Rebo.hu

A diktatúra utáni rezsim: az Új Köztársaság sötét arca

2023. március 21. - Castad

mandalorian-pershing-mindflayer.jpg

A Mandalóri harmadik évadának harmadik epizódja megvillantja előttünk a Birodalmat követő új berendezkedés, az Új Köztársaság sötétebb arcát. Az epizód, sőt talán az egész sorozat egyik legfontosabb momentumát láthattuk, legalábbis azok, akiket érdekel a Star Wars in-universe politikája. 

A Birodalom katonai diktarúráját, terror vezérelte önkényuralmát nem egy cukormázas aranykor váltotta fel, hanem egy sokkal reálisabb átmenet, amely az idealistább amerikai nézőket talán meglephette, ám nekünk, európaiaknak túlontúl ismerősen csengett. 

Mon Mothma szép új világa

Kezdjük egy kis gyorstalpalóval a galaktikus történelemről! Mint azt mindenki tudja, a galaktikus polgárháborúban fordulópontot jelentett a II. Halálcsillag pusztulása, s egyben Palpatine császár (első) halála. A háború azonban még nem ért véget, Mas Amedda nagyvezír továbbra is kezében tartotta a Coruscantot, míg más hadurak és katonai vezetők (pl. Rae Slonae főadmirális, Randd nagymoff) próbálták helyreállítani a Birodalom flottáját, katonai tekintélyét. Eközben zajlott a néhai császár kegyetlen tartalékterve, melynek kivitelezését az uralkodó protezsáltja, Gallius Rax flottaadmirálisa felügyelte. A Tartélékterv lényegében arról szólt, hogy a Birodalom mely nem képes megoltalmazni uralkodóját a lázadóktól, nem méltó az életre, pusztuljon a férgese! Csupán néhány igazán megbízható tiszt maradhatott, akik az Ismeretlen Területeken kezdhettek hozzá a Birodalom újraépítésére. E Tartalékterv egyik fontos eleme volt a Hamu (vagy Parázs) Hadművelet, mellyel például a Battlefront II játékban, az Alphabet osztag regényekben, vagy éppen A Mandalóri második évadának morakos epizódjában találkozhattunk: e hadművelet nem szólt másról mint népek, bolygók kegyetlen elpusztításáról (köztük olyan hűséges birodalmi világokat is célzott, mint például a Naboo, Palpatine szülőföldje). 

E kegyetlenségben újabb fokozatra kapcsolt Birodalommal már egy új politikai szervezet, az Új Köztársaság nézett szembe, amely már az endori győzelem után megszületett. Az Új Köztársaság első kancellárja Mon Mothma lett, első központjává pedig Mothma otthonát, a Chandrillát tették meg. A háború azonban még egy évig folytatódott, az Új Köztársaság flottáját Gial Ackbar főadmirális vezette. Ackbar mellett a harcok másik kulcsszereplője Hera Syndulla tábornok volt, aki egyrészt egy saját csapásmérő erővel szorította vissza a birodalmi seregeket, másrészt felügyelte az Új Köztársaság titkos Starhawk-projektjét, melynek célja az volt, hogy az elfogott csillagrombolókból egy újfajta hadihajót fejlesszenek, mely fegyverzetében bátran felveszi a versenyt a birodalmi csillagrombolókkal, ám tízszer erősebb vonósugárral rendelkezik, mely amolyan titkos fegyverként is bevethető. Az Új Köztársaság és a Birodalom erői végül, egy évvel az endori ütközet után vívták döntő csatájukat a Jakku felett. A csatában nagy szerep jutott a Starhawkoknak, s az Ackbar vezette erők végül győzedelmeskedtek a Birodalmon, s azt is sikerült megakadályozni, hogy Rax elpusztítsa mindkét felet.

battle-of-jakku-bf2.jpg

A jakkui csata a Battlefront II-ben.

A jakkui diadalt követően a Mon Mothma, illetve a Birodalom névleges vezetője aláírták a Galaktikus Konkordátumot, melyben a Birodalom maradéka letette a fegyvert.  Ennek következményeként:

  • Véget ért a galaktikus polgárháború, hivatalosan beszüntettek minden ellenségeskedést.
  • A Birodalmat bizonyos meghatározott határok közé szorították, s fel kellett hagyniuk a katonai offenzívákkal.
  • A Birodalom átengedte a Coruscantot az Új Köztársaságnak és feladta a Birodalmi Akadémiákat.
  • Betiltották a rohamosztagosok toborzását és mozgósítását.
  • Betiltották a kínvallatást.
  • Betiltották a klónozással kapcsolatos kísérleteket.

Amint A Mandalóriban is láttuk, csak a galaxis központi területein (Magvilágok, Kolóniát, Belső Gyűrű) köszöntött be ténylegesen a béke, a Peremvidéken továbbra is maradtak független birodalmi hadurak, mint például Gideon moff. Az Új Köztársaság hatalma és kiterjedése ráadásul elmaradt a korábbi Galaktikus Köztársaságétól, a Birodalom bukása után több új államszövetség született, mint például az Új Szeparatisa Unió, míg más bolygók, mint a Ryloth függetlenek maradtak. Ennek ellenére Mon Mothma meghozta az egyik legrövidlátóbb intézkedését: elrendelte az Új Köztársaság flottájának és haderejének leszerelését. 

Az amnesztia program

A nagyszabású amnesztia program is a galaktikus konkordátum, s a béke következménye volt, az Új Köztársaság kormányának valamit kezdenie kellett a birodalmi katonatisztek  tömegeivel. A konkordátum kegyelmet biztosított a Birodalom minden nem harcoló tagjának, a katonatisztek azonban háborús bűnösnek minősültek. Birodalmi katonák azonban már korábban is dezertáltak, s álltak át a Lázadók Szövetségének kötelékébe, a Lázadás olyan nagy hősei, mint Wedge Antilles, vagy éppen Han Solo is birodalmi dezertőr volt. A dezertálások száma azonban érthetően megszaporodott az endori csatát követően. A Lázadók Szövetsége a polgárháború idején még tárt karokkal fogadta az ügyük mellé álló ex-birodalmiakat, a győzelem kapujában azonban már sanda szemmel tekintettek ezekre, többségük ugyanis csupán az irháját próbálta menteni a térfélváltással. Az igazi fordulópont azonban a Hamu Hadművelet volt, aki még ezen szörnyűségek után is kitartottak a Birodalom mellett azok számára már alig volt bocsánat.

mando-s3-amnesty_imps.JPG

Az amnesztia programban részvevő volt birodalmiak a Coruscanton

Az Alphabet osztag című regényben Yrica Quell szemén keresztül láthattuk a birodalmi dezertőrök sorsát, akik különféle táborokba kerültek, s pszichológus-droidok szondázták viselkedésüket, érzelmeiket. Ilyesmi lehetett az a Reintegrációs Tábor, ahová először zárták Pershing doktort, miután bekerült volna az Amnesztia Programba. A Mandalóri friss epizódjából azonban megtudhattuk, hogy miféle rehabilitációt is nyújt az új rezsim a megtért birodalmiaknak. Először is lényegében táborokba zárták őket, külön lakóparkot jelöltek ki a számukra, külön munkahelyekre vezényelték őket, s hordaniuk kellett a programhoz tartozásukra utaló egyenruhájukat és azonosító jelzésüket: sőt nevek helyett pusztán számokká váltak. Hiába a birodalmi börtönökhöz képest jobb ellátás, éppen emberségükben degradálták a program tagjait. Igen, ezek a személyek háborús bűnösnek számítottak, de tegyük hozzá, hogy a programban nem volt egyszerű bejutni: a legrosszabb, legkegyetlenebb bűnöket elkövető katonákra valós börtön várhatott, míg a programot a birodalmi múlttal valóban szakítani vágyóknak szánták, amolyan második esélyként.

A program terápiát is biztosított a résztvevők számára, amely azonban egyszerre ellenőrizte azok lojalitását, s szükséges esetben még kisebb agymosást is bevetettek, hogy biztosítsák az új rezsim iránti hűségüket.

Ehhez ráadásul olyan kegyetlen birodalmi eszközöket is bevezettek (igaz állítólag átalakított, mérsékelt formában), mint a hírhedt elmenyúzó. [Jó látni, hogy az Andor után A Mandalóri is komolyabb témákat boncolgat. - a szerk.]

pershing-droid-mando.jpg

Pszichológus-droid vizsgálja Dr. Pershinget.

Az újabb esélyben hívő Pershing doktor azonban azt fogadta el a legnehezebben, hogy nem kamatoztathatta tehetségét, az Új Köztársaság még jó célokra sem akarta alkalmazni kétes tudást.

Valós párhuzamok

A Slashfilm egy érdekes cikket jelentetett meg A Mandalóri epizódban látott Új Köztársaság valóságból kölcsönzött elemeiről, valós párhuzamairól. A cikk kissé sarkos állításait azért érdemes a történetírás szűrűjén keresztül vizsgálni, egy 20. századdal foglalkozó kutató segítségével. Az egyik hangsúlyos hasonlóság, amit a Slashfilm említ, az a II. világháborút követő megoldás, miszerint a szovjet megszállás alatti német területeken a nácik koncentrációs táborait alakították fogolytáborokká. E hasonlat azonban sántít, ha nem lettek volna „kéznél” ezek a táborok, a szovjetek kialakították volna saját táboraikat ezek nélkül is. Az NDK berendezkedéséhez kellett egy Szovjetunió is a maga önkényuralmi rendszerével, az NSZK ellenben mintademokrácia lett, s nem az előző rendszer technikáit vette alapul. Erre jobb példa inkább a Szovjetunió romjain létrejövő Oroszország, Jelcin új rendszere, csak hogy tovább ne menjünk. 

A Slashfilm cikk további párhuzamként említi Pershing doktor tiltott és etikailag is sérelmezett klónozási projektjét az eugenikával. A Darwin unokatestvére, Francis Galton által kidolgozott irányzat az ember öröklődő tulajdonságainak javítására tett beavatkozásokat szorgalmazta, s ezt a fajelmélet hívei is felkarolták. A náciknál valóban létező irányzat későbbi továbbélése (és annak nagysága) azért kérdéses. A cikk ugyancsak kiemeli az úgynevezett Gemkapocs Hadműveletet, amely különben a legújabb Indiana Jones filmben is előkerül majd. Az Egyesült Államok titkos projektje során több mint 1600 német tudóst, illetve mérnököt menekítettek a világháború során Amerikába, hogy tudásukkal segítség a hidegháború fegyverkezési versenyét, s az űrversenyt. E tudósok közül többen korábbi nácik voltak. Itt azonban éppen, hogy nem beszélhetünk párhuzamról: az Új Köztársaság pont, hogy nem kamatoztatta Pershing tudását, sőt kifejezetten tiltotta kutatásait.

Összességében azt mondhatjuk, hogy az Új Köztársaság rezsime valóban átvett eszközöket a Birodalomtól (pl. az elmenyúzó), s az új berendezkedés tényleg emlékeztet a valós történelem egyes elemére, de egyértelmű kapcsolatokat, általánosító, leegyszerűsítő megjegyzéseket nem tehetünk. A Birodalmat felváltó Új Köztársaság és a II. világháborút követő nyugat-európai berendezkedés merőben eltér egymástól, hiszen az Új Köztársaságnak nem kellett szembenézniük egy újabb ellenséggel, mint a nyugatnak a Szovjetúnióval. A Gemkapocs Hadművelet, vagy a korábbi náci hírszerzők alkalmazása ebbe  a kontextusba illeszkedik, ami nem elhanyagolható különbség.

Kádas István

A bejegyzés trackback címe:

https://rebohu.blog.hu/api/trackback/id/tr8818074574

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása