Szurkol is, meg grundol is, azaz groundhopperkedik

Legalább így érdekes lesz a visszavágó is

2021/07/23. - írta: pörgeszurkol

Csütörtökön az Újpest a liechtensteini Vaduzt fogadta az újonnan elindult Európai Konferencia Liga második selejtezőkörében. Azt hiszem, hogy a kamaszkornál idősebb Újpest-szurkolók számára nem kell részleteznem, milyen érzéseket vált ki a Vaduz neve az emberből, de a már az előző körben búcsúzó Videoton szurkolói számára is ismerős lehet az ellenfél - bizony, a Vaduz eddig százszázalékos mérleggel rendelkezik a magyar klubok ellen nemzetközi kupákban a továbbjutást illetően.

Több mint egy éve nem jártam a Szuszában, ennek ellenére elmondhattam magamról, hogy úgy megyek ki a Vaduz ellen, hogy ezzel zsinórban a negyedik nemzetközi kupameccsén is ott leszek az Újpestnek (Neftcsi otthon, Sevilla idegenben, Sevilla otthon) - ez azért egy menő sorozat, mondjon bárki bármit. Hiába mondogatom, hogy én Újpest-szimpatizáns és Kerület-szurkoló vagyok, éreztetve ezzel a különbséget az elhivatottság szintjei között, bizony megilletődöttséggel vegyes öröm fogott el már a szpíker hangjától is, aztán az Újpest-induló alatt főleg - hiányzott már ez nagyon.

A kapu mögött igen szellősen voltunk, ahogyan az A-teraszon sem kellett félnie senkinek a koronavírustól, bőven volt mód a megfelelő távolságtartásra. Vendégszurkolók ugye nem voltak, így egyedül a B oldal telt meg valamennyire - legalább a tévében jól nézett ki a nézőszám, de egyébként a hivatalos 2600-nál többnek tűnt nekem is.

img_1622.JPG

A tábor hiánya feltűnő és nagyon fájó volt: sajnos nagyrészt lemaradtam a meccs előtti kinti akcióról, a petárdát és a skandálást ugyan hallottam, de a látvány kimaradt, bent pedig szervezett szurkolás nélkül nagyon furcsa volt a hangulat. Időnként volt szurkolás, legalább egyszer minden fontosabb rigmus, szurkolói dal elhangzott, de voltak olyan periódusok a meccsen, amikor még az óbudai szurkolás is simán köröket vert volna az újpestire - bezzeg amikor történt valami fontosabb, még ez a 2600 ember is nagyon jó hangulatot teremtett, de csak ideig-óráig.

Itt tenném fel a kérdést az előző posztom nyomán: vajon büntetést érdemel az Újpest homofób rigmusok miatt azért, mert elég sokszor zengett a "buzi belga" skandálás? Tényleg vannak olyanok, akik őszintén, hátsó szándék és cinizmus nélkül erre azt mondják, hogy ez homofóbia? Trágár, bunkó - oké, bár akit ez is zavar egy lelátón, az tényleg fontolja meg, mennyire érdemes kijárnia, de ez egy elfogadható érv. Na de homofóbia lenne, ha az ellenérzésünket a "buzi" jelzővel fejezzük ki? Ne már!

Érdekes élmény volt sör nélkül nézni a meccset, de még a kezdés előtt megittam több sört is kint, bent meg Borsodi van, amit nem vagyok hajlandó inni, főleg nem Pilsner után. Jó, gyarló ember módjára a 38. percben lementem a büfébe, de nem lehetett kártyával fizetni, apróm meg nem volt - isteni jel arra, hogy tényleg ne igyak abból a borzalomból. A belga talán egyetlen előnye volt, hogy Gallicát intézett a stadionba, erre a felújítás óta már az sincs. 

img_1616.JPG

A szervezésért viszont jár a dicséret: nem volt sor a büfében sem, és a bejutás sem okozott kihívást, pedig még karszalagot is kellett váltani a jegy mellé. Az pedig külön jutalom volt, hogy a karszalagozás miatti várakozás-kinti sörözés közben előbb Véber Gyuri, majd pedig Szlezák tűntek fel a bejáratnál. Mennyire hiányoznak az ilyen karakterek a mai csapatból, vagy inkább általánosságban a mai NB I-ből!

A pályán látottakkal 80 percig tökéletesen elégedett voltam (nagyon kísért ez az utolsó tíz perc), hiszen már az első tíz percben vezetést szerzett az Újpest, de az egész meccsen, végig az látszott, hogy ez a Vaduz nagyon gyenge. Persze ez ugye a magyar klubfutballban semmit nem jelent, hiába harmatgyenge az ellenfél, semmi sem biztos - ez az egyetlen vaduzi kapuralövés miatt áll is a párharcra, bár már nem ér többet az idegenben lőtt gól, attól még a 2–1 halvány eredmény, ledolgozható hátrány.

Időnkét úgy játszott az Újpest, hogy már-már azt gondolná az ember, hogy ebben a szezonban nem lesznek kiesési gondok, lazán hozható így egy 5-7. hely, de ezt majd akkor fogom elhinni, ha még októberben is hasonló játékkal rukkol elő a csapat.

Érdekesség, hogy Stieber gólja eddig az egyetlen magyar játékos által szerzett gól a nemzetközi kupákban a négy magyarországi induló részéről. Mellette még Tamás volt eredményes a Slask színeiben, kettő magyar gól született tehát a BL, az El és az EKL eddigi meccsein. Így azért elgondolkoztató kérdés, hogy melyik klub mennyit is ad a magyar focinak. Az viszont vitathatatlan, hogy az albán futballért sokat tett a Fradi, míg a Vidi az örmény focinak okozott kellemes pillanatokat a szánalmas kiesésével.

img_1618.JPG

Visszatérve Újpestre, pár szót muszáj ejtenem a botrányos játékvezetésről még úgy is, hogy jobb helyzetkihasználással, és Banai nagyobb koncentráltságával ez a párharc még ugyanezzel a bíróval is eldőlhetett volna az első meccsen. A mezőnyben, és a tizenhatos környékén is volt legalább három-négy szarvas hibája a sporinak, nem beszélve arról, hogy a szemem láttára engedte el egyszer a partjelző, ahogy két méterrel az oldalvonalon túlról jött vissza egy labda - ezzel speciel az Újpest sem járt rosszul, de a partjelző ott állt az eset mellett, érthetetlen, hogy nem vette észre. Ezek után nem csoda, ha a mezőnyben is fogalmatlan volt a német hangzású névvel rendelkező ukrán játékvezető, többnyire az Újpest kárára tévedett, egy jobb sporival is lehetett volna ez 3–1.

Mindegy, részben még egyet is tudok érteni Oeninggel: nem akkora katasztrófa a 2–1, remélhetőleg nem 0–0-ra fog játszani a csapat idegenben, kellő koncentráltsággal sima lesz a továbbjutás, látszott, hogy az Újpest jobb minőséget képvisel ellenfelénél. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://porgegrundol.blog.hu/api/trackback/id/tr7916636216

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása