Vissza a suliba (1986)

back-1.jpg

Rodney Dangerfield a legtöbbünk számára a pacák a Golfőrültekből, azonban Amerikában valódi legenda a stand-up komikusok között. A magyar felmenőkkel rendelkező egykori alumínium ügynöknek, eredeti nevén Jacob Cohennek a '60-as évek óta ívelt felfelé a pályája a showbizniszben. Fellépett a kor legnépszerűbb talkshowiban és éjszakai klubjaiban, azonban akkor kezdte a szélesebb közönség is megismerni választott művésznevén, amikor vendégsztárjává vált a Saturday Night Live szkeccsműsornak. Részben ennek a gárdájával aratta első nagy sikerét a mozikban az instant klasszikussá vált Golfőrültek révén. A film rendezője, Harold Ramis lett utóbb az egyik írója Dangerfield másik kasszarobbantó vígjátékának. A Vissza a suliba főcíméhez még egy jelenetképet is felhasználtak közös filmjükből, amivel akarva-akaratlanul rájátszottak, hogy akár a folytatásának is tekinthető.

A történet szerint egy laza stílusú milliomos a fia (Keith Gordon - Christine) kedvéért beiratkozik az egyetemre. Dangerfield lényegében ugyanazt a szerepet játssza, amit a Golfőrültekben, csak ezúttal jórészt neki kell elvinnie a hátán az egész filmet. A közben eltelt hat év alatt minimum tízet öregedett, ami inkább plusz kilókkal gyarapodott testén látszik meg, az energiája alig csökkent. Megállás nélkül szórja a poénokat, mintha csak a színpadon lenne. Meglehet színészként nincs túl széles eszköztára, de azt az egy karaktert, amire felépítette a karrierjét frenetikusan hozza. Milliomosként is egy jó fej munkásember, aki féktelenül bulizik a többi diákkal, válogatott módon szól be a sznoboknak és félszegen udvarol a szexi tanárnőnek. Az, hogy mennyire tele van lóvéval a Golfőrültekből már ismerősen gazdag humorforrás. Nem elég, hogy szaunával felszerelt luxus lakosztállyá alakítja a koleszos szobáját, de Kurt Vonneguttal íratja meg a leckéjét.

back-2.jpg

Dangerfieldnek a való életben is hatalmas szíve volt. Előszeretettel vett a szárnyai alá kezdő és küszködő tehetségeket. A lekötelezettjei közé sorolható többek közt Jim Carrey és Tim Allen is. Mivel beleszólása volt a Vissza a suliba szereposztásába, ezt felhasználta, hogy az egyik kisebb szerepet Sam Kinisonnak adja, aki csupán két jelenetben játssza el az idegbeteg töritanárt, de azt óriásian. A film ettől függetlenül is remekül összeválogatott színészgárdával büszkélkedhet. Itt van Égő Ajak, vagyis Sally Kellerman a MASH-ből. Mindig pluszt jelentő karakterszínészek, mint Burt Young vagy Ned Beatty, de a pelyhestollú Robert Downey Jr. is kiszúrható a főszereplő fiának excentrikus legjobb barátjaként. A legtöbbjüket igaz többnyire legfeljebb asszisztálni engedik, még Downey Jr. az, aki a legtöbb teret kapja. William Zabkara a forgatáson konkrétan rászóltak, hogy ne próbáljon vicces lenni, csak ismételje meg a szerepét a Karate kölyökből. 

back-3a.jpg

A forgatókönyvön öt feltüntetett író is dolgozott. Az, hogy túl sok kukta volt a konyhában a film vége felé válik észrevehetővé. Addig a problémákat elsimítja, hogy milyen erősen építenek Dangerfieldre. Mellékessé válik még az is, hogy a történet konfliktusait se veszik komolyan, szinte magától megoldódik minden probléma. A fiú, akinek gyakran az apja helyett kell felnőttként viselkednie halad a szokásos összeveszős fordulat felé, ami persze erőltetetten jön ki. Keith Gordon pedig jól játszik és kedvelhető úgy is, hogy ő az egyetlen, aki egy percre se vicces. Mivel neki is van egy szerelme valamint egy riválisa, ezért sokmindent kell az alkotóknak elintézniük a befejezéshez közeledve. Sebtiben, kényelmes megoldásokkal intézik hát el a rájuk szakadt tennivalókat, de legalább szétesés nélkül. A Vissza a suliba egy kisebb klasszikussá vált a '80-as évek vígjáték dömpingjében. Nem egy Golfőrültek, de a valódi folytatásánál mérföldekkel jobb, és nem mellesleg kihozott Dangerfieldből egy újabb nagy showt tele idézhető dumákkal.

*Az eredeti magyar szinkron készítői sajnos nem egyedi szokásként kavartak a zenékkel, így ne lepjen meg senkit, hogy a vizsgajelenet alatt a Predator indulója szól!

Címkék: régi, vígjáték