A rítus: Anthony Hopkins komolyan ehhez adta a nevét?

A démoni horror elérhető a Netflixen, de megéri-e rászánni 2 órát?

asa.jpg

Michael Kovak (Colin O'Donoghue) egy fiatal papnövendék, akit sajnos cserben hagyott a hite – egyre bizonytalanabb, hogy valóban a papi hivatás-e az ő útja. Elöljárója, aki nagy reménységet fűz a fiúhoz, elküldi Rómába, hogy ördögűzést tanuljon - hátha majd így visszatér a hite. Kovak vonakodva, de elutazik a Vatikánba, ahol megismeri a különc Luca atyát (Anthony Hopkins) és az ördögűzés folyamatát. Nem kellemes élmény - ahogy sajnos a film sem.

A Netflix előszeretettel tolja az arcunkba az ijesztőbbnél ijesztőbb thrillereket és horrorokat, sőt sokszor saját gyártásban jelennek meg, több-kevesebb kritikai/közönség sikerrel. Ezúttal viszont egy közel 10 éves mozifilmet poroltak le a döntéshozók, és tettek elérhetővé a legnépszerűbb streamingszolgáltató platformján. Örülünk? Nem.

Két név is, úgymond, garancia lett volna a sikerre. Az első természetesen Anthony Hopkins, akinél kevés tehetségesebb színművészt ismerünk és számtalanszor láttuk lenyűgöző alakításokban. A másik Mikael Håfström svéd rendező, aki pedig a Kisiklottak című thrillerrel robbantott egy hatalmasat. A két alkotóelemből csak jó sülhet ki, gondolnánk, de sajnos nem így van: a végeredmény egy végtelenül erőltetett horrordráma lett.

the-rite-blu-ray-1.jpg

Könyörgök! Ezt az egész sztorit már egyszer, TÖKÉLETESEN és felettébb rémületes módon eljátszották Az ördögűzőben. Mi a jó ördögért van szükség ezekre a lerágott csontokra? Ha a témában már elkészült a non plus ultra, onnantól minden hasonló alkotás izzadságszagúvá válik és eleve kudarca ítéltetett. Akaratlanul is összehasonlítjuk a régi verzióval. 

A filmnek sikerül elérnie egy hatalmas „bravúrt”: Anthony Hopkins roppant irritálóvá és ripaccsá válik a film végére. Az utolsó félórát szinte kínzás volt végignézni. A főszereplőről pedig ne is beszéljünk: a karizmátlan Colin O'Donoghue egy percre sem hitette el velem, hogy ő valóban egy küszködő pap, nem csak egy színész, aki betanult szöveget mond vissza.

Elnyújtott, unalmas, művészieskedő, 1-2 izgalmas pillanatot leszámítva (s ezek tényleg csak pillanatok) teljes érdektelenségbe fullad A rítus. A film végére szánt „csattanó” végig várható volt, semmiféle „Aha-pillantott” nem éltem át. Hacsak valaki nem az exorcizmus megszállottja, nem ajánlott megtekintésre.

Az íróról és az eredeti könyvről röviden: Matt Baglio A rítus szerzőjeként vált világhírűvé. A New York Times bestseller-regényt 2009-ben adták, és több mint 18 nyelvre fordították le. A szerző közel 30 valódi ördögűzésen vett részt a regény megírása alatt. Második könyve, Az Argo-akció (amit a visszavonult CIA-ügynök, Antonio Mendez közreműködésével írt) szintén hatalmas sikereket ért el, a belőle forgatott film (Ben Affleck rendezésében) elnyerte a legjobb filmnek járó Oscar-díjat.

Címkék: Filmfa