Pörögjön, forogjon, csusszanjon – Dalpremier! BEKVART: Üres

2021.01.20. 15:00, Gaines

bekvart_csopkep.jpg

Új dallal és szövegvideóval jelentkezik a Bánfalvi Eszter Kvartett, azaz a BEKVART - a nagyrészt színészekből álló formáció új dala több szempontból is eltér az eddig megismert daloktól.

ures_borito.jpgA BEKVART legutóbb 2019 végén szerepelt a Recorderen színházi tematikájú klipjével, a FAQ-val, előtte láttunk már a csapattól spriccelést a szereposztó díványon, és hallhattuk A hetedik év LP-t, azaz a két éve megjelent debütlemezt. A zenekar 2020-ban ünnepelte (volna) 10. jubileumát, ám az egész évet és a tervezett koncerteket borította a koronavírus. Ám így sem tétlenkedtek, nyáron egy egyhetes alkotótábort tartottak a verőcei Völgy Majorban, melynek eredményeképp a tábor után rendezett Major Feszten hét új dalt is bemutattak a közönségnek.

Ezek közül elsőként az Üres című dalt rögzítették, amely az eddig megszokottnál egy kicsit sötétebb hangvételű nóta. A BEKVART-ra eddig is jellemző volt, hogy a tagok több hangszeren játszanak, az alkotófolyamatban is mindenki részt vesz, és a koncerteken is többen mikrofont ragadnak, viszont a felvételeken eddig jellemzően Lábodi Ádám és Formán Bálint volt hallható, az új dal szerzője, szövegírója és énekese azonban ezúttal a zenekar szólógitárosa, Horváth Szabolcs, aki így nyilatkozott a dal születéséről: “Ez a nóta kicsúszott. Mondhatnám úgy is, hogy kiugrott belőlem. Nem véletlen. Vagyunk amiben vagyunk. Azt érdemes megvizsgálni, hogy mi történik akkor, amikor nem történik semmi. Vagy mi az a semmi, ami történik. De amikor nem érdemes vizsgálódni, akkor ne csináljunk úgy, mintha érdemes lenne. Hát így. Pörögjön, forogjon és csusszanjon a dal.”

A dalhoz Hajmási Péter készített a dal sötét tónusához illő szövegvideót, audió formában pedig elérhető az online zeneszolgáltatók felületein is. A BEKVART a koncertstop alatt tervezi felvenni a többi dalt is, hogy nyár elején megjelenhessen második nagylemezük, a tavaly elmaradt 10. jubileumi koncertet pedig ősszel fogják pótolni - legalábbis jelenlegi a tervek szerint.

halljuk tehát a komorabb hangvételű új dalt, íme az Üres:

BEKVART a Facebookon

A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650_2_1_186.jpg

https://recorder.blog.hu/2021/01/20/porogjon_forogjon_csusszanjon_dalpremier_bekvart_ures
Pörögjön, forogjon, csusszanjon – Dalpremier! BEKVART: Üres
süti beállítások módosítása