Kifejezetten érdekesnek találtam, ahogy más témákba is belekeveri a számokat, és tényleg éreztem, hogy ez nála már nagyon közel van a megszállottsághoz. De mivel számomra a számok nem ilyen izgalmasak, nem lett izgalmas az sem, hogy fejezeteken át olvassak róluk.

Az, hogy a szerző az érzelmeket nehezen kezeli, a szövegen is érződik. Nem éreztem benne érzelmeket. Korrekt, leíró, de cseppet sem mesélős. Száraz, mintha csak felmondaná a tananyagot, ami neki teljesen mindegy és érdektelen.

Volt egy sorozat, nem is olyan régen, a Parenthood. Abban volt egy fiú, aki szintén aspergeres. Ott sokkal többet megtudtam erről a betegségről, mint itt.

 

Tammet: Kék napon születtem - Mint dokumentumregény: 40% Tammet gondolkozását leképezi, de nem izgalmas, száraz.

Szubjektíven: 10% nem regényszerű, és nekem túl sok benne a matematika is.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr3814692114

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása