A Vígszínház után szomorú percek következnek. Nem kell hozzá más, csak annyi, hogy valaki a Szent István körúttól végigsétáljon a Pannónia utca páratlan oldalán.
A kardigán a karosszéken pihen. Mintha a jelen a pohárban felejtett múltat kavargatná kiskanállal, miközben a jövő soha vissza nem térő örök álmát aludná. És ha néha megigazítja, miközben puhán végigsimogatja, újra meg újra átéli az olimpiai bajnoki cím minden mámorát. Könnyes emlékezés ez, mert miközben a ruhadarab a hétköznapi halandó számára két zalai felvágottas zsemle vagy egy másfél literes buborékmentes ásványvíz értékével bírna, Nagy Tímea egykori párbajtőrvívó – akit kétszer, 2000-ben és 2004-ben is megkoronáztak az ötkarikás játékokon – második apjaként tisztelte és szerette Móna Istvánt, így érthető, hogy számára kádnyi aranynál is többet ér. A néhai edző és sportvezető emléktáblája a Pannónia utca 13-as számú ház kapuja mellett kapott helyet, ugyanis 2010-ben bekövetkezett haláláig ebben az épületben élt.
Egy kapuval odébb Ferenczi Krisztina neve köszön a nézelődőre, márpedig az oknyomozó újságírónő könyvei talán soha nem voltak annyira aktuálisak, mint manapság. Izgalmas olvasmány például az Előjáték a sajtószabadsághoz című kötete a kiforgatott szavak, átírt mondatok, lemeztelenített, majd kisemmizett nyilatkozatok, a kért, ám leselejtezésre ítélt vélemények és a cinkos összekacsintások korában. Természetesen az egyre inkább túlburjánzó, a Titanicra emlékeztető hajóra festett demokrácia édes kis semmiségének sós vízzel körülvett tengerében.
Bächer Iván neve ugyanúgy fogalom, mint a kezdő tűzoltót megtévesztő kórházi oltópont. A mindmáig népszerű publicista szintén a Pannónia utca körúthoz közel eső felében élt haláláig, aki a Vándorbab címet viselő művében így fogalmazott:
A magyar nyelv értelmező szótára szerint – idézem – brácsás az, aki tud vagy szokott brácsán játszani. Nagy igazság lehet ez, mert a szótár vagy öt kiadását néztem át, és ez a terminus technikus rendületlenül dacol az idők változásával. Kétféle a brácsás tehát: az egyik tud, a másik szokott. Nem lenne nagy baj, ha csak a brácsásokkal lenne ez így.
Ha a 2013-ban a XIII. kerület díszpolgárának választott író ma is élne, sajátos stílusában jajveszékelne, mert Vándorbab ide vagy oda, ezek már nem ennivaló történetek.