Szurkol is, meg grundol is, azaz groundhopperkedik

Csodás őszi szezon várhat a Kerületre, ha nem veszik el tőlünk azt is

2021/04/12. - írta: pörgeszurkol

A Kerület hétvégi győzelmével 11 pontra nőtt a csapat előnye, innen már nem szabad elrontani a feljutást. Na de lesz-e, lehet-e szurkolói onánia az őszi szezonban, vagy azt is elveszi tőlünk a járvány?

Természetesen nem szeretnék semmit elhamarkodni, nem is kell sokáig visszamennem, egyszer már ősszel is túl optimista kijelentést tettem a Kerület szempontjából. Akkor azt mondtam a Szeged elleni kupameccs után, hogy jöhet az NB II., aztán sikerült is hullámvölgybe kerülnie a csapatnak, fel is jött a Mosonmagyaróvár belátható távon belülre.

Most más a helyzet. Tíz forduló van hátra, a Kerület előnye 11 pont az élen, ezt már durva lenne eltékozolni. Nem mondom, hogy nem lehet, de az már teljesítmény lenne, ha innen nem sikerül a feljutás. Na, de előbb nézzük meg, hogy sikerült összehozni ezt a 11 pontot, hiszen nem volt az ilyen sok a forduló előtt!

A 28. fordulóban a Kerület a Veszprémet fogadta. Nem tűnt könnyű meccsnek, hiszen a Veszprém hazai pályán rendszeresen borsot tör a csapat orra alá, ráadásul most a harmadik helyen állt a forduló előtt, ami ugyan tizenöt pont különbséget jelentett, de akkor is, két dobogós harca, nem lehet biztosra menni.

Azon már meg sem lepődök, hogy a Hévízi útra kisétálva, a kezdés után egy perccel lazán volt vagy 25-30 ember a kerítésnél, főleg a túloldaliakat is beleszámolva. Úgy tűnik, most már megszokottá és elfogadottá vált ez a meccsnézési forma, hiszen két héttel ezelőtthöz hasonlóan most sem vegzáltak minket a rendőrök.

kerulet-veszprem4.jpg

A legutóbbi galeri egy része.

Az első percekben próbálkozott a Veszprém és a Kerület is, egyszer ránk ijesztett Jeszy azzal, hogy kiejtett egy labdát a kezéből - az összefoglaló alapján simán fújható lett volna kapustámadásnak, de mindegy, baj nem lett belőle.

Húsz perc után indult be a buli úgy igazán: előbb Borvető szélre kitett labdáját adta be futtából, remekül és pontosan Tóth Kristóf, Báró érkezett is fejjel, 1-0. Öt perc múlva Remili cselezte be magát a 16-oson belülre, középre tett labdáját Erdei lőtte a hálóba. Két perc múlva Remili szinte ugyanonnan lőtt a kapuba, ahonnan az imént gólpasszt adott, csak most egy szabadrúgás-figura után már ő volt a befejező, 3-0.

Hét perc alatt eldőlt a meccs, bár a Tatabánya és főleg a Nagykanizsa elleni találkozók után ez ekkor még elhamarkodott kijelentésnek tűnhetett. Jó kis fieszta alakult ki a kerítésnél amúgy, persze nem ivott senki sört és szigorúan maszkban volt mindenki, hiszen nagyon veszélyes lett volna másképpen tenni!

kerulet-veszprem3.jpg

Mondom, nem ittunk sört, hiszen nem szabad, meg a maszkot is le kellett volna venni hozzá!

A szünetig kevés izgalmas esemény történt, de így sem lehetett okunk panaszra. Ekkor amúgy többekben felmerült, hogy a túloldalról nézzük a második félidőt, hiszen a Kerület arra fog támadni. Győzött a lustaság, és ez végül jó döntésnek bizonyult.

A második játékrész eleje az elsőhöz hasonlóan kezdődött, majd volt egy bő negyedórája a Veszprémnek. Ekkor bizony csúnyán is alakulhatott a meccs: előbb bravúrral védett Jeszenszky, aztán volt egy kapufája is a vendégeknek, majd Jeszy megfogott egy büntetőt! Mondanom sem kell, hogy gólörömhöz hasonló üdvrivalgás fogadta ezt, és persze kijutott a kapusnak az éltetésből, aki jó szokásához híven ki is intett az utcaszektornak.

kerulet-veszprem2.jpg

Telefonnal ennyire sikerült megörökíteni a tizenegyes előtti pillanatokat.

Itt jegyezném meg, hogy egészen sokat szurkoltunk, főleg a második félidőben, ennek ellenére nem jött a pálya felé rendőr. Vagy a telepi házmesterek szokták meg, hogy a járvány sem tántorítja el a szurkolókat Óbudán, vagy a rendőrök jöttek rá, hogy nincs értelme a vegzálásnak.

A mérkőzés utolsó negyede nyugodt mederben zajlott le, valószínűleg a veszprémiek fejben feladták a ziccerek kihagyása után, míg a Kerület csak pontrúgásokból veszélyeztetett. A végére a nap is kisütött, az amúgy is remek meccsélmény pedig fokozta, hogy a játékosok kijöttek megköszönni a buzdítást. A Pápa elleni hazai óta nem volt rá példa, hogy a kerítésen túli szurkolást köszönik meg a srácok, szívmelengető volt!

kerulet-veszprem.jpg

Két hete írtam, hogy fel kell rázni a csapatot. A múlt héten játék nélkül "nyert" a Kerületke a Nagyatád ellen, most viszont végre azt láttuk - főleg az első félidőben -, amit vártunk: mindenki ott volt fejben, végre Remilinek is úgy igazán kijött a lépés, gyors és okos támadásokat vezetett a csapat. A második félidőben volt egy kis kihagyás, szerencsére az addig szinte dologtalan Jeszy bravúrokkal tett azért, hogy ne legyen baj később, így a sima győzelem mellett is megérdemli a mérkőzés legjobbja címet, amit meg is kapott a netes szavazáson.

A Kerület-meccsel párhuzamosan a Mosonmagyaróvár egy 4–1-es zakóba futott bele Nagykanizsán, így nőtt három ponttal az óbudai-előny tizenegy egységre. Érdekesség egyébként, hogy a Kanizsa a Móvár mellett a Kerületnek is képes volt négyet lőni (4–4 még novemberben), ez egészen kivételes teljesítmény - igaz, cserébe annyira hullámzó a kanizsai csapat, hogy csak a negyedik, jócskán lemaradva a két éllovastól.

Az NB III-ból még tíz forduló van hátra, ám hétközi fordulókkal a kiírás május végére véget ér, így mondhatjuk, hogy a hajrában vagyunk. Nagyon kényelmes a Kerület helyzete, nem szabad ezt már elrontani, én már készülök az NB II-re. Csodálatos túrákat hozhat a következő szezon, csak ne vegyék el azt is járványügyi korlátozások címén!

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://porgegrundol.blog.hu/api/trackback/id/tr2716497994

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása