Bárcsak elég lenne a bírót szidni a vereségért!

Megint kikapott a Kerületke az NB II-ben, és az első tíz percet leszámítva a játék képe alapján nem is lehetett más a végeredmény. Ettől még a játékvezetésen is van mit számon kérni.

Újabb vereség Óbudán, de a többiek eredményeinek hála legalább maradt 18. a Kerületke, pedig volt olyan pillanat, amikor az egész Oázis közönsége azon hőbörgött, hogy utolsók vagyunk. Fájó az Ajka elleni vereség, még fájóbb a mutatott játék, annál is rosszabb, hogy az előző két bajnokin ugyanazzal a játékkal lehetett volna négy pont egy helyett a közvetlen ellenfelekkel szemben. Így viszont rettenetesen nehéz ősz, tél és tavasz vár a Kerületre.

Nem sok jóval kecsegtetett az Ajka elleni hazai, hiába szerepelt eddig elég gyengén Kerületke aktuális ellenfele - főleg idegenben. Tavaly az élmezőnyben végzett az Ajka, amikor pedig legutóbb egy osztályban szerepelt a két gárda, akkor tükörsimán nyert a bakonyi klub, ami fel is jutott aztán, és azóta is NB II-es. Látva a Kerület eddigi teljesítményét, nagy szó lenne, ha négy év után ugyanezt elmondhatnánk.

Pedig amúgy nem kezdődött rosszul a meccs! Az első kapuralövés ugyan a vendégeké volt, de elég szépen támadgatott a Kerület, látszott a lelkesedés. Nem kellett sok idő viszont egy ajkai tizenegyeshez, ami egyesek szerint jogos volt, mások az a világ minden tájára elküldték a bírót. Nehéz tárgyilagosan megítélni, a pálya túlsó végén álltam, ami feltűnő volt, hogy az ajkai támadó minimum 15-20 másodperccel azután esett el, hogy hozzáért Erdei (?), de volt kontakt a játékosok között, így Puhl Sándor szelleme szerint fújható volt a büntető.

Pár perccel később a TVE is megkapta a maga tizenegyesét, azaz megkapta volna, ám a partjelző érthetetlen módon lest intett (legfeljebb olyan játékos állt lesen, aki nem a labdát kapta volna, akit felrúgtak, az nem volt lesen), így maradt a 0-1, és jó tíz percig másról sem szólt az addig úgy-ahogy létező szurkolás, mint a bírók, de főleg a partjelző szidalmazásáról. Elhangzott ott minden, és meg kell mondanom őszintén, nekem is erősebben kellett fognom a sörös poharamat, nehogy véletlenül eltalálja a partjelzőt.

Ekkor már inkább kiegyenlített mezőnyjáték zajlott, majd a 45. percben egy újabb tizenegyessel megduplázta előnyét az Ajka. Mondhatjuk, hogy rosszul jött ki az amúgy remekül védő Balázs, és megint nem volt kérdés hogy hozzáért az ellenfélhez, így meg aztán be lehetett fújni a tizit - de egyébként nem akart állva maradni az ajkai játékos, és labdához is előbb ért oda a kapus.

Az a baj, hogy nem tudok kit szidni - foglaltam össze letargikus hangulatban az első félidőt, de most sem tudok ennél jobbat írni. Persze párszor bekiabáltam a partjelzőnek, de nehéz lenne azt mondani, hogy a játékvezetésen ment el ez a meccs. Segíteni mondjuk nem segítettek a sporik, de nem is ez a dolguk.

A második játékrészben sajnos egész egyszerűen rosszabb volt a Kerület, ami persze kétgólos hátrányban valahol érthető. De hiányoztak az átütő támadások, hiányzott a küzdőszellem, egyszerűen nem tudtam hinni abban, hogy itt pontot szerezhetünk. Egy szöglet utáni fejesből 3-0, majd egy akcióból 4-0 lett az állás a 70. percre, itt én már haza akartam menni.

Ezen a képen még jól néz ki a lelátó, de bizony sokkal több volt az üres szék, mint idén bármikor. Félek, hogy nem a párhuzamosan kezdődő Fradi-Újpest volt ennek az egyetlen oka.

Végül a 86. percben indultam el többedmagammal, igaz, addig már jó pár szurkoló hazament az amúgy is foghíjas lelátóról. Persze kifelé menet két gólról is lemaradtam, mindkettőt hallottam, de egyiket sem láttam. A vége 2–4 lett, bántóan simán nyert az Ajka, még ha sikerült is kozmetikázni az eredményen.

Egy-egy játékost semmiképp sem szeretnék kiemelni negatív színben, annyi legyen elég, hogy a nagyöregek közül Bori az egyetlen, aki stabilan jó teljesítményre képes (vasárnap ugyan lecserélte a visszatérő Kemenes, de ez talán érthető, ennyi idősen nem lehet minden meccset végigjátszani), az új igazolások közül pedig Fejest tartom értékelhetőnek - a kapus, Balázs mellett, aki amúgy jól nyomta most is, hozzá méltatlan, hogy a Kerület kapta a legtöbb gólt a bajnokságban, igaz, az első fordulókban nem ő védett. A régiek közül Borvető, Tóth és Rabatin érdemel dicséretet a küzdőszellemért (igaz, nem mindenki kapja meg a lehetőséget a többiek közül), míg a fiataloknak sajnos kevés szó jut. Maradjunk annyiban, hogy a Csákvár elleni győzelemhez több kell majd. S akkor arról nem is beszéltem, hogy előtte szerdán megyünk Miskolcra. 

Csodát nincs értelme várni, tény, hogy megint nem a Kerületet segítették a bírók, de kevés erre fogni. Valami nagyon hiányzik, valami, amit gyorsan meg kell találni, különben már nem lesz teher a vállakon tavaszra. Szerdán se legyen teher viszont, a Diósgyőr ellen idegenben akkor is esélytelen lenne a csapat, ha most nem a 18., hanem a tizedik lenne két-három jobban sikerült mérkőzéssel. Egyedül az esélytelenek nyugalmában bízok (elvégre a listavezető Haladást sikerült megfogni egy ikszre Óbudán), mert azért azt láttuk eddig a szezonban, hogy a DVTK tud hibázni. A Kerület viszont nem hibázhat szerdán, és ha ez sikerül, az sem biztos, hogy pontot ér. Csak végre ne segítsük az ellenfelet!