"Nem tudom, ez jó vagy rossz, de én ilyen vagyok" - Román Katalin-interjú

Az utóbbi öt év legjobb magyar filmje a Hat hét, amelyben a 17 éves Zsófinak a címbeli időtartam áll rendelkezésre, hogy eldöntse, biztos örökbe akarja-e adni nemrég született gyermekét. A versenyszerűen pingpongozó főhőst játszó, 2000-es születésű Román Katalin élete első filmszerepében fantasztikus alakítást nyújt, amiért sorra nyeri a díjakat. Ez az interjú először a Recorder magazin 102. számában jelent meg. 

Sümegen nőttél fel, négy idősebb testvéred van, szüleid kárpátaljaiak. Mivel foglalkoznak? 

Édesanyám egy idegenvezetési céget vezet, édesapám hegedűtanár és kántor.

Mi volt a fő jótanács, amit ők adtak neked az élettel kapcsolatban? 

Hogy keményen meg kell dolgozni mindenért. 

Román Katalin a szüleivel és két testvérével a Hat hét díszbemutatóján

Gyerekkorod óta hegedülsz, de amikor egy óvodai előadásban eljátszottál egy répát, beleszerettél a színészetbe. Mire éreztél rá akkor? 

A taps volt az, amire rákaptam. Meg hogy ki lettem emelve az ottani valóságból.

16 évesen egyedül jöttél fel Budapestre, a Bartók konzervatóriumba kezdtél járni. Akkor még az volt a terv, hogy zenész leszel? 

Nekem mindig is az volt a tervem, hogy színész leszek, de szüleim nem engedték, hogy drámatagozatos gimibe járjak. Édesapám maximálisan a zenészvonalon akart engem tartani. Azt szerette volna, ha a konzi után a Zeneakadémiára megyek. Én viszont tudtam, hogy ha felkerülök Pestre, akkor lesz lehetőségem találni kiskapukat, hogy titokban színészettel foglalkozzak. Egy balettos barátom ajánlotta Földessy Margit iskoláját, és már az első félévben elkezdtem oda járni fű alatt. Igazából ennek köszönhetem azt is, hogy később megtaláltak a Hat héthez.

Hogyan viselted az új környezetet? 

Először nagyon féltem. Olyan alapdolgoktól, hogy villamos, mozgólépcső. Nem mertem felszállni a villamosra. Aztán ez javult, mára szinte jobban ismerem a várost, mint a helyi barátaim.

Román Katalin | Fotó: Valami Hektor

Mikor álltál a saját lábadra? 

Tizennyolc évesen. Akkor leültem beszélni a szüleimmel, mondtam nekik, hogy én mindenképpen szeretnék a színművészetire jelentkezni. Mondták, hogy ők csak a zenészpályát támogatják. Volt a sulival szemben egy kávézó, ott kezdtem el dolgozni.

Háromszor próbálkoztál a Színművészetivel, de nem vettek fel. Ez traumatikus élmény volt?

Az első igen. Az osztályból mindenki a Zeneakadémiára felvételizett, mindenkit felvettek, én voltam az egyedüli, aki máshova jelentkezett, és nem vették fel. Néhány osztálytársam gúnyolódott is ezen, az egyik srác ráírta alkoholos filccel a székem támlájára, hogy „pornószínész”. A másodiknál és a harmadiknál már nem zavart.

Román Katalin | Fotó: Valami Hektor

Tudod, hogy miért nem vettek fel?

Ott kilencven százalékban színházi képzés zajlik, és én nem vagyok egy színpadi alkat.

Túl tudtad tenni ezen magad annyira, hogy ha elsétálsz a Vas utca mellett, már nincsen gyomorgörcsöd?

Inkább nem sétálok arra. De amúgy nem bánom. Nyilván jó buli lett volna oda járni, de most 22 évesen már biztos nem szeretnék bekerülni oda öt évre. 

Szép elégtétel lenne, ha az Urániában lenne a Hat hét premierje.

Amúgy ott lesz.

Román Katalin az Uránia Filmszínház színpadán a Hat hét díszbemutatóján

Most álltál először kamera elé, és egyből egy mozifilm főszerepét játszottad el. Néha elcsodálkozol azon, hogy hogyan volt merszed bevállalni ezt? 

Nem. Azt hiszem, a mai napig nem realizálódott bennem, hogy ezt én csináltam.

Meg kellett küzdened ezért a szerepért?

Nem éreztem versenyt, azt sem tudtam igazából, hogy hogy zajlik egy casting. Az egészből csak azt érzékeltem, hogy Noémiék (Szakonyi Noémi Veronika, a Hat hét rendezője - a szerk.) visszahívtak párszor, és meg akartak nézni különböző emberekkel.

Mesélte Noémi, hogy volt benne egy fura érzés veled kapcsolatban, mert sosem tudta, hogy mire gondolsz. Mintha egy fal lenne előtted. Ezzel a tulajdonságoddal tisztában vagy?

Ezt nagyon sokszor mondták már nekem barátaim meg fiúk. Hogy van ez a fal, ami mögött én vagyok, és nem mutatom meg, hogy valójában ki vagyok. Nem tudom, hogy ez jó vagy rossz tulajdonság, de én ilyen vagyok.

Román Katalin | Fotó: Valami Hektor

Miért alakult ki ez a fal? 

Fogalmam sincs. Kiskoromtól kezdve folyamatosan épült, biztos van oka, de még nem jöttem rá, hogy mi. Ha otthon vagyok a családommal, le tud bomlani pár réteg.

Arra mindenképpen jó, hogy ne sérülj.

Igen. De például nagyon irigylem a legjobb barátomat, aki olyan, hogy hétfő reggel felkel iszonyú boldogan, délután hatalmasat koppan, akkor összeomlik, aztán este meg már megint iszonyú boldog. Én folyamatosan fenntartok egy olyan állapotot, ami megvéd attól, hogy nagyot koppanjak, de sajnos attól is megvéd, hogy nagyon örüljek dolgoknak.

Mi volt az öt legörömtelibb pillanat az életedben?

Ötöt nehéz lenne összeszedni, de valószínűleg mind a színészettel lenne kapcsolatos.

Mit beszéltetek arról, hogy hogyan fogjátok átalakítani a külsődet a filmhez? 

Zsófi karakterét eredetileg barna hajjal képzelték el, viszont nekem akkor éppen szőke hajam volt, és ez megtetszett nekik. Tehát volt még egy szőkítés, plusz néhány pattanás, amiket a sminkes Kund Bibi nagyon szépen megcsinált, és próbáltam felszedni pár kilót, mert kicsit csont és bőr voltam. Nem lettem volna hiteles kismamaként.

Román Katalin a Hat hét című filmben

Hogyan tanultad meg a szöveget?

Nem tanultam meg. Rengeteget improvizáltunk, az improvizációkkal is alakult a forgatókönyv, és a próbafolyamatok alatt megjegyeztem a szöveget. Olyan nem volt, hogy leültem a Szabó Ervin Könyvtárba, és beseggeltem az egészet.

Vittél magaddal a forgatásra egy „állapotba hozó verset”. Mesélnél erről?

Balsai Móni ajánlotta, hogy keressek egy olyan verset, ami nekem segít állapotba kerülni. Olyan érzéseket előhozni, amilyenekre szükség van. Ez egyébként Szabó Lőrinc A megszállott című verse volt, amit akkor magamban mondogattam.

Zenét használtál?

Persze. Már az előkészítés alatt megkaptam az összes zenét, ami lesz a filmben, és amikor futni mentem, vagy edzettem, mindig ezeket a számokat hallgattam. Sokszor volt, hogy amikor mentem reggel a forgatásra, azokat a zenéket hallgattam a taxiban.

Amikor az alakításodhoz előhívtad a saját traumáidat, volt, hogy azt érezted, a tűzzel játszol?

Nem. Noémi olyan biztonságos környezetet teremtett, hogy még a közelébe sem mentem semmilyen tűznek. Olyan nem történhetett volna, hogy valami iszonyú sebet feltépjek. Nincsenek is iszonyú sebeim 22 évesen, hála a jóistennek.

A szülésjelenetnél mi volt a cél? 

Azt beszéltük, hogy Zsófi a szülés alatt is a visszafojtottabb énjét hozza, még akkor is, ha a szülés sokszor egy önkívületi állapot. Ez nem egy ordibálós, rángatózós szülés, hanem visszafojtott, viszont fájdalmas. Próbáltam balanszot találni, hogy nehéz legyen, de azért mindig maradjon a mögött a fal mögött.

A szüléshez hogyan hoztad magad állapotba?

Lefárasztottam magam, csináltam négyütemű fekvőtámaszokat, hogy izzadt legyek, meg kipirosodjak. Egyébként azt nem sokszor vettük fel, mert tekintettel voltak arra, hogy ez egy intim jelenet, és nehéz is megcsinálni. Részt vettem egy szülés-előkészítőn, és a forgatáson is ott voltak szülészek, akik segítettek abban, hogy jól vegyem a levegőt.

Román Katalin a Hat hét című filmben

Csak második nézésre figyeltem fel rá, hogy tök jó humora van ennek a filmnek. 

Abszolút célja volt Noéminek egy olyan aurát is teremteni a filmnek, hogy ne csak feszültség, hanem fény is legyen ebben a történetben. 

Balsai Móni hogyan segített?

Iszonyú jó kisugárzása van, sokat biztatott. Többször mondta, hogy látom, nem vagy elégedett jelenettel, de nyugodj meg, mert fantasztikus lesz. Kicsit fellazított helyzetekben.

Balsai Móni és Román Katalin a Hat hét díszbemutatóján

Nagyon rövid idő alatt meg kellett tanulnod pingpongozni ehhez a szerephez viszonylag profi szinten. Ebben segített a ritmusérzéked?

Az edzők szerint igen. Meg az is, hogy hegedültem 15 évig, mert az nagyon hasonlít a pingpongra. Mindkettő tetőtől talpig az összes izmodat és az agyadat is igénybe veszi. 

Hogy nézett ki az a két és fél hónap, amikor intenzíven tanultál pingpongozni? 

Reggel felkeltem, elmentem futni a Margitszigetre, aztán benyomtam egy tál spagetti carbonarát, mert a pingpongosok tésztát esznek, aztán elmentem edzésre. Utána általában próba volt, aztán elmentem egy másik edzésre, és este otthon pötyögtem magamban. Gyakoroltam a szerválást, a nővérem a szomszéd szobában meg kitépte az összes szál haját.

Tudnál adni olyan szervát, amit egy mezei pingpongos nem tudna visszaadni? 

Tudtam, mert volt pár hét, amikor az egyik edzővel csak a szervát gyakoroltuk. Ezt úgy képzeld el, hogy ott van melletted egy lavórnyi labda, és két órán keresztül semmi mást nem csinálsz, csak szerválsz. Most már lehet, hogy nem tudnék.

Román Katalin a Hat hét című filmben

Mutatott neked Noémi olyan filmeket, amikhez a Hat hét hasonló lesz?

Igen. Az Akvárium volt az egyik ilyen, a Pieces of a Woman, a 4 hónap, 3 hét, 2 nap is köztük volt, illetve egy spanyol film, az Ema. Illetve a Juno, ami sokkal könnyedebb hangvételű, mint a többi.

Kevés pénzből készült ez a film, sietni kellett, és mondtad, hogy sokszor voltál ideges a forgatáson. Azért ki tudtad élvezni valamennyire? 

Igen, nekem egy 12 órás munkanap másfél órának tűnt. Amikor észrevettem, hogy már sötét van, akkor meglepődtem. Az utolsó napon konkrétan órákat bőgtem, hogy ennek az egésznek vége van.

És mi volt másnap?

Akkor vettem észre, hogy mennyire fáradt vagyok, és mennyire fájnak az izmaim. Hatalmas üresség jött utána. 

Román Katalin | Fotó: Valami Hektor

Most mit érzel a filmmel kapcsolatban? 

Nagyon örülök a díjaknak meg a fesztiváloknak. Nagyon szeretem ezt a filmet. 

És az a része hogy érint, hogy meg lettél örökítve életed egy adott időszakában?

Próbálok nem úgy gondolni erre, hogy én vagyok ott. Amikor a filmről beszélünk, akkor Zsófiról beszélünk, nem rólam. Le tudom választani magamat arról, aki a vásznon van. Nem mondom, hogy szívesen megnézem, mert nyilván hallom a saját hangomat.

Amikor legutóbb beszéltünk, még csak háromszor láttad a filmet, és nagyon utáltad benne a hangodat. Azóta megbarátkoztál vele?

Azóta nem láttam a filmet, úgyhogy megbarátkoztam vele, mert elfelejtettem az élményét annak, hogy milyen a hangomat hallgatni.

Milyen érzelmekkel viseltetsz Zsófi iránt?

Nagyon szeretem Zsófit, és nagyon sok mindent köszönhetek neki, mert sok mindent tanított. Az a tulajdonsága, hogy mindig céltudatosan megy előre, az nekem eddig nem volt meg, de ellestem tőle.

Mi volt az a visszajelzés, aminek a legjobban örültél?

A szüleim nagyon konzervatívak, az örökbeadás náluk nem pálya. Viszont megnézték a filmet, és az teljesen megváltoztatta a véleményüket. Most már ők is úgy vannak vele, hogy itt nem lehet elítélni senkit, nincs jó vagy rossz döntés, hanem élethelyzetek vannak. Ez iszonyú jó visszajelzés volt.

A film miatt változott a véleményed a gyerekvállalásról?

Nem biztos, hogy csak a film miatt, de igen. Előtte nem érdekeltek annyira a gyerekek, az egész szűlőtéma nem vonzott annyira, most meg úgy vagyok vele, hogy egyszer szeretnék egy szép családot. Abban biztos vagyok, hogy én nem tudnék örökbe fogadni, mert ahhoz érzelmileg nagyon stabilnak kell lenni.

Román Katalin | Fotó: Valami Hektor

Szerinted minek van értelme az életben?

A barátoknak. Én akkor érzem nagyon jól magam, ha tudom, hogy igaz barátokkal vagyok körülvéve.

interjú: Varga Ferenc
headerfotó: Valami Hektor