Űrlényes, zenei iparos, Földet mentős, merényletes.

Nick Carter ki nem állhatja, hogy a neve miatt mindenkinek a Backstreet Boys ugrik be. Ami pedig gyakran megesik, hiszen a zeneiparban dolgozik ügyvédként. Legújabb ügyfelei is abban a hitben voltak, hogy ő az a Nick Carter. De a nyakán maradnak, és a történetük különösebb, mint a kinézetük. Pedig a dögös apáca és muszlim kísérője nem is kicsit lóg ki a sorból. Elmesélik, hogy az intelligens lények az univerzumban imádják a művészeteket, és az egyik legszentebb a zene. A Föld lakóinak zenéje mondhatni, meghódította az univerzumot. Letöltöttek mindent, ami csak elérhető volt. És most szembesültek vele, hogy a jogdíjak miatt az emberiség lett a világ ura. De egyesek nem akarnak fizetni, és arra játszanak, hogy a Földdel elpusztítják az adósságot is. Nick gyorsan kell, hogy kitaláljon valamit, mielőtt letelik 48 óra, és mindennek vége lesz, nem csak a dalnak.

Először is, elmagyarázom, miért az a kötet címe, hogy A nulladik év. Mert az űrlények onnan kezdték az időszámításuk, hogy az emberiség zenéjét felfedezték. A cselekmény ugyan nem ebben az időszakban játszódik, de minden itt indult. Amikor illegális letöltők lettek, és amivel olyan adósságot halmoztak föl, hogy az generálja a regény cselekményét.

Az egészben van valami abszurd is, de jó értelemben. A Rob Reid ábrázolta univerzum egy olyan hely, ami kifejezetten élhető. Itt az űrlények intelligensek, sokfélék, és bár akadnak köztük rosszfiúk, ők is olyan humorral vannak ábrázolva, hogy egy nagyon szerethető világ képe rajzolódik ki. Mivel az a típus vagyok, aki szerint a pohár félig üres, én gyanakvással is szemléltem ezt az ufó képet. A Világok harca, emberek teljes megsemmisítése közelebb van ahhoz, amit én várnék az ufóktól.

De ez a sztori el tudott vinni magával, és jókat nevettem rajta. Egyet elmesélek: a Föld kipusztítására játszó idegen a mi szemünknek nagyon hasonlít egy madárhoz. Amikor mindenkit a teljes megsemmisítéssel fenyeget, egy közelébe férkőző macska ejti majd rabsága. Ahogy mondtam, kicsit abszurd, kicsit talán a meséket idézi, de vicces is.

Kifejezetten szerethető karaktereket mozgat, akikben sokkal több szerethető, mint idegesítő vonás van. Nick igyekszik, kicsit álmodozó, jólelkű és nagy dumás. Ő az a figura, aki akkor is nyertesként kerül ki egy vitából, ha még csak fogalma sincs, miről szól a vita. El tudja adni magát, és olyan nyugalmat áraszt, hogy mindenki kompetensnek érzi. Szegénynek ebben a sztoriban azért egy jó ötletre is szüksége lesz…

Könnyen magával visz a szöveg, Nick a narrátor, aki E/1-ban hamar bevon az eseményekbe. Könnyed, laza az egész, mint Nick karaktere is. Egy van benne, amit nehezebben vett be a gyomrom. Nick egy ideje elég reménytelenül szerelmes a szomszédjába, és amikor erre terelődik a szó, hajlamos nyavalyogni. Az nekem nem jön be. Szerencsére az események ezt a helyzetet is megdobják, és nem sok van a siránkozás – szerelem témából a könyvben.

Olvasóbarát a hossza, és nincs túlnyújtva sem a sztori. Laza 300 oldalban minden lezajlik, a szálak szépen el lesznek varrva. Ez pont az a hossz, amit még ötletekkel és eredetien fel lehetett tölteni, működik is.

Kellemes csalódás volt, aki szereti a zenét, mint az ufók, vagy a humort, jó választás a kötet!

Reid: A nulladik év - Mint sci-fi: 85% humoros, akad benne pár megfontolandó ötlet is. Szórakoztatni akar és tud.

Szubjektíven: 95% bírtam a szereplőit, a sztorit, és a humorát is. Világuralom rockkal!