2020. júl 11.

Tündérpihe online élményfestés gyerekekkel

írta: Mayerné Répási Adrienn
Tündérpihe online élményfestés gyerekekkel

108085245_602977953964094_8920550752656002704_n.jpg

Mindig keresem a kihívásokat, az újat, a meglepőt, a különlegeset. Most sem volt ez másképp. Egy online festő kurzust teszteltem, illetve teszteltünk gyerekekkel. Tündérpihe és a titkok erdeje online élményfestést pontosabban. 

Rajzolni imádok. Gyermekkorom ezzel is telt el. Aztán kimaradt hosszú évekig. Most újra nagy részt követel az életemből. Már nagyon hiányzott ez a fajta kreativitás, tevékenység, az alkotás. Viszont festeni sosem festettem eddig, csak az iskolai tanórákon, azt is már vagy 20 éve. Valahogy mindig megrettentem tőle. Ekkor szembejött velem egy online festő kurzus, amit égi jelnek véltem. Gondoltam unalmas óráimban benevezek majd rá. Csakhogy unalmas óráim sosem akadtak. Így napoltam és napoltam, egészen eddig. Tegnap aztán elővettem a kellékeket, délutáni kikapcsolódásképpen. Hogy ne legyen könnyű dolgom, három gyereket is a nyakamba vettem e tevékenyésghez. Hiába, szeretem a kihívásokat. 

107801704_637238053545697_8633471694151922935_n.jpg

Tündérpihe mesekönyvvel találkoztunk már korábban és nagyon szerettük. Itt olvashatsz róla. Nem volt kérdéses, hogy a könyvben szereplő gyönyörű képet fogjuk megfesteni. Így különösen megörültem neki, hogy Szilvia, a könyv írója elindította online foglalkozását is hozzá. Kaptam egy nagyon klassz kis összegzést, mit vegyek meg hozzá, hogyan készül a mű. De nem csak ennyi. Az írónő rajzban is megmutatja, festésben is, de játékötleteket is adott még. Egész napot lefedő kurzus, ha így nézzük.

Szilvi videók segítségével mutatja meg az alapokat, a rajzot, majd a festés folyamatát. Végig vidáman magyaráz, bíztat. Még mesélni is akadt ideje a mesekönyvből. Könnyű követni a legkisebbeknek is. Nincs kényszer, siettetés. Kihangsúlyozza, hogy bármikor javítható, nem lehet elrontani. A bátortalanabb festők is merészséget kaphatnak. Nálunk ment a pacsmagolás, amit nagyon élveztek. Nem mindig követték Szilvi utasításait, de talán akkor szép igazán egy festmény, ha benne vannak az elképzeléseink, saját stílusunk is.

Igazán szórakoztató délutánunk volt, amit hasznosan töltöttük.

Azt kikötöttem a csemetéknek, hogy mindenki saját rajzát, festményét használja, dekorálja, én nem segítek. Így 2 és fél óra múlva megszülettek a nagy művek. Közös kikapcsolódásnak kiváló volt. A gyerekek is élvezték, és én is. Igazán élmény volt. Az idő olyannyira elszaladt, hogy még a zumbaórámról is megfeledkeztem. Nem lett koszos semmi, a kezünkön kívül, a kellő óvintézkedéseknek hála. Egy egész doboz temperát elhasználtunk, de összességében nem költöttünk sokat a használati dolgokból. Bárkinek elérhető áron van a kurzus és nem kell még az otthonából sem elmennie hozzá. Ez külön plusz pont, előny volt számunkra, hogy az otthonunk kényelmében tehettük meg. 

Szilvi kurzusát elérhetitek itt.

Ha olvasnivalóra vágytok, akkor itt látogassátok meg.

De Tündérpihének is külön fb oldala van itt

A honlapon található ár július 15-ig érvényes, de ha READ20 kuponkódot használjátok, bemondjátok, hivatkoztok erre a cikkre, akkor július 31-ig ezen az áron kaphatjátok meg a kiválasztott csomagot!

És akkor az elkészült művek, gyerekek engedélyével.

108203940_266954887932673_480868551082751442_n.jpg

Daniella 8 éves

 107763092_211930253347918_1716165401853228962_n.jpg

András 3 éves

107866427_214967383008456_8646166560069204899_n.jpg

Viktória 6 éves

108085245_602977953964094_8920550752656002704_n_1.jpg

Az enyém

Ha tetszett a cikk, nyomj egy like-ot a Követem gombra jobb felső sarokban laptopról, számítógépről és balra lent tabletról, mobilról. Ha szívesen megvitatnád bővebben, mert teljesen más az álláspontod, akkor normális hangnemben a blogbejegyzés alatt, kommentben megteheted. Továbbá a ReAd-blog Fb oldalán vagy a ReAd-blog csevegő csoportban is megy a témázás a cikkről, ott is megtalálsz.

ReAd-blog Adrija

 #festés #festmény #élményfestés #teszteltük #reklám #énidő #anyalányafestés #anyafiafestés #élmény #tündérpihe #mesekönyv #kurzus

Szólj hozzá

Teszteltük