Veszprém megyében zártam le a megyei bajnokságok őszi szezonját. Egy-két kivétellel novemberrel együtt a megyei bajnokságoknak is vége, de elhalasztott meccseket még fognak pótolni decemberben, sőt, Békésben és Somogyban még egy forduló is lesz az első- illetve a másodosztályban - ezekre viszont én már nem fogok kilátogatni.

Ahogy az előző poszt végén írtam, most nem tudtam kimenni a Kerület meccsére - Nyíregyházára talán megoldottam volna az eljutást egy hajnali indulással Balatonkeneséről, ha a hazai meccs, akkor meg egész sima lett volna. De Balmazba rohadtul nem volt kedvem menni, voltam ott nemrég, úgyhogy ha nehéz szívvel is, de megszakítottam a sorozatomat: kihagytam egy idegenbeli Kerület-meccset az NB II-ben. Sajnos még egy sorozat megszakadt: ez volt a harmadik meccse a csapatnak, amin nem voltam ott (kupával együtt a húszból), az előző kettőn gólt sem kapott a csapat - most is csak egyet, de ez vereséget ért.

Na, de térjünk vissza Veszprém megyébe. Szóval a Balaton mellett, barátnőméknél töltöttem a hétvégét, vittem magammal biciklit is - igen, ebben a szutyok időben. Szombatra kinéztem magamnak a Péti MTE–Tihany megyei egyes meccset, már csak abban kellett bíznom, hogy a pénteki egésznapos eső után jobb idő lesz. Hát, délelőtt nem esett, így én elindultam a meccsre dél magasságában.

A régi pálya.

Nem tudom, mennyi akkora hülye van még, mint én, de miután néhány perccel az indulás után esni kezdett az eső, én nem fordultam vissza, hanem 18 kilométert tekertem Pétfürdőig - természetesen rommá áztam, de volt ám humorérzéke az időjárásnak: ahogyan megérkeztem a pályához, elállt az eső. Később kicsit sütött is a nap, de azért annyira nem, hogy minden ruhám megszáradjon - szerencsére volt nálam váltóruha.

A péti pálya a Nitrogénművek mellett, a lakóteleptől keletre található, a Péti-víz nevű patak partján, nem messze a Csónakázó-tótól. A Péti MTE jelenleg egy viszonylag újnak tűnő műfüves pályán játssza a meccseit, ám mellette ott van még a régi pálya, ami nekem sokkal jobban tetszett. Sokkal jobb hangulata lett volna, ha azon játszanak a csapatok, de akkor tuti nem köthettem volna a korláthoz a biciklimet.

Háttérben az 1941-ben épült, erdélyi városokat idéző katolikus templom.

Az új pályát egy kerítés veszi körül, ami ugyan jól átlátható, de zavaró - két emelvény található a kispadokkal szemben, onnan tisztán rálátni a pályára (mindkettőre, szóval gondolom ez nem mostanában épült), ám ezeken együtt talán harminc ember fér el - ez még most is kevésnek bizonyult, jó 40-50 ember összeverődött.

Volt, aki ezt tribünnek nevezte.

A Péti MTE a harmadik, a Tihany a második helyen várta a találkozót - vesztett pontokat tekintve a Tihany állt a legjobban a 15. forduló előtt a bajnokságban, ám az Úrkút vezette a tabellát. Tavaly októberben már jártam a két csapat meccsén Tihanyban, akkor írtam bővebben a két klub történelméről. Akkor nagyon simán nyertek a hazaiak, most valamivel talán szorosabb mérkőzésre volt kilátás.

Az első percektől kezdve egyértelmű volt, hogy a Tihany a jobb csapat: a vendégek birtokolták többet a labdát, pontosabban játszottak, kezdeményezőbbek voltak. A Péti MTE főleg kontrákra épített, gyorsan próbáltak felérni a labdaszerzések után a hazaiak.

Olyan igazán nagy ziccert nem alakított ki a Tihany, aztán a 19. percben büntetőhöz jutott a csapat: a kapura forduló csatárt egyértelműen lerántották, nem is reklamáltak a pétiek. Király tizenegyesét védte a hazai kapus, ám a kipattanót már értékesítette a bajnokság góllövőlistáját vezető csatár.

Három perccel később újabb büntetőt kapott a Tihany: itt már volt némi reklamálás, de a mérsékeltebb hazai szurkolók szerint is jogos volt az ítélet. Király ezúttal már magabiztosabb volt, bár Varga most is érezte az irányt.

Az első tizi: látszik, hogy érzi az irányt a kapus!

A két bekapott gól után érthető módon kicsit szétesett a hazai csapat, a Tihany több helyzetet kidolgozott, de a szünetig nem változott az állás. Büfé sajnos nincs a sporttelepen, és nagyon úgy tűnt, hogy a közeli Flamingo cukrászda is zárva tart - nagy szerencse, hogy hoztam magammal két doboz Pilzást.

Kicsit körüljártam a pályát, a patak felé eső játszótéren egy igazi gyöngyszemet is találtam, míg a régi pálya mögötti beton dühöngő a lakóteleppel és a füsttel a háttérben egészen jó kis szovjet hangulatot kölcsönzött - fotónak jó, de azért a patakpart illetve a régi pálya jobban tetszettek. 

Mint valami ukrán kisváros.

A második játékrész valamivel gyengébb volt, kis derültség az a bácsi okozott nekem, aki azzal érkezett meg a társaihoz, hogy "este Honvéd-verés lesz!" - nagy vátesz az öreg! A helyi idősek között egyébként két klasszikus lelátói karakter is felfedeztem: az egyik mindennel elégedetlen volt, már az ötödik percben a sajátjait szidta, míg egy másik szerint nem lehetett sokat várni ettől a meccstől, hiszen még a hétközi Juve-meccsen is milyet hibázott az egyik játékos. Ők ketten időnként egész jól összeszólalkoztak, amúgy csak a második tizenegyes után volt némi anyázás a közönség körében, egyébként semmi extra.

Előbb a 63., majd a 75. percben még egy-egy gólt lőtt a Tihany, mindkettőt egy-egy jobboldali akció után, a hosszúba helyezve. Egyébként hazai oldalon egyértelműen a kapus volt a legjobb játékos, teljesen megérdemelten nyert négy góllal a Tihany.

Bár imádom az alsóbb osztályú futballt, azért nagyon vártam a lefújást - szerettem volna még sötétedés előtt hazatekerni, ez nagyjából össze is jött. Nem is lett volna értelme hosszabbítani, egyszerűen jobb volt a Tihany - nagy kedvencem volt még a vendégek közül az a lecserélt játékos, aki a kb 70. perctől ott sörözött a pálya szélén - megérdemelte, na!

Tizenöt forduló után az Úrkút vezeti a tabellát, viszont a Tihany eggyel kevesebb meccset játszott. Mindkét csapat veretlen, egymással döntetlen játszottak a csapatok, az Úrkút pedig leikszelt a Tapolcával - azzal az együttes, mely vesztett pontokban a harmadik, és amelyikkel a Tihanynak még játszania kell. Ha nyer a Tihany, akkor őszi bajnok, de az a meccs várhatóan nem lesz ennyire sima - amúgy a Tihany 66, az Úrkút 63 gólt lőtt eddig, előbbiek 13, utóbbiak mindössze három (!) gólt kaptak ősszel. A Tihany ugye címvédő, az Úrkút pedig Veszprém megyében biztosan rekorder az olyan bajnoki címeket tekintve, amiket nem követett feljutás - jó kis csata lesz ez tavasszal, más kérdés, hogy valószínűleg nem jut fel innen senki az NB III-ba.

Bár a legalsóbb szinteken már keresni kell a meccseket, azért a karácsony előtti hétvégéig még lehet nézni élőben fodballt - hogy aztán jöjjön a téli szünet.