Az aranyember. Szólhatna ez a cikk a medáliákkal és láncokkal kereskedő Tordai Gáborról, aki lehetne a gyűrűk ura. Az is volt, de az élet különböző kacskaringókkal kövezte ki a szemüveges, megnyerő modorú férfi útját még akkor is, ha mostanra már minden simának tűnik és visszanézve már minden egyenesbe került.
Csak a változás állandó. A lüktető, csörtető Király utcában egymást érik a vendéglátóegységek, és miközben luxuslakópark épül a villamossíneken innen, nem egy kirakatra aggatott „Eladó!” felirat kiált jajveszékelve bele a bulinegyed kellős közepébe. Tordai Gábor persze nem különösebben foglalkozik mindezzel, neki ugyanis immár két évtizede a harmincegyes szám a második otthona.
Tény és való, adás-vételről van szó mindkét esetben, de azt azért lássa be, mégsem szokványos, hogy valaki operatőrként dolgozik, majd antikváriumot nyit. Hogy is van ez?
Ez régi történet – ment vissza az időben Tordai Gábor, a Tordai Antikvárium 69. életévében járó tulajdonosa, aki valamivel több, mint húsz esztendeje fogadja a betérő érdeklődőket a Király utca 31. alatt található barátságos üzlethelyiségben. – Egy időben egyszerre csináltam a kettőt, mert az operatőrségben azért voltak lyukak, és valamikor a kilencvenes évek legelején, amikor operatőrileg éppen nem ment a dolog, akkor kezdtem másfelé nézegetni. Először csináltam egy ékszer és régiségboltot, aztán amikor az operatőrség újra beindult, akkor abbahagytam, viszont felkészültem arra, ha esetleg később nem fog minden úgy menni, ahogy kell. No ekkor nyitottam egy antikváriumot még nem itt, hanem máshol, aztán átköltöztem ide. Mindez ment is egy darabig, ám minekután az operatőrség sokkal jobban beindult, ebben az üzlethelyiségben egy más vállalkozást működtettem egy barátommal közösen, egész más témában. Aztán amikor az operatőrség megint nem jól ment és megszűnt, miközben a másik tevékenység sem ment jól, akkor visszajöttem és csináltam belőle újra antikváriumot, ami azóta is működik. Így röviden ennyi, már ha ezt a kuszaságot lehetett érteni.
Abszolút! Az viszont még nem tiszta, hogy szabadúszóként végezte az operatőri feladatokat?
Hol úgy, hol nem úgy.
Mennyi időt tesz ki, amit a kamera túloldalán töltött?
Hirtelen nem számoltam utána, de úgy harminc évet biztosan.
Megemlíthető, mely televíziós csatornáknál tevékenykedett?
Fel lehet sorolni, ha van ideje...
Amennyiben nem bánja, ha már egyszer operatőr volt, vágjunk bele!
Én még 1975-ben kezdtem a magyar királyi televíziónál, mint kábeles, aztán segédoperatőr, majd kameraman lettem, és elmentem egy kis filmstúdióba rendező-operatőrnek. Aztán a kilencvenes évek elején felsorolni is nehéz, hány tévé volt. Szemelvényeket mondok, ahol dolgoztam: Nap TV, A3, Szív TV, illetve Duna TV, M1, M2, 1997-től pedig az RTL Klubnál.
Feltételezésem szerint aligha önön múlott az operatőri munka folytatása. Vagy tévedek, mint a mágneses viharba keveredő vasorrú bába?
Hát nem.
Könnyű volt a váltás?
Nem volt gond, igazándiból semmi nehézség nem volt benne. Nem esett jól, mert szerettem csinálni, de akkoriban már sem anyagilag, sem más szempontból nem volt igazán jó, és minekután akkor sem voltam státuszban – mint ahogy az RTL Klubnál senki nem abban dolgozott –, könnyű volt az embereket – hogy úgy mondjam – lapátra tenni. De azóta jól érzem magam. Több a szabadidőm, rendszeresebben élek, a hétvégéim szabadok és többet keresek.
Ha nem bánja, visszakérdezek: mostoha szakmának számít az operatőré, ugyanúgy, mint a szinkronszínészeké, avagy annyira alacsony a honorárium, hogy nem érte meg?
Nem kell ezt semmivel összehasonlítani, nagyjából már nem érte meg.
Van olyan munkája, amire igazán büszke, és ha újranéz, csettintve ül le a képernyő elé?
Minekután az utolsó tizenegy évet, amit az RTL-nél töltöttem, főleg híradóban és hasonló műfajokban dolgoztam, abban nincs sok minden. Egyvalami van, amire szívesen emlékszem vissza és nagyobb produkció volt, az pedig a Madách Színházban rögzített Az operaház fantomjának az úgynevezett így készült produkciója. A színészválogatástól kezdve a bemutatóig végig forgattunk és abból készült egy klassz kis műsor. Csodálatos színészekkel és emberekkel találkoztam, valamint a szerzővel is volt módon lejattolni a díszbemutatón. Régebben is sok érdekes produkcióban vettem részt, a kis filmstúdióban például főleg oktató- és referenciafilmeket készítettünk. Akadt közöttük olyan, amelyet akkoriban bemutatott a Magyar Televízió is, mégpedig egy erdőtűzről szóló alkotást, és volt még egy-két tévéjáték, amiben dolgoztam, mint kameraman, úgyhogy sok minden összejött az évek során. Amikor még az MTV által műsorra tűzött Panorámánál voltam, jó párszor megjártam Csecsenföldet, az sem volt semmi, hiszen volt egy-két izgalmas pillanat.
Az életéről vaskos kötetet írhatna, amit akár árusíthatna is a Tordai Antikváriumban.
Nem hiszem, hogy ez akkora durranás lenne, ami nálam önéletrajzi könyvet érne, meg aztán nem is gondolkodtam ilyesmin.
Ne kérdezzem, ha létezne Tordai Gábor Életem története című könyve 300 oldalon, puhatáblás kivitelben, hogy az mennyit érne az antikváriumos szemében?
Ne, mert nem kéne! Vannak nálam sokkal értékesebb és érdekesebb életművek. Az enyém az átlagosnál egy kicsit talán izgalmasabb életút volt, de semmi különös.
Nem gondolnám, hogy sok olyan kollégája van, aki a saját antikváriumában dolgozik. Miután a nem csupán régi, de régiséges történet nem úgy alakult, ahogy eltervezte, teljes mértékben tudatos volt a váltás? Azaz a kultúra és a könyvek szeretete az, ami ide vonzotta?
A fene tudja már, hogy alakult ez ki, azt viszont tudom, annak idején, mielőtt a régiségboltot nyitottam vagy azzal egy időben, egy barátom ihletésére vele együtt elvégeztem egy ékszer és műtárgybecsüs tanfolyamot, aztán már a jó ég tudja, minek a hatására, elvégeztem egy antikvárius iskolát, aztán pedig az élet ezt hozta.
Megbánta akár egy percre is?
Nem én! Hogy Edith Piaffal szóljak: nem bánok semmit sem.
„DÖMPING VAN!” | Megéri manapság ezen a szinten könyvekkel foglalkozni, ilyesfajta vállalkozásba belevágni, kisebb vagy nagyobb üzletet nyitni? „Erre nem tudok mit mondani, jelenleg szerintem boldog-boldogtalan úgynevezett antikváriumot nyit, a többség viszont tisztán használtkönyv-boltot üzemeltet – fogalmazott határozottan Tordai Gábor. – Az úgynevezett antikvárius szakmához – ami azért nem csupán a használt könyvek adás-vételéből áll, bár főleg ezt végzik az antikváriumok – mélyebb tudás szükségeltetik, hiszen ha valaki igazán régi könyvekkel is találkozik, illetve foglalkozik, valamiféle hozzáértést, műveltséget és egyebet igényel. Nem bántásként mondom, természetesen, de a szekérről árusító és a hasonló, úgynevezett antikváriumokat külföldön jobban megkülönböztetik, mert a határon túl van az antikvárium és a second hand book shop. Nálunk sajnos nincs annyi régi könyv nemhogy a piacon, hanem egyáltalán, hogy egy antikvárium csak azokkal tudjon foglalkozni, lévén nálunk még a legnagyobb antikváriumok is antikvárium plusz second hand book shop üzemmódban működnek. Ha megnézi, nálam is ez a helyzet, mert kisebb az antikvárium rész: van egy kicsi itt, egy pici ott, meg amott, a többi pedig használtkönyv címen fut. Nagyon sokan megszállták a piacot, rengetegen vásárolnak föl erőszakosan és meglehetősen nyomott áron könyveket, amit aztán nem feltétlenül nyomott áron értékesítenek. Dömping van! Nagyon sok kötet elveszíti ma már az értékét, mert nem az számít, hogy mit képvisel – legyen az tartalmi vagy anyagi, lévén a kettő nem mindig jár együtt –, sokaknak csak az a lényeg, ha nagyon olcsón hozzájutott, akkor minél hamarabb eladja, ezért nagyon olcsón is eladja, ebből kifolyólag eltünteti a kötet értékét. De ez már más probléma és nem ide tartozik, ez már nem rólam szól.”
