Politológus Mihály

Kétmillió védett ember

2021. január 21. 13:45 - Politológus Mihály

A mai kormányinfón Gulyás Gergely megerősítette, hogy február közepétől jön a koronavírus elleni védettséget igazoló plasztikkártya, amit a COVID-19 ellen beoltottak, illetve a betegségen átesettek kaphatnak meg. De hogyan igazoljuk, hogy átestünk a betegségen?

A kormány nyilvántartásában az a 350 ezer ember szerepel, akiken elvégezték a PCR tesztet, de Merkely Béla már december elején is 2 millióra becsülte a betegségen átesettek számát, ami mostanra már közelebb lehet a 2.5 millióhoz. Van tehát kb. 2 millió védett ember, aki most nem tudja igazolni a védettségét. Erre a megoldás a megbízható automatizált antitest-tesztek eredményének elfogadása lehetne

Az oltás nagyon lassan halad, és az egyetlen módja a folyamat tavasz előtti felgyorsításának a kínai (és orosz) vakcina használata lenne, de ezekkel szemben (érthető módon) még a nyugati oltóanyagoknál is jóval nagyobb a bizalmatlanság. A kormány egyelőre nem mer enyhíteni az általános korlátozásokon a több európai országban már megkezdődött harmadik hullám miatt, de a plasztikkártyával rendelkezőkre már nem fog vonatkozni a 8 órai kijárási korlátozás, és vélhetőleg más engedményeket is kapnak.

Eközben a vendéglátósok és a járvány által leginkább sújtott szektorokban dolgozók türelme elfogyott. Legutóbbi posztomban összefoglaltam, melyik pártok csaptak le eddig erre a kormány és az ellenzék által is cserben hagyott, több százezres rétegre. A 25.-ére meghirdetett tömeges üzletnyitási akció mellett most már február 1.-ére is meghirdettek egy lezárásellenes tüntetést a Hősök terére, amire már közel 5 ezren jelezték a részvételi szándékukat.

Most nagyon sürgősen el kellene kezdeni a betegségen már PCR teszt nélkül átesett 2 millió ember kiszűrését antitest-tesztekkel, megadni nekik a plasztikkártyát, és a kártyával rendelkezők számára nyithassanak ki a vendéglátóhelyek és egyéb szolgáltatások. Ezt kellene most ezerrel tolnia az ellenzéknek is a 100 ezres oltási jutalom és a négynapos munkahét helyett.  

A kormánynak ki kellene jelölnie azokat a laborokat, amelyeknek az antitest-tesztjeit elfogadja a plasztikkártyához. Szükség lenne a tavaszi országos H-UNCOVER felmérés (antitest+PCR teszt) régóta esedékes második körének lebonyolítására is. Az antitest-teszt ára 10 ezer Ft körül van, ezt legalább 50%-ban dotálhatná az állam. Amennyiben az antitest teszt mellé PCR tesztet is előírnak (elvileg csak ez bizonyítaná, hogy már nem fertőző a vizsgált személy), akkor ennek az elvégzését is támogatni kellene.

Megválaszolnám az ilyenkor leggyakrabban felmerülő kérdéseket is.

1. Meddig marad védett aki már átesett rajta?

A legújabb kutatások szerint legalább 8 hónapig, de akár évekig is.

2. Mennyire megbízható az antitest-teszt?

Az antitest teszteknek két fajtája van, a rapid és az automatizált. A rapid nem megbízható, az automatizált viszont igen. Az FDA vonatkozó oldala szerint gyártótól függően akár 100% közeli biztonságú is lehet.

3. De voltak esetek, amikor valaki átesett rajta, aztán újra elkapta...

Igen, voltak ilyen esetek, de elenyésző számban ahhoz képest, amennyien átestek a betegségen. Az oltások által biztosított védettségről is ellentmondóak az adatok. Semmi nem igazolja, hogy a beoltottság nagyobb védelmet jelentene, mint a betegségen átesés.

 

 

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://politologusmihaly.blog.hu/api/trackback/id/tr6316398308

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

thotferi1 2021.01.23. 22:22:15

Nem csak azok védettek a korona vírussal szemben, akik már átestek a fertőzésen és antitestjeik vannak, hanem azon felül azok is, akiknek T-sejtes immunreakciót mutat a szervezetük. Ezek azok ,akiknek előbbi más típusú korona vírus fertőzés okán kereszt immunitás figyelhető meg a korona vírussal szemben is.

Politológus Mihály 2021.01.23. 22:28:37

@thotferi1: Igen, láttam nemrég Letoha posztolt erről. De ezt milyen teszttel lehetne kimutatni?

thotferi1 2021.01.24. 11:38:15

@Politológus Mihály: Megfelelő vérvizsgálattal ez is kimutatható, mindez csak akarat kérdése. Nyilván a vakcinában utazó profitérdekeknek eszük ágában sincsen ezt propagálni: www.webbeteg.hu/cikkek/fertozo_betegseg/25730/covid-19-egyesek-megis-szamolhatnak-meglevo-immunitassal Egyébként úgy tűnik, mire ide ér a vakcina, addigra már a lakosság eléri a nyájimmunitás szintjét: "Számításai szerint több mint 1,5 millió magyar esett már át a koronavírus-fertőzésen, ami nagyjából 15 százalékot jelent. Ahhoz, hogy a nyájimmunitás meglegyen 60 százalékra van szükség.

„Nap, mint nap újabb tízezrek kapják meg a megbetegedést. Azt gondolom, hogy nagyjából március-április környékére túl tudunk lenni ezen a járványon” – mondta a műsorban Merkely Béla." www.atv.hu/belfold/20201127-merkely-bela-szamitasai-szerint-mar-masfel-millio-magyar-esett-at-a-koronavirus-fertozesen Akkor meg ugyan minek oltani?

Vén motoros 2021.01.24. 19:48:01

Ki állította azt "bizonyosságot" , hogy akik már átestek a fertőzésen, VÉDETTEK? Egyrészt Magyarországon is jó néhány ember megkapta máodszorra is a koronavírust, sőt, másodszorra súlyosabb lett az állapota, mint az első fertőzésénél volt, még Celeb is volt közöttük. Másrészt a legjobb bizonyíték erre az, hogy a március óta folymatosan keresik a koronavírusból felgyógyult embereket vérplazma adására. Teljesen egyértelműen kiderült, hogy csak MINDEN TIZEDIK felgyógyult ember vére tartalmaz annyi ellenanyagot, hogy vérplazma adására fel tudják használni, a többit el kellett utasítani. Aki erre a védettségre számít, az pofára fog esni. Külföldön van olyan igazolt beteg is, aki HARMADSZORRA is megkapta, és a vírus génszekvenciáját vizsgálva megállapították, hogy az első, a második, a harmadik fertőzést más-más koronavírus-mutáció okozta, tehát nem a korábbi fetőzése újult ki.

Politológus Mihály 2021.01.24. 19:50:28

@Vén motoros: Olvasd el a bejegyzést, a végén ott van erre is a válasz.
süti beállítások módosítása