A betegség, amitől minden családtag retteg, és ami megváltoztatja mindenki életét örökre. Betegét és a szeretteiét. A rákos megbetegedés éppen olyan összetett, mint a gyógyítása, és van, akinek sikerül, de van, aki nem ennyire szerencsés. 

Bárhonnan is nézzük: az egyik leggyakoribb betegség, és még mindig nem gyógyítható (kivéve, ha időben kapod el, és jó az orvosod).
Éppen annyi lélektani oka van a kialakulásának, mint amennyi környezeti, mégsincsen rá mindenki számára alkalmas gyógymód, vagy megelőző életmód. Nem egy ismerősömtől hallottam, hogy teljesen egészséges életmód mellett is ugyanúgy kialakul, mert a rák nem válogat. Az ember egyszerűen a sötétben tapogatózik. A szakembertől nem kap válaszokat, az internet tele a rengeteg negatív példával...hiába a kutakodásnak, kérdezősködésnek, falakba botlunk. 

Még mindig összeszorul a gyomrom, ha a napra gondolok, amikor kiderült. Ezév júniusában kaptuk meg a diagnózist, ami bár nem szövettani eredmény volt, hanem csak egy képalkotó vizsgálat, de sajnos elég egyértelműen mutatta a jeleket. Édesanyám, az életében sokat szenvedett, de mégis mindig jó humorú és mosolygós, erős asszony, aki négy gyereket nevelt fel, aki évek óta küzd a crohn-betegséggel: tüdőrákos. Áttétekkel. 

Először nem akartam elfogadni, úgy gondoltam, nem baj, ezt is túléljük, mert már ebben az életben annyi rosszat át kellett élni, és küzdeni, de aztán győzött a kétségbeesés. 

Mindent, ami ezzel a betegséggel kapcsolatos, vagy ha meghallom az anya szót, görcsbe szorul a gyomrom és elfog egy szorongató a sírás. Még mindig, és ez sokáig így is lesz, és bevallom, nem tudom, lesz-e vége.

Nagyon sokszor és sokat gondolkodtam azon, hogy elindítsam-e ezt a blogot, nagyon sokszor elkezdtem, aztán kitöröltem, kerestem a megfelelő nevét a blognak, vagy a megszólítást, de semmit sem éreztem jónak. Vagy nem éreztem magamat elég erősnek. 

De az indíttatás mégis bennem volt. Két okból is: terápiaként magam számára, hátha így idővel könnyebb lesz megemészteni a történteket, bár erre egyelőre esélyt sem látok. Másrészt (főleg) meg azért, hogy azok, akik hasonló helyzetben vannak, vagy voltak, azt érezzék, hogy nincsenek egyedül. 

A harmadik ok valójában a hozadéka ennek az egésznek: érzékenyítés. Azok, akik ezt nem élték át, elképzelni sem tudják, min megy keresztül az, aki beleáll ebbe a harcba akár betegként, akár családtagként. Persze ez utóbbi, ha tényleg teljes erővel és szeretettel beleáll.

A világ borzasztóan érzéketlen és kegyetlen tud lenni és ezt magam is megtapasztaltam, ezalatt a rövid idő alatt. Azt szeretném elérni ezzel a bloggal, hogy az emberek gondoljanak bele ennek a helyzetnek a súlyosságába. Hogy legyenek hálásak, hogy ezt nem testközelből, vagy nem saját maguk kell átéljék. Hogy átértékeljék az életüket, a szüleikkel való kapcsolataikat, hogy jól meggondolják, helyesen élnek-e, eléggé megbocsájtóak, le tudják-e szűrni a konzekvenciát. Hogy meglássák: az élet sokkal bonyolultabb, és érthetetlenebb, mint amit látunk, mert a felszín alatt létezik egy másik világ, ok-okozatok, amiről mi nem tudunk. De aminek a tudata arra sarkallhat, hogy csináljuk jobban, helyesebben. 

Mert utólag már erre nincsen lehetőség. Akkor kell jól élnünk, akkor kell jónak lenni másokkal, amíg erre van lehetőség és az csak ma van. Mert jóllehet, hogy valóban nem lesz holnap. És akkor mindent bánni fogunk. 

Azt szeretném, ha a blog olvasói megtudnák, hogy milyen folyamatok mennek végbe az ember lelkében, amikor egy olyan szerettéről derül ki, hogy rákos, aki nagyon közel áll hozzá és aki a legfontosabb a számára.

Azt, hogy ezt édesanyám hogyan élte meg, arról nem tudok mesélni, bár nagyjából sejtéseim vannak. Azt viszont le tudom írni, én milyennek láttam a betegség alatt, és az én fejemben mik jártak ebben az időszakban.
Fájdalmas lesz - de vállalom. Ez a blog nem feltétlen rólam szól, hanem az anya-lánya kapcsolatról, az emberi kapcsolatainkról, a lélekről, lélektani dolgokról. De az én szűrőmön keresztül, ezért a saját szemszögem és a saját gondolataim által fognak megjelenni az események és mivel más eszközöm nincsen, ezért a sok esetben a saját érzéseimről fogok írni. Bízom benne, hogy a lényeg megérkezik majd annak, aki olvassa. 

Igyekszem a lehető legrészletesebben visszaemlékezni mindenre, bár nehéz lesz, mert már így öt hónap távlatában is érzem, hogy töröl a memóriám, de megpróbálkozom ezzel. 

Fontos, hogy majd a blogban leírt információk a betegségről nem számítanak pontos diagnózisnak, nem vagyok orvos, és nincsenek tökéletes ismereteim a daganatos megbetegedésekkel kapcsolatban. Csak arra tudok hivatkozni, amik velünk történtek, a leírásaimban nem lesznek ferdítések, vagy túlzások, igyekszem mindent a legkorrektebben átadni. 

Köszönöm, ha velem tartasz, remélem, hogy valamit fog tudni adni számodra a blog. 

Ha megosztod velem, velünk a te tapasztalataidat, a hozzászólás megengedett, és megköszönöm.