A mai napon, április 12-én, egy évesek lettek az én drága macskáim, Zazie és Titus. Tavaly június óta vannak nálam, és azóta átvették az uralmat a házban. Nincs már egy fotel sem, amelybe beleülhetnénk anélkül, hogy ne lenne ott egy macska, valami kellően kitekert pózban. Ez az igazi boldogság.:)

 

img_15221.JPG

 

Titus egyébként egy igazi méltóságteljes úr, aki néha megtisztel engem azzal, hogy az ölembe ül, és elképesztően hangosan dorombol, de általában azért megtartja a kellő távolságot. Zazie ellenben az elmúlt hónapokban igazi cuddle buddy lett számomra: szeret hozzám bújni, és mindig kapható egy kis közös délutáni szunyókálásra, de akár olvasásra is. 

Mindkét cicám profi módon teljesíti a macskáktól elvárt, napi átlagos 14-16 óra alvást. Reggeli előtt szeretnek fölfutni a diófára, de utána visszatérnek a fotelba aludni. Az idill akkor teljes, amikor Elmóval együtt hárman alszanak körülöttem, én pedig csendesen olvasok. 

A tovább mögötti galériában még nyolc képet mutatok nektek fantasztikus cicáim életéből, így kívánok nekik boldog születésnapot. Zazie, Titus, köszönöm, hogy itt vagytok! :)

 

 

 

Ha tetszett a cikk és nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről és ajánlókról, akkor kövesd A Kihagyhatatlan blogot a Facebookon is, és csatlakozz A Kihagyhatatlan csoporthoz is! Várok mindenkit szeretettel! :) 

A bejegyzés trackback címe:

https://puffcinq.blog.hu/api/trackback/id/tr4016481356

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vincentmarvinjules 2021.04.12. 15:57:22

Cukiság bomba, avagy ime a boldog élet titka :))))

ChristineJane 2021.04.12. 16:22:01

@vincentmarvinjules: elmondhatatlanul aranyosak, galéria első képén még olyan, mintha a fülük nagyobb lenne mint a fejük...:) Innen is sok boldog születésnapot és sok boldog alvást kívánok nekik.:D

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2021.04.12. 16:29:15

@vincentmarvinjules: @ChristineJane: <3 köszönöm, megpróbálok minden jókívánságot átadni az ünnepelteknek, remélem, ma megtisztelnek azzal, hogy odajönnek hozzám.:D <3
süti beállítások módosítása