PONYVALEGÉNY

KAPUSKÉRDÉSEK. Aki válaszol: Borsi Bence (FC Nagykanizsa)

A Zala megyeiek cerberusa hiába ferencvárosi szurkoló, óriási élménynek tartja, hogy tizennégy évesen az Újpest első csapatánál tréningezhetett

2021. szeptember 25. - Horváth M. Attila

kapuskerdesek_alap.jpgA legtöbben azt mondják rájuk, flúgosak, ám szerintünk a mindenkori csapat legfontosabb tagjai a kapusok. Ismét rendszeresen jelentkező sorozatunkban női- és férfivonalon is igyekszünk bemutatni, közelebb hozni őket olvasóinkhoz. Nem húzzuk az időt – elég, ha a cerberusok teszik ezt a 80. percben, együttesük vezetése esetén –, átadjuk a szót Borsi Bencének, aki az NB III, Nyugati csoportjában szereplő FC Nagykanizsa kapusa. 

borsi_bence.jpgPÁLYAÍV Amiért kapus lettem: Már óvodás korom óta focizok és eleinte voltam csatár és kapus is. Aztán teltek-múltak az évek, végül kilenc-tízéves koromban döntöttem úgy, hogy maradok ezen a különleges poszton. • Amit el szeretnék érni öt éven belül: Szeretnék magasabb osztályban is bemutatkozni és védeni elsősorban az NB II-ben, de akár NB I-es szinten is, illetve szeretném még, hogy ne sérüljek meg. • Babonám: Nem igazán vagyok babonás, a munkában hiszek. 

KEDVENC……magyar csapatom: Ferencváros. • …külföldi csapatom: FC Barcelona. • …magyar mezőnyjátékosom: Willy Orbán. • …külföldi mezőnyjátékosom: Lionel Messi. • …magyar kapusom: Balajcza Szabolcs. • …külföldi kapusom: Iker Casillas. 

LEG……nagyobb futballélményem: Amikor tizennégy évesen eltölthettem három-négy edzést az Újpest első csapatánál. • …szebb gól, amit valaha láttam: Zlatan Ibrahimovic gólja az angolok ellen – ollózás 28-30 méterről. • …nagyobb siker, amit elértem a futballban: Talán az, amikor gimnazistaként sikerült megnyerni a futsal diákolimpiát és egyben a legjobb kapus is lettem. • …nagyobb hiba, amit a pályán elkövettem: Kecskeméten volt az a mérkőzés, amelyen egy viszonylag könnyű fejest megfogtam, és ahogy levittem a földre a labdát, kicsúszott a kezem közül és begurult a gólvonal mögé, egyenesen a hálóba. • …jobb labdarúgó, aki ellen pályára léptem: Rajczi Péter. • …pozitívabb tulajdonságom a pályán: Soha nem adom fel. • …negatívabb tulajdonságom a pályán: Nem igazán tudnék negatívumot említeni. • …pozitívabb tulajdonságom a pályán kívül: Céltudatosság. • …negatívabb tulajdonságom a pályán kívül: Néha befolyásolható vagyok.

A bejegyzés trackback címe:

https://ponyvalegeny.blog.hu/api/trackback/id/tr5216700532

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása