Ezen a héten Dobossy Mariann osztja meg velünk élményeit, köszönjük neki: 

"Nem tudom, mennyire igaz általánosságban az a mondás, hogy mindenki azt az évszakot szereti a legjobban, amelyikben született, de rám ez egyértelműen igaz. Téli gyerekként mindig is a kedvencem volt tél, hiszen az egyet jelent a karácsonnyal, télapóval, a jégkorcsolyával, a forró csokival, és a nagy meleg paplanokkal. Máig ez a kedvenc évszakom, és minden évben előre lesem, hogy mikor esik már hó. Gyerekként anyukám ezekben az időszakokban minden reggel előre elkészített nagy bögre forró mézes tejjel indított az iskolába minket, ami szintén örök emlék marad.

 Viszont igazán különlegessé akkor vált számomra a tél, mikor egyik zimankós este apa úgy döntött, hogy családosan kipróbáljuk a síelést. Nem is váratott magára sokat az út, amint megvolt a szállás, bepakoltuk a fél házat a kisbuszunkba, és nyakunkba vettük az 5-6 órás utat Ausztriáig. Apa a Mölltaler Gletscher mellett döntött, amitől nem messze egy tipikus picike faluban, Obervellachban volt a szállásunk.

(Mölltaler gletscher sípályája forrás: https://www.onthesnow.co.uk/carinthia/moelltaler-glacier/ski-resort.html)

 Ez a vállalkozás a mi szemünkben is egy kétes kimenetelűnek ígérkezett, ebből fakadóan nem fektettünk rögtön túl sokat bele. Olyannyira, hogy a szállásadónknál a sorsukra hagyott sílécekből, síbotokból válogattunk, amiknek a használati díja, hála érte, grátisz volt. Egy magyar kedves házaspár látott minket vendégül, akik már a hirdetésben is felcsillantották a felszerelés kölcsönözést, többek között ezért is döntöttünk mellettük. Másnap igen buzgón veselkedtünk neki az előttünk álló feladatnak, azaz, megtanulni síelni.

Hozzá teszem, a családból senki sem állt még léceken előtte, az egyik bátyám vízisíelt már, ezért úgy voltunk vele, hogy majd ő megtanít minket. Ezzel a biztonságérzettel és felszereltséggel indultunk neki az első sí utunknak. Nem mondom, hogy zökkenőmentes volt az indulás, de szerencsére akkor nagyobb volt a bátorságunk, mint a félelmünk, így aztán folyamatában belejöttünk. Először csak a baby pályán igyekeztünk talpon maradni, később már a kék-, majd a piros pályákra is felmerészkedtünk, hiszen nem akartuk azon a 3 km-en tölteni az egész napunkat.

Az első szerelmünk a sok élmény miatt a Mölltaler Gletscher lett, sokszor mentünk még oda vissza. Kis zenedobozként állt ott a kedvenc pályánk alatt egy kis hütte, ahol sokszor szárítottuk a csurom vizes kesztyűinket egy habos kakaó mellett. Mindig max hangerőn ment valami vidám zene, hogy az embernek kedve támadt táncolni az ebédszünetben. Ilyenkor a léceket mindenki egyszerűen csak a pálya szélén hagyja, és mondanom sem kell, hogy dél körül már igencsak nehézkes közöttük lavírozni. Nekünk nem sokat kellett idegeskedni, hogy ne vigyék el a veterán darabjainkat. :)

 - még síelő koromban, amikor azt hittük, hogy felesleges a védőfelszerelés

Így néhány évvel később, és pár osztrák kórházi tapasztalattal a hátunk mögött, már tanácsolnék az akkori magunknak néhány alapvető eszközt az induláshoz. Ilyen például sí szemüveg, amiben akkor is látsz, ha esik a hó (wow), a bukósisak, ami tényleg életet ment (!!!), és az arcmaszk, ami a szembeszéltől illetve bizonyos sebesség fölött a menetszéltől is megóv ;).

- na, ilyen, amikor felkészültünk a szélviharra is

Nekem mindig ez a síterep lesz a szívem csücske, viszont van egy igen jelentős hátránya, mégpedig, hogy 3000 m felett terjeszkedik el, így gyakran találtuk magunkat olyan ködben, hogy nem tudtuk eldönteni, hogy fölfele, vagy lefele megyünk-e épp. Vagy olyan viharos szél tombolt, hogy leállították időnként a libegőt. Pórul járt, aki olyankor ült fent… :D Múltkor amikor (a javaslatomra) oda mentünk, végig zárva volt az időjárás miatt.

Annyira azért akkor se voltunk letörve, mert így jutottunk el a Sillian Hochpustertal-ra. Épp ez időben nem voltak nagy havazások, de a pályán volt hó, és nekünk ez elég volt. Nagy örömünkre gyönyörű időt fogtunk ki a második napunktól kezdve, így hamar megbarátkoztunk az új utakkal. Mivel kevés hó esett akkor, egy kicsit jeges volt, ezért különösen ügyeltünk, hogy talpon maradjunk, mert a jeges pályán nagyot tud ám koppanni az óvatlan síelő.

Sillian Hochpustertal egyik pályája

A majdnem 10 év alatt azért megismertünk pár síterepet, és kialakultak a saját benyomásaink, hogy mit hogyan preferálunk, melyik csúszkát részesítjük előnyben. A családban egy folyamatként, egyre többen kaptunk kedvet, hogy kipróbáljuk a sí helyett a snowboardot, és azóta is megy a vita, hogy melyik is a jobb... Olyasmi ez, mint az autósok, és a biciklisek közti kapcsolat. A síelő szüleim, mindig azt kérdezik, hogy mi a csodáért ülnek a snowboardosok minden kanyarban le, az én szememet meg az szúrja, hogy a síelők miért állnak a pályán keresztbe kikerülhetetlen libasorban???  Minket boardosokat zavar, hogy a síelők összetúrják a pályát, a síelőket meg…nem tudom, mi zavarhatja bennük! :DD

Azt hiszem, valahol mindkettőnknek igaza van…

Legutóbb Nassfeld-en voltunk, ami Hermagor mellett van. Friss még az élmény, nem rég jöttünk haza. Ami nagy előnye, hogy 110 km-es a pálya hossza, így ilyenkor síszezonban eloszlik a tömeg. A legmagasabb pontja 2002 m, ahova azért felmásztunk egy kép erejéig:

Igazán kivételes időnk volt, hiszen 4/4 nap verőfényes napsütés várt minket a hegyen, még ha lent köd is volt, teljes volt a szélcsend, és épp egy nappal érkezésünk előtt esett (a hírek szerint) 55 cm hó!! Minden csupa fehér volt, és irtó puha, nagy, szűz hó volt, amit nyílván ki is próbáltunk:

 ... és néha el is akadtunk :D 

Én azért szeretem ezt a helyet nagyon, mert van egy kis fun-parkja is, ahol több féle ugrató is van. Amióta nem érzem kihívásnak, hogy a deszkámon maradjak menet közben, él bennem a vágy, hogy megtanuljak ugratni. Anya vett jó sok protektort, amikkel felfegyverkezve próbáltam ki az ugratás csínját-bínját, több-kevesebb sikerrel. A siker élmények motiváltak, a kudarcok óvatosabbá tettek, mindenesetre mindig nagyon élvezem ezt a részt. Arra azért rájöttem, hogy a sok protektor sem véd meg mindentől, ha az ember nagyot esik, de mindenképp szeretnék egyszer megtanulni úgy ugratni, hogy ne kelljen az ambulancián kikötnöm. :D

forrás: https://www.skiresort.info/ski-resort/nassfeld-hermagor/test-result/snow-park/

Ezeken a pályákon az az izgalmas, hogy a legeslegkezdőbbtől a vér profiig, minden tudásszint képviselteti magát, így mindig lát az ember új trükköket, amiket meg lehet még tanulni. Inspiráló, amikor különlegesen szépen suhannak el mellettem vagy nagyot ugratnak." 

Végül mindezek mellett számomra a legfontosabb kelléke a síelésnek a jó társaság. Mi többnyire a családdal, vagy annak egy részével, és időnként jó barátokkal utazunk. Nagyon hálás vagyok érte, hogy van kivel megosztani az esés fájdalmait, hogy elmesélhetem, hogyan maradtam talpon, és egyéb kis apróságok! Maradandó élmény, ahogy egymásnak segítettünk  a felcsatolásban és, hogy a helyiek számára nem érthető nyelven beszéltünk illetve, hogy ment az osztozkodás egy szelet kabátzsebben meglapult mogyorós csokin.