PONYVALEGÉNY

Fordulat Katzenbach Imre gyilkossági ügyében

A Terrorelhárítási Központ emberei az eddigi egyetlen gyanúsított mellé kedd hajnalban újabb három személyt vettek őrizetbe (FOTÓGALÉRIA)

2021. május 12. - Horváth M. Attila

katzenbach_kopf.JPGMiközben csak 2021. március 13-án, pénteken, Soltvadkerten lelhetett örök nyugalomra a negyvenötödik születésnapja után nyolc nappal, 2009-ben a XVII. kerületi otthonából eltűnt néhai kétszeres magyar bajnok és egyszeres kupagyőztes labdarúgó, az MTK-ban és a III. Kerületi TVE-ben, valamint Görögországban is futballozó Katzenbach Imre, a végső búcsút követően két hónapon belül újabb fordulat állt be a meggyilkolt sportember ügyében, akinek a holttestét csupán tavaly októberben találták meg.

 A Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai összehangolt akció keretében az eddigi egyetlen gyanúsított mellett – aki jelenleg is börtönben van – Pest megyében, egy gyömrői családi ingatlan területén és a fővárosban összesen három (két 51 és egy 49 esztendős) személyt vettek őrizetbe kedden, a hajnali órákban. Meg nem erősített információ, ám megbízható forrásból a Ponyvalegény úgy értesült, a három gyanúsított nem mindegyike számít ismeretlennek a hatóság emberei előtt. Amennyiben minden kétséget kizáróan bebizonyosodik, hogy a trió tagjainak közük van az ügyhöz, az egyelőre felbujtással gyanúsított személy esetén az emberölésre irányuló előkészület egytől öt évig terjedő szabadságvesztést „ér”. Az egyelőre gyilkossággal gyanúsított személyek esetén pedig akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható, ugyanis mint az a Blikk és a Bors című napilap tavaly december 19-i számában is megjelent, Katzenbach Imre élete utolsó szakaszában finoman fogalmazva sem érezte komfortosan magát, és ahogy az előkerülő búcsúleveléből kiderült, úgy vélte, hogy: „Meg akarnak ölni!” Márpedig ez esetben aligha lehet erős felindulásból elkövetett emberölés a vád, ugyanakkor az előre kitervelten és/vagy nyereségvágyból elkövetett emberölésért tíztől húsz évig tartó szabadságvesztés a minimum kiszabható büntetési tétel.

img_20210130_053015.jpg

demeter_miklos_katzenbach_imre.JPG| AZ UTOLSÓ HÁROM ESZTENDŐ | A néhai labdarúgó földi léte utolsó három évében nem NB-s szintű, hanem alacsonyabb osztályú együttesekben játszott. Kókán csapatkapitánya volt a későbbiekben az NB III-as Tura VSK-t is irányító Berla Attila, illetve a Buzás-testvérek, József és Tibor által gardírozott helyi KSK-nak, ahol olyan, egykor az élvonalat szintén megjáró kiváló társakkal futballozhatott együtt, mint Czipper Zsolt (Kispest-Honvéd, Tiszakécske), Herczeg Csaba (Vasas), Holló Richárd (Ferencváros, Stadler, Kispest-Honvéd) vagy éppen Plókai Attila (Kispest-Honvéd, Vasas). Az akkoriban a Budapest-bajnokságban szereplő Rákosmente KSK-t pedig játékos-edzőként dirigálta, ám a fővárosi együttesben is remek játékosokkal hódolhatott örök szenvedélyének, elég, ha csupán a Gödöllőn és Vácon is megforduló, de igazi otthonra Tápiószecsőn lelő Grezsák Zsoltra vagy a Ferencvárosban pallérozódó, majd Ausztriában légióskodó Szálkai Zsoltra gondolunk. Fájdalmas felismerés ugyanakkor, hogy nem csupán keretes írásunk mérkőzésszituációban fotózott főszereplője, de az illusztrációnkon fellelhető meccs játékvezetője sincs már az élők sorában, ugyanis mint arról annak idején a Foci a köbön beszámolt, Demeter Miklós 2018 januárjában halálos baleset áldozatává vált.

A bejegyzés trackback címe:

https://ponyvalegeny.blog.hu/api/trackback/id/tr1016556782

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása