Szurkol is, meg grundol is, azaz groundhopperkedik

A kötelezők letudva

2021/09/20. - írta: pörgeszurkol

A hétvégén zajlott a Magyar Kupa harmadik fordulója, azaz a legjobb 32 közé jutás. Két meccsre jutottam ki, szombaton Komáromba látogattam egy jó kis sörözéssel egybekötve, míg vasárnap egy kis kirándulást kötöttem össze a III. kerületi TVE zalaszentgróti fellépésével.

100_0362.JPG

Ha azt mondom, hogy sörözni mentem Komáromba, és mellesleg egy kupameccset is megnéztem, valószínűleg mindenki a másik Komáromra gondol, de nem! A város Dunától délre eső részében is találni legalább egy remek egységet, ahol talán nem is túlzás azt mondani, hogy az ország legjobb Pilsnerét mérik: ez a Mona Lisa nevű hely, az ott fogyasztott pilzás simán felveszi a versenyt némelyik cseh kocsmával is - persze a többséggel nem, de éppen elég az is, hogy itthon eddig sehol nem ittam ilyen jó Pilsnert, a csehországi Pilsner-márkakocsmákkal azért nehéz lenne felvenni a versenyt. Egyébként még egy mondat erejéig visszatérnék a bekezdés elejére: szerdán, 22-én Komárom északi felének csapata a DAC-ot fogadja a kupában, aki olyan szerencsés, hogy hétköznap ráér erre, annak ajánlom a programot, végre lehet nyugodt szívvel a DAC ellen szurkolni, hiszen egy másik felvidéki magyar klubbal játszanak.

Szóval az NB III-as Komáromi VSE a Mezőkövesdet fogadta a Magyar Kupa harmadik fordulójában. Két edzőpápa találkozott egymással, a hazai kispadon Bozsik Péter ült, míg a vendégeket Pintér Attila vezette. A mérkőzésre ingyenes volt a belépés, meg is telt a lelátó, amin amúgy harmadjára jártam már, de először a hazai oldalon. Érdekesség, hogy a büfét VIP-étkezdévé alakították a kupameccs tiszteletére, így a hazai lelátó oldalában lehetett sört kapni: dobozos Tuborg, Soproni vagy Löwen volt a kínálat - előbbit választottuk 400 forintért, de azt hiszem, ebben az összevetésben köröket ver az FK Komárom a VSE-re, ezt látatlanban mondom.

100_0301.JPG

Eddig mindig a lelátó másik végén voltam, de ennyi embert összesen láttam itt.

Az első percektől kezdve látszott az osztálykülönbség a két csapat között, a Mezőkövesd sokkal veszélyesebben, pontosabban és gyorsabban futballozott. Két kapufát követően a félidő felénél egy szerencsétlen tizit hozott össze a Komárom (a rosszul sikerült felszabadítás gellert kapott, a kapus pedig rosszul jött ki a labdára), ezt a Mezőkövesd értékesítette is, 0-1. 

Ezután kicsit visszavett az NB I-es csapat, meg is lett az eredménye a könnyelműsködésnek: egy szögletből gólt szerzett a Komárom, ám elsőre érthetetlen módon érvénytelenítette a találatot a játékvezető - valószínűleg lökés miatt amúgy, és nagyon nem is reklamáltak a hazaiak. Pár perccel később megszerezte második gólját a Kövesd, ezzel eldőlt a mérkőzés.

100_0305.JPG

Szervezett szurkolás nem volt, egyszer-egyszer Pintér Attilát kérdezte fel pár szurkoló, néha buzdították páran a csapatot, de inkább csendben nézte az esős időben a publikum, ahogy tisztesen helyt állva, de teljesen esélytelenül játszik a csapatuk egy két osztállyal feljebb szereplő csapat ellen. Vendégszurkolókat nem láttam.

100_0304.JPG

100_0307.JPG

A második játékrészben több olyan játékost is kipróbált Pintér, akikről életemben nem hallottam, félgőzzel is simán nyert a Mezőkövesd, de újabb gól nem született, így a Komáromnak nincs miért szégyenkeznie. Kicsit sajnáltam a hazaiakat, de meccs utáni sörözés alatt már elillant ez az érzés.

***

Vasárnap a III. kerületi TVE Zalaszentgrótra látogatott. Mivel a legtöbb Kerület-szurkoló ilyen-olyan okokból kihagyta ezt a mérkőzést, így én sem csak a meccsre mentem le, hanem egy kis kirándulást szerveztünk a barátnőmmel - a Somló-hegy megmászása közösen akart rész volt, a Jeli arborétum inkább neki kedvező program volt, míg a zalaszentgróti meccs nyilván az én kedvemért került bele a programba. 

A fenti programok miatt kicsit késve értem ki, de nem maradtam le semmiről. Meglepett, hogy telt ház volt, az egész lelátó megtelt Zalaszentgróton, sőt, meglehetősen sok álló néző is volt - érdekesség, hogy ránézésre több néző befogadására alkalmas a ZVFC sporttelepe, mint a Komáromé. Egyébként egy klasszikus falusi pályánál azért komolyabb grundról van szó, igaz, potyázni sem nehéz, míg egyes házak hátsó kertje a pályára nyílik, szóval hamisíthatatlan a megyei hangulat. 500 forintot kóstált a jegy, de a gyerekek és a nők ingyen léphettek be, a büfében pedig 300 forintért is volt sör - mondjuk a Löwenre akkor sem fanyalodtam volna rá, ha nem vezetek.

100_0347.JPG

100_0354.JPG

Kiváló megyei hangulat, imádom.

Civilben két Kerület-szurkolót találtam még, tőlük tudtam meg, hogy a zalaiak simán csak budapesti csapatként konferálták fel a Kerületet, ami kicsit azért sértő. Szervezett szurkolás természetesen nem volt, de nagyon sportszerű meccs volt a pályán és a lelátón is - az elvétve bekiabált "hajrá, Kerület!" semmi morgást nem váltott ki, hanem olyankor a szokottnál kicsit többen kiáltották, hogy "hajrá, Szentgrót!". A játékvezetőket is csak néha-néha találta meg a publikum. Még arra figyeltem fel, hogy több beszélgetés is kialakult a környezetemben Barcziról, ismerős volt a helyieknek a Zetéből. No igen, nyilván itt nem kérdés, ki az első számú csapata a közönségnek, bár legnagyobb döbbenetemre láttam egy embert DVTK-s pólóban - végülis Barczi egy közös pont az említett klubokban.

100_0361.JPG

A hévízi zászló jól látszik, a másik viszont nem hazai volt. Az bizony egy óbudai lobogó! Kis játék: a figyelmes nézelődő egy Kerület-legendát is találhat a képen. Kis segítség: kupagyőztesnek mondhatja magát, sajnos persze nem Óbudán.

Az első játékrészben bizony nemhogy kettő, de egy osztály különbség sem nagyon látszódott a két csapat között. A megyei I-es Zalaszentgrót erejéből egy-egy támadásra is futotta, míg a Kerület ugyan egyértelmű fölényben játszott, de ez meddőnek bizonyult, komolyabb ziccert nem láttunk a szünetig.

A második félidőre összekapta magát a Kerületke, bár továbbra is körülményesnek éreztem elől a csapatot. Néhány helyzetet követően megtört a jég, egy gyors akció végén végre pontos volt a beadás, Borvető pedig közelről nem is hibázott, 0-1.

100_0368.JPG

100_0372.JPG

Egyik pontrúgásból sem született gól, pedig a zalaszentgrótiak egyik legnagyobb lehetősége volt ez a szabadrúgás még az első félidőben.

Hasonló maradt a játék képe, fáradt a Zalaszentgrót, a Kerület pedig minőségi cserékkel tudott frissíteni, így igazából az volt a kérdés, mennyi lesz a vége: Tóth Kristóf egyéni akciója és cselei után lett 2–0 az állás a Kerület javára, utána viszont szinte megállt az óbudai csapat, a Zalaszentgrót meg elfáradt, sok sansza így nem volt a szépítésre sem. Maradt a 0–2, nem volt tükörsima, de tulajdonképpen gond nélkül jutott tovább a Kerületke.

100_0369.JPG

Ebből a szempont két nagyon hasonló meccsen voltam: mindkettőt kétgólos sikerrel hozta a két osztállyal magasabban szereplő vendég együttes, komolyabb erőfeszítés nélkül, de úgy, hogy a hazaiak is elégedettek lehessenek. Zalaszentgróton megtapsolta a közönség az övéit, és kifelé menet végig olyan beszélgetéseket csíptem el, melyek szerint tisztességesen helyt állt a csapat, jó meccs volt, nincs miért szégyenkezni. Ez így is van, a Kerület hozta a kötelezőt, ennyi volt a meccs, se több, se kevesebb.

100_0374.JPG

Sajnos már bezárt az egység, meg persze nehezen is mérhetnének Kanizsait. 

A kupa harmadik fordulójának egészét is jellemzi a poszt címe, mindenki letudta a kötelezőt, egyesek nehezen (Debrecen, vagy az ESMTK), mások szoros meccsen, de végülis könnyen, megint mások meg is alázták az ellenfelet (Kecskemét, FTC). Két párosítás volt, ahol az alacsonyabb osztályban játszó klub jutott tovább: a Kazincbarcika kiejtette a Szolnokot, ez bár kisebb meglepetés, nem nagy csoda, a Barcika tavaly még másodosztályú volt, a Szolnok pedig egy középcsapat az NB II-ben, idegenben ez benne volt - ahogy az NB III-as Tatabánya Soroksár elleni sikere sem egy szenzáció, de mindenesetre örömteli.

A következő körben a Kerület a Paksot látja vendégül, vélhetően itt véget is ér az óbudai kupakaland a szezonra, de nem is baj, lesz a csapatnak dolga a bajnokságban. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://porgegrundol.blog.hu/api/trackback/id/tr9116693930

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása