Tudom, hová mész koncertre idén nyáron – Hazai klubkörkép a járványidőszakból

2020.07.10. 10:02, Gaines

tilosdurer.jpg

A koronavírus-járvány miatt meghozott rendeletek értelmében 2020-ban augusztus 15-ig még csak 500 főnél kisebb rendezvényt, koncertet lehet tartani. Az idei fesztiválszezon áttekintése után most azt nézzük meg, hogyan nyitottak meg újra a karanténidőszak után a fővárosi koncerthelyszínek, és milyen klubkoncertek várhatóak júliusban és augusztusban. A listát hetente frissíteni fogjuk az esetleges új programokkal. (Képünkön: az Odd ID koncertje a júniusi Tilos (EL)Maratonon a Dürer Kertben, a fotót Lázár Todoroff készítette.)

A jelenlegi szabályozás mellett tehát augusztus 15-ig 500 főig lehet koncerteket és bulikat tartani zárt vagy külső térben. A gyakorlatban ez a Dürer Kert esetében például annyit tesz, hogy az épületkomplexumban egyszerre maximum 500 fő tartózkodhat, beleértve az ott foglalkoztatott személyeket - napközben ez a limit a kerthelyiségre vonatkozik, esti rendezvény esetén pedig például a Kisterem és a Room 041 tud egyszerre működni, vagy a kertszínpad (a Nagyterem az újranyitás óta még nem volt bevetve). Ami közös lesz a nyári szezonban, az a külföldi előadók hiánya, a nemzetközi zenekarok előadók közül sokan kihagyják az egész évet, mások csak szeptembertől térnek vissza a fővárosba; a Dürer sajtófőnöke, Ágoston Dániel szerint körülbelül egy év, mire rendesen helyre fog állni a régi menetrend.

A hetedik kerületi szórakozóhelyek működését tovább nehezíti a nemrég elfogadott, szigorú önkormányzati csendrendelet, melynek értelmében a Király utca - Erzsébet körút - Rákóczi út - Károly körút által határolt területen belüli vendéglátóhelyek csak külön engedéllyel lehetnek nyitva éjfél és reggel 6 óra között. Szeptemberig még türelmi időt kaptak a helyek; a Beat On The Brat tulajdonosa, Lévai János kérdésünkre elmondta, beadják a kérvényt az engedélyre, addig koncerteket nem nagyon szerveznek, csak a szombati bulikat, és az is biztos, hogy ha megkapják az engedélyt, a rendkívül súlyos hangkorlátozások miatt új hangszigetelésre lesz majd szükség.

A38 HAJÓ

Az A38 Hajón júliustól beindult a nyári szezon, a kisebb rendezvénytereken, mint az orrbár, a tetőterasz és a kiállítótér, napi rendszerességgel tartanak bulikat és koncerteket. Elkezdődött a Monday’s: Off, a Fine Selection, a Bladerunnaz, a Lick The Click! és a Sunday Sessions nyári szezonja, míg a tetőteraszon fellép az alternatív rockos Idegen és a bohém Grabovski (07.09.), a bölcsészdance Fák Alatt és a pszichoanalitikus rock Meg Egy Cukorka (07. 15.), a posztrock Képzelt Város (07.16.), a hiphopot elektronikával keverő Audiopoeta (07.22.), táncoltat a Fish! (08. 02.), a Szivák x Wágner páros és Lugosi Dani (08.05.), az ék The Pontiackal (08.06.), a KRIZ különleges felállással (08.10.), lemezt mutat be a Loyal (07. 30.), Antonia Vai (08. 12.), a Sorbonne Sexual és a Cataflamingo (08.13.), a yesyes pedig élő hangszerekkel színesített elektronikával jön (08.27.).

A Hajó a koncerttermet is megnyitotta egy-egy produkció előtt: július 11-én koncertezik a Kistehén, 21-én Akusztik tévéfelvételen vesz részt a Muzsik és Volkova, valamint az Amber Smith, 23-án és 24-én duplakoncertet tart az Elefánt, 25-e a rock jegyében fog telni a Fatal Error, a Nova Prospect és a Tiansen révén, 28-án pedig az áprilisról eltolt Slow Village / Mulató Aztékok koncert valósul meg. Az idei nyár egyetlen külföldi zenekara az A38-on amerikai Palaye Royale kortárs pop-rock triója lesz a márciusról augusztus 27-re halasztott koncertjével. mind a Swans, mind Angel Olsen augusztusi klubkoncertje elmarad. Honlap.

AKVÁRIUM

Az Akvárium is készül néhány programmal a nyár hátralévő részére: ingyenes akusztikus koncertet tart OHNODY (07.22.), illetve a Bohemian Betyars (07.28.); hatalmas koncertet ígér a Pál Utcai Fiúk (07.31,); és a ReStarTrance fantázianévvel ellátott augusztus 8-ai bulin a holland Richard Durdand és a szlovák ReOrder részvételével visszatér a trance az Akváriumba. Honlap.

BUDAPEST PARK

A Budapest Park 10 ezer fő befogadására képes nagyszínpados nézőtere augusztus 15-ig még nem fogadhat ilyen nagyságú közönséget, így a nyári koncertek jellegét is ehhez igazították, főként kisebb volumenű fellépések töltik ki a hely nyári naptárát. Akusztikus formációban lép színpadra az aurevoir. két tagja (07.09.), Szendrői Csaba és Tóth András az Elefántból (07.10.), a Mayberian Oldschool, azaz az új lemezén régi lo-fi duó felállását felelevenítő Mayberian Sanskülotts (07.14.), A Kutya Vacsorája (07.15.), Gangsta Zolee és Takács Vilkó (07.17.), a Konyha (07.18.), a Lázár tesók (07.20.), a Margaret Island (07.23.), Egyedi Péter (07.24.), Szeder (07.29.), Beck Zoli (07.30.), a Platon Karataev (08.06.) és Bérczesi Róbert (08.13.).

Fellép ezen kívül július 11-én a Blahalouisiana, 16-án Szakács Gergő, 21-én a Ricsárdgír, 25-én a Meztelen Diplomaták, 31-én a Sör és Fű, augusztus 5-én a Lóci játszik, 7-én az Ed Is On, 12-én a Carson Coma; a július 15-re meghirdetett Marcus Miller koncert elmarad. Augusztus 15-e után pedig már szerepelnek a menetrendben a nagyobb szabású koncertek: Majka és Curtis, Follow The Flow, ByeAlex és a Slepp, Bohemian Betyars és a bosnyák Dubioza Kollektiv, Irie Maffia, Bagossy Brothers Company, Aurevoir. rendes felállásban is, Kowalsky Meg A Vega, Punnany Massif, valamint a Honeybeast - ezen koncertek sorsa azon múlik majd, hogyan dönt a kormány július végén az 500 fő feletti rendezvényekről. Honlap.

DÜRER KERT

A Dürer Kert már az 500 fő alatti koncertek engedélyezése előtt is megnyitotta szabadtéri részét néhány kisebb akusztikus koncerttel (például június elején a Tilos (EL)Maraton keretén belül). Júliusban megfordul a Dürer színpadán az ék és a TÖRZS (07.09.), a Fiúk (07.10.), Lugosi Dani és Takács Vilkó teljes zenekaros, akusztikus Nirvana tribute projektje (07.15.), a Muzsik és Volkova (07.18.), az Entrópia Architektúra (07.18.), a Carson Coma (07.23.), a Turbo (07.24.), a Freakin’ Disco és a egy este (07.29.), illetve a Middlemist Red és a Meteo (07.31.) Augusztusban a Mátyás Attila Band (08.08.), a Várkonyi Csibészek (08.12.), a Moped Loewen (08.13.), az Óperentzia (08.16.) és Áron András ’Apey’ (08.23.) koncertezik, augusztus 20-án és 28-án pedig két csokornyi előadó osztozik majd a kert-, illetve kisszínpadon. A belépés a koncertek jelentős részére ingyenes. A Dürer Kert fog otthont adni a Tilos Maraton tervek szerint szeptemberre megszervezendő pótlásának is.

Nemzetközi előadóval idén nyáron nem találkozhatunk a Dürerben. Elmarad a Hocico és az Amduscia közös koncertje, amit először még áprilisról toltak el július 30-ra, ám a Hocico nem tud idén nyáron Európában koncertezni, jövő tavaszra csúszik a koncert. A Pentagram augusztus 3-ra meghirdetett koncertje körülbelül egy évet fog csúszni, akárcsak a Life Of Agony és a Static-X közös bulija, amit eredeti tervek szerint augusztus 4-én tartottak volna meg. A szingapúri Wormrot szintén augusztus 4-re tervezett koncertje elmarad, az amerikai Blood Incantation fellépése pedig jövőre tolódik. Honlap.

PONTOON

A Pontoon júliusi programjában a DJ-s bulik mellett az alábbi koncertek szerepelnek. Július 9-én Bognár Szabolcs jazzes-funk-hiphopos kollektívája, az Àbáse lép fel Saïd Tichiti közreműködésével; beat battle-re készül két formáció Speiz Boiz és a Jazzbois, Saiid és Balek MC részvételével (július 13.); idén először lép fel élőben a Black Bartók (07.16.), a Budabeats estjét a Chillum Trio live act-je rúgja be (07.17.), az Európa Kiadó is tiszteletét teszi (07.19.), egy napra rá a skeemers "jazzel" (07.20.), a Suba Attila & The Soulfool Band pedig első nagylemezének anyagával érkezik a Duna-partra (07.21.). Szintén lemezt mutat be a MADMIKE, de már a másodikat (07.22.), aztán jön a Slow Village (07.23.)  Facebook-oldal.

TRIP HAJÓ

A TRIP Hajón megnyitott a HERZ Terasz, hetente DJ-s bulikkal készül a Deck Boys, a Track On Deck, a Bezometer szelektorai. Július 13-án és 14-én látható lesz a Tizenkét szék című előadás, amelynek zenéjét és dalszövegeit Ratkóczi Huba és Závada Péter írták. Már teltházas Simon Márton és iamyank közös szabadtéri zenés estje (07.15.), de megismétlik augusztus 22-én; majdnem akusztikus koncertet ad az Einstand (07.19.), teljesen akusztikusat Ben T Kadar (07.21.), az önmagát weird popként meghatározó Imitation pedig július 27-én koncertezik. Honlap.

KOBUCI KERT

A Kobuci kerthelyiségében sűrű lesz a nyár, a legtöbb napra jut egy-egy erős koncert. A Bohemian Betyars, a Supernem és a Szabó Balázs Bandája július 10-ei, 11-ei és 13-ai koncertjeire már minden jegy elkelt, vasárnap Ferenczi Györgyék ráadásával lehet vigasztalódni. Még vannak jegyek a Meszecsinkára (07.14.), Petruska fellépésére (07.15.), Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint duójára (07.16.), a Besh o droM új időpontra került előadására (07.17.), a Žagar első idei koncertjére (07.18.), és a Csík zenekarra (07.19.). Július 21-én a Sonny And His Wild Cows lép fel, 22-én a Magidom és az Ed Is On, 24-én a Bëlga (ráadásnap: 27-én!), 25-én az Anna And The Barbies (ráadásnap: 26-án!), 28-án a Wörk Projekt, 29-én Ripoff Raskolnikov, 30-án a Budapest Bár.

Augusztusra is le lehet már fixálni néhány dátumot: érkezik az Ivan & The Parazol (08.01.), új időpontban a Korai Öröm (08.02.), már teltházas a The Qualitons és a Mörk közös estéje (08.12.), akárcsak a Kiscsillagé (08.14.), de lesz ráadásnap 15-én; lesz Müller Péter Sziámi-koncert (08.16.), fellép Palya Bea (08.19.), a Braindogs szupergrup (08.21.), augusztus 22-re csúszott az Erik Sumo Band jubileumi bulija, és 28-án elmehetünk még egy Európa Kiadó-koncertre is. Augusztus 5-én pedig Random Szerda, Barabás Lőrinccel és vendégeivel. Honlap.

UP ÚJPESTI RENDEZVÉNYTÉR

Az UP Rendezvénytér heti teraszkoncertekkel csalogat a negyedik kerületbe. Ott lesz például Hangácsi Márton (07.11.), a Rák Béla Combo (07.18.) Tomor Barnabás Trió (07.25.), a Senso Magico (08.01.), a Kodachrome (08.08.), és a Váczi Eszter Quartett (08.15.). Honlap.

FONÓ

A népzene és jazz iránt érdeklődőket a Fonó és a Budapest Music Center idén nyáron is kiszolgálja. A Fonóban koncerezik majd a Muzsikás (07.18.), itt is tiszteletét teszi Ferenczi György az 1ső Pesti Rackákkal (08.01.), és lesz Zuboly-koncert is (08.15.). Ingyenes koncertet ad többek között a Chris Devil Trió (07.15.), a Sergő zenekar (07.22.), a Gáspár Károly Trió (07.23.), a francia-magyar Max&Kata (07.29.), a D.A.S. Trió (07.30.), a Cimbaliband (08.08.) a Canarro, a Poros (08.12.), és a Babra (08.13.). Honlap.

OPUS JAZZ CLUB

A Budapest Music Center Opus Jazz Clubjában sem fogunk unatkozni, a teljesség igénye nélkül: júliusban koncertezik a Gadó Gábor Quintet (07.10.) és az Oláh Krisztián Quartet (07.11.), a marokkói-magyar Tariqa (07.18.), a space rock-psyco-jazz kísérleti instrumentális zenét játszó The Budapest Turnarounds duó (07.23.), Elsa Valle új zenekara (07.24.), a Tóth Viktor Arura Trió (07.25.), a Juhász Gábor Trió (07.30.), Gereben Zita és együttese (08.06.), Palotai Csaba és Steve Argüelles duója (08.07.), a Szakcsi-Grencsó "műhely" (08.08.), valamint a prágai Bára Zmeková (08.14.). Honlap.

BULINEGYED

Akik pedig bulinegyedes partikra pályáznak, a Beat On The Brat, a Lärm és az InstantFogas is megnyitotta már kapuit. Utóbbi egy-két koncerttel is készül: július 25-én a Hősök veszi be az Instant színpadát, augusztus 6-án a Talk2Night tart lemezbemutató koncertet, továbbá lesz Rolling Stones, System Of A Down és Depeche Mode tribute-est is (07.11., 07.17., 07.18.). Beat a Facebookon. Lärm a Facebookon. Instant a Facebookon.

VIDÉKI KITEKINTŐ

A miskolci Helynekem otthont ad a 30Y évfordulós koncertjének (07.17.) és a Kiscsillag Tompa kések turnéjának (07.25.); a debreceni Roncsbárban fellép a Fatal Error és a Kies (07.11.), a Junkies (07.17.) és a Lazarvs (07.18.); a Pécsi Est Café szervezésében pedig kitelepül a Káptalan Kertbe a Brains (07.10.), a Szabó Balázs Bandája (07.11.), a Kiscsillag (07.16.), Krúbi és a Bëlga (07.17.), a Vad Fruttik (07.24.), a Margaret Island (07.25.), a Honeybeast (07.31.), a Follow The Flow és a Welhello (08.01.), valamint a ByeAlex és a Slepp (08.15.). Helynekem a Facebookon. Roncsbár a Facebookon. Pécsi Est Café a Facebookon.

https://recorder.blog.hu/2020/07/10/nyari_klubkorkep
Tudom, hová mész koncertre idén nyáron – Hazai klubkörkép a járványidőszakból
süti beállítások módosítása