2023. már 22.

„Ezek a játékok az irodalomban létfontosságúak”

írta: pimblog
„Ezek a játékok az irodalomban létfontosságúak”

Pop-up tárlatvezetéssel egybekötött beszélgetés Szilágyi Ákossal a Költő lenni vagy nem lenni kiállítás „Erő” termében

PIM Esti Extra sorozat különkiadásának 2023. február 22-én Szilágyi Ákos költő, esztéta volt a vendége, témáját pedig a frissen megnyílt, Költő lenni vagy nem lenni című új, állandó tárlatának „Erő” terme kapcsán felmerülő kérdések szolgáltatták. A tárlatvezetéssel egybekötött program alkalmából Szilágyi Ákossal Rózsafalvi Zsuzsanna irodalomtörténész, a PIM Kézirattárának főosztályvezetője beszélgetett a Posztpetőfi című (Petőfi modorában megénekelt nemzeties költemények, magyar nóták és egy hős-ének) ironikus, humoros gyűjteménye apropóján.

_mg_9827_1.JPGPIM Esti Extra különkiadás Szilágyi Ákossal (Fotó: Birtalan Zsolt, PIM)

Az esemény felvezetése gyanánt Rózsafalvi Zsuzsanna azzal indított, Szilágyi jelenléte nem csupán a Petőfi-hagyománnyal aktívan foglalkozó, József Attila-díjas költő(társ), hanem az esztéta, oktató perspektívájából is sokoldalú lehetőséget nyújt az izgalmas beszélgetéshez. Szilágyi, költői működéséhez híven, szellemes szójátékkal adta meg a program alaphangját: „ez az Erő terem – nem az én erőterem”. Akkor azonban kié, mié? – tette fel a korántsem csupán költői kérdést. Petőfi erőszakosságának problematikáját vetette fel Szilágyi, kiemelve, hogy például a forradalom vértelenségének kérdéséhez néha sajnálkozva, máskor igenlően állt hozzá Petőfi Sándor. Ehhez hozzátartozik, hogy Szilágyi megítélése szerint a március 15-i „esernyős forradalom” nagyságában korántsem volt a Bastille bevételéhez vagy a Téli Palota ostromához mérhető. „Noha, persze, ha Petőfin múlik, akkor valószínűleg ennél tovább is elmennek az események”, de ehhez nem nagyon volt tér – tette hozzá Szilágyi. Petőfi ugyanis „azért hívja meg az erőszakot és azért lelkesedik”, mert a francia forradalom megszállottja, tulajdonképpen jakobinusnak tekinthető, még akkor is, ha ez elsikkad emlékezete utóéletében. „Konzervatív liberálisok voltak – ez már így nem fért bele.”

Egyben születése és halála körülményei, legfőbb tényei is misztifikálódtak, olyannyira, hogy halála után (a tudomány mai állása szerint) átvitt és konkrét értelemben sem maradt utána semmi. Petőfi „újjászületése”, a képzelődés mint a gyászmunka fontos fázisa (akár az ál-Petőfik országjárása, akár az ál-Petőfi-versek születése tekintetében is) már a szerző halála után nagyon korán elkezdődött. Ahogyan Jézusnak és Máriának, úgy Petőfinek is csak érintésereklyéi maradtak, testereklyéje nem. Szilágyi Ákos értelmezése szerint még az is az evangéliumi szimbolika és gondolkodásmód mentén értelmezhető, hogy erőről beszélve mindenekelőtt a költészetben („az igében”) fedezhető föl az erő, a megváltás ereje. Ez a kétezer éves hagyománymítosz, kulturális narratíva (legalábbis a textuális emlékezet és kultúra, a kimondott szó, a megírt vers jelentősége) a mi mai civilizációnkban azonban, „mint egy homoksivatagban a víz, tűnik el”.

_mg_9837_1.JPGPIM Esti Extra különkiadás Szilágyi Ákossal (Fotó: Birtalan Zsolt, PIM)

Ma ehelyett inkább legfeljebb nagy port kavaró, „szörnyűséges” tettekkel lehetne felhívni a figyelmet egy-egy írott alkotásra – ahogyan egyébként Petőfinek is számos efféle tabu- avagy etikettsértő gesztusa volt, mint Szilágyi látja: „majdnem olyan volt, mint egy avantgárd költő a huszadik század elején”. A művekre való emlékezet afféle láncolata, folytonossága a tradíciónak, amilyen a relikviákon nyugvó kapcsolat is a hagyománnyal, azzal, amit Petőfi ránk hagyott. Még mindig első hozzászólásában Szilágyi Ákos egyben Petőfi fegyelmezetlenségére, megosztó személyiségére, az őt ért kortársi kritikákra („ez csak beszél, és nem is megy csatázni – persze ez abszolút nem volt igaz”) is kitért: „csak azzal volt jóban, akivel nem találkozott, ahogy mondani szokás”. Karakterisztikájának e „csökött szamár” vonása nagyon nehéz emberré tette, azonban, mint arra az esztéta figyelmeztet, mindösszesen huszonhat évet élt, örök rejtély marad, hogy mi lett volna, ha nem hal meg – ez a kérdés még a kortársakat folyamatosan foglalkoztatta és foglalkoztatja. Ennek példája gyanánt olvasott fel Szilágyi Jókai Mór Phantasmagoria című verséből, melynek alaphelyzetében Petőfi, visszatérve Szibériából, szembesül mindazzal, ami kortársaival és az országgal történt.

„Az lenne ország zengés, népkiáltás!
Követelné magának minden város!
Örök vendége lenne a hazának,
Kire minden lakásban egy vetett ágy
És minden asztalnál vár egy üres hely
És minden szivben egy áldozat-oltár.
S a dics-toroknak és a lakomáknak
Nem lenne vége-hossza évekig. 

*

...S a költő tán megannyit végig inná?...
Vagy a legelsőn fogná a pohárt
S vágná a felköszöntőnek fejéhez;
Fülébe ordítván tele torokkal:
»Hát még mindig csak isztok és beszéltek?
Csak nyelvetek tanult tornázni meg
S szóköpködéssel lőttök czélba most is?
Ivásba’ és kiáltozásba’ hősök!
Ezt a hazát akarjátok kivívni
Utóditoknak vagy a másikat?
Ahonnan én jövök most?
Ha kell haza, annak nagy ára van:
S ha elvesz is, azt nektek kell fizetni.
Hadd csengjen már a kard, nem a pohár!«”

(Jókai Mór: Phantasmagoria [A Hét, 1898/11.])

a_het_1898-11_2.pngA Hét (1898/11.) (Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár)

Előadása következő nagyobb gondolati egységeként Szilágyi Ákos a Megamorv cég által finanszírozott, antropológusok bevonásával zajlott, barguzini kutatás eseményeire tért ki. Ez adta ugyanis az ötletet a Parnasszus folyóirat szerkesztőségének, hogy tematikus számot szervezzenek Petőfi „barguzini”, szibériai (fiktív) művei köré.

parnasszus_2000-1.pngParnasszus (2000/1.) (Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár)

„Ezek a játékok az irodalomban létfontosságúak”, mégpedig a klasszikus szerzőket körbevevő, mitikus „szent aura”, komolyságának árnyalása végett. Nagy költőink, mint Petőfi vagy Arany ugyanis „nagy csibészek”, voltak, paródiákat, humoros műveket is írtak pályájuk során. Ilyesformán a rájuk való játékos emlékezés is lényeges. Szilágyi maga is részt vett a kezdeményezésben. Mint elmondta: „az egész 19. század magyar irodalma tele van nevetéssel”. Petőfi művészete sem képzelhető el a harsány, csínytevő nevetés jelenléte nélkül, amely aztán hagyományként továbböröklődött Karinthy, Kosztolányi és későbbi társaik (mint Esterházy Péter) irodalomfelfogásában, világnézetében – egészen addig, míg (nagyjából a rendszerváltás idejére) minden megkomolyodott, „a nevetés kihullott az irodalomból”.

_mg_9846_1.JPGPIM Esti Extra különkiadás Szilágyi Ákossal (Fotó: Birtalan Zsolt, PIM)

Mára a stand up comedy műfaja, Bödőcs Tibor munkássága viszi tovább ezt a funkciót kivétel gyanánt, napjaink szerzői közül Szilágyi saját költészete mellett még csupán Parti Nagy Lajosét tudta megnevezni. Annak idején így kezdte Szilágyi Ákos azt a játékos, humoros hommage-lírát, ami mindmáig megihleti. Ennek szemléltetésére három Posztpetőfi-vers hangzott el a szerző előadásában (a felolvasás közben Szilágyi Ákos felhívta a közönség figyelmét a 2017-ben e műveiből megjelent, Posztpetőfi Sándor: Bábuk ura című kötetére is).

„Egyszer mindenki lesz Petőfi,
Egyszer mindenki volt.
Törvény ez már, mit Murphy úrfi
Régen megalkotott.

Az ember polimorf Petőfi,
Bár néha megamorf.
Mindenki volt már utófi, előfi,
Laktanya, téesz, morgue.

Valahol mindenki Petőfi,
S ha nem tudná, hogy hol,
Kiszedik belőle: tiporfi, verőfi -
Vagy egy régészcsoport.”

(Részlet Szilágyi Ákos Előhang című Posztpetőfi-verséből.)

A Hej te kislyány, kis Maruszja! című darab magyarázataként (a felszabadultan kuncogó-nevetgélő közönség tájékoztatására) elhangzott az a (főleg szakmai berkekben közismert) információ, miszerint a híres-hírhedt barguzini ásatás végén Petőfi maradványaiként azonosított lelet egy női csontváz volt. „Hadd higgyék csak, hogy ő én volt! / Ifjan halt meg, higgyék, vén volt! / Lesz majd nékik jó nagy fricska: / Mordvin kislyány − Petőficska!” – írja verse utóhangjában Szilágyi Ákos.

_mg_9866_1.JPGPIM Esti Extra különkiadás Szilágyi Ákossal (Fotó: Birtalan Zsolt, PIM)

A fellépést influenzája ellenére is vállaló szerző szerényen „gyengeség az erő termében” gyanánt konferálta szereplését – a közönségből ennek rögvest ellentmondani látszó, újabb derültséget kiváltva. E kis kitérő után Rózsafalvi Zsuzsanna a Posztpetőfi-gyűjtemény Előhangjára visszautalva kérdezett rá, hogy miként ajánlatos értelmeznünk a vers állítását, miszerint egyszer mindenki volt és lesz is Petőfi. Nevezetesen, hogy ez a hatástörténetre, vagy a költészetéhez, az alkotáshoz való viszonyunkra vonatkoztatható-e? Válaszában Szilágyi jó barátjára, a mai legkiválóbb Petőfi-kutatóként megnevezett Margócsy István tanulmányára hivatkozva idézte Jókaitól az alábbi sort: „…hány helyen nincsen Petőfi?” Szilágyi értelmezésében e viszonyulás alapja, hogy „valakinek a kiesése a társadalmi életvilágból nem egy helyen zajlik, hanem rengeteg helyen”. Sajátja, mint mondotta, nem egy logikai állítás, hanem a Petőfi-kultusz tapasztalatának ad absurdum vett fokozása – melynek nem puszta létezését kritizálja, csupán abbéli vágyára utalt Szilágyi, hogy üdvös lenne, ha a nagyközönséghez egyben olyan kutatások is eljutnának, mint az említett Margócsyé. Akinek elemzései egyebek mellett a versíró Petőfi saját műveit „a piac” számára „promotáló”, tudatos tevékenységére is rávilágítanak, teljesebbé téve Petőfi-képeinket, -ismereteinket. De miért látjuk Petőfi esetében sokszor ellentmondásnak a polgári létforma „két arcát”, a citoyent és a bourgeois-t, szőtte tovább gondolatmenetét Szilágyi Ákos. „Csak persze, ez valahogy olyan snassz”, magyarázta. Holott a megrendítő, komoly, nagy versek mellett rengeteg könnyed, játékos, dal formájú művet is alkotott.

_mg_9859_1.JPGPIM Esti Extra különkiadás Szilágyi Ákossal (Fotó: Birtalan Zsolt, PIM)

Rózsafalvi Zsuzsanna a beszélgetésnek ezen a pontján (a művei kiadására nagyfokú tudatossággal szerződéseket kötő Petőfi említéséhez kapcsolódva) utalt rá, hogy elhozta a múzeum Kézirattárának raktárából Petőfi Emich Gusztáv nyomdásszal kötött szerződését, melyet (noha nem szerepel a Költő lenni vagy nem lenni keretében kiállított anyagok között csupán az 1846-ban kötött kontraktus) az exkluzív tárlatvezetés résztvevői megtekinthettek. A dokumentum történeti különlegessége, hogy az egyik legelső hazai életműszerződés (ismereteink szerint ennek előtte csupán Kisfaludy Sándor és Jósika Miklós köthetett ilyet Heckenast Gusztáv kiadóvállalatával). Ehhez kapcsolódó további érdekesség, hogy míg korábban 200-300 példányban tudtak ezek a kiadók köteteket a piacon érvényesíteni, e szerződés 1000 példányról szólt, melyek el is keltek – a kötet több újranyomást megért. Szilágyi ehhez kapcsolódva hozzáfűzte, hogy ez is a Margócsy által sokat elemzett „irodalmi gépezetben” való érvényesülést, Petőfi Sándor figurájának megalkotását mintázza híven.

A beszélgetés utolsó része gyanánt a közönség is szót kapott; elsőként Petőfi életművének korunk populáris kulturájában való hagyományozódása került szóba, Szilágyi Ákos azonban saját bevallása szerint ehhez nem tudott érdemben hozzászólni. „Miért pont Posztpetőfi és nem Posztarany vagy Posztady?”, tudakolták a jelenlévők a költőtől. József Attilával kapcsolatban is volt ilyen játék – fiktív öregkori verseinek megalkotása körül –, s bár ennek keretében remek művek is születtek, Szilágyi nem vett részt benne. Mint elmondta, nem véletlenül: „nekem József Attila valahogy olyan magasan fönt van, hogy ezt a játékot nem tudom vele [megcsinálni]” – ahogy Arannyal sem. Mint elárulta, a tárlatvezetést megelőző héten Petőfi Sándor rengeteg versét újraolvasta, „és hát tényleg elképesztően nagy költő. Egy csomó vacak van [művei között], nincs olyan költő, még Aranynál is van egy-két, de még a vacak is olyan, hogy… tényleg arany. De Petőfinél nagyon sok van. […] De aztán egyszercsak puff, kijön valami elképesztő és meghaladhatatlan”. Ez teszi lehetővé a vele való játékot, valamint „ez a barguzini elmebaj. Tehát nem annyira Petőfiről szól a játék, mint az elmebajról”, értelmezte művei e vonulatát. Rózsafalvi Zsuzsannának köszönhetően az említett ásatás történetéről további nevetésre ingerlő információkkal is gazdagodhatott a beszélgetés hallgatósága.


_mg_9873_1.JPGPIM Esti Extra különkiadás Szilágyi Ákossal (Fotó: Birtalan Zsolt, PIM)

Ezek után Szilágyi Ákos (ballada) című posztpetőfi-versét hallgathatta meg a közönség – „hát egy kis anakronizmus, persze, de ez a nagyon jó a posztpetőfiben, hogy annyira kitágítja az embernek a – mondjuk így – költői képzelőerejét”, kommentálta a szerző. Valamint, mint hozzátette, e fiktív médium, melyen keresztül a művek megszólalnak, hozzásegítik ahhoz, hogy megírhasson csomó dolgot, amit nem írhatna meg ebben a formában. Műveit ezért sem tartja egy az egyben parodisztikus alkotásoknak, sokkal inkább variációknak. Szilágyi ezek után megragadta az alkalmat, hogy mindenki figyelmébe ajánlja Ady Endre Petőfi nem alkuszik című publicisztikáját: „Fantasztikus! És annyira telitalálat, annyira érezte, hogy mi ez a Petőfi”.

Az izgalmas és szellemes kommentárokkal, műhelytitkokkal és gondolatmenetekkel kísért felolvasás Szilágyi Lóvátettek bevonulása című művével folytatódott. „Jönnek, jönnek, mint a tenger, / útjukba ne kerülj, ember” – hangzott a vers és egyben a program zárlata gyanánt a szellemes-borús intelem.

_mg_9935_1.JPGPIM Esti Extra különkiadás Szilágyi Ákossal (Fotó: Birtalan Zsolt, PIM)

A közönség ezután a Kézirattárból hozott számos ritkaságszámba menő, izgalmas dokumentumot tekinthetett meg Rózsafalvi Zsuzsanna informatív kommentárja kíséretében. „Ez fantasztikus”, hallhatták Szilágyi Ákos önkéntelen reakcióját a ritkán látható muzeológiai kincseket (köztük a röplapversek legismertebbjét, a Nemzeti dal egyik [másod]példányát) megpillantva.

(Érdeklődő olvasóink figyelmébe ajánljuk Szilágyi Ákos honlapját, melyen – egyebek között – számos Posztpetőfi-vers elolvasható és meg is hallgatható, a szerző előadásában.)

 

A PIM Esti Extra 2023. március 29-én esedékes következő rendhagyó tárlatvezetésének házigazdái Gyimesi Emese, történész és a PIM Kézirattárának főmuzeológusa, Borbás Andrea lesznek.

 

Szólj hozzá

paródia polgár március 15. kézirat bourgeois József Attila Ady Endre Petőfi Sándor Parnasszus Parti Nagy Lajos Arany János Jókai Mór PIM Kosztolányi Dezső Bödőcs Tibor Esterházy Péter Karinthy Frigyes Szilágyi Ákos Emich Gusztáv A Hét Margócsy István Kisfaludy Sándor Nemzeti dal Barguzin citoyen Kézirattár Rózsafalvi Zsuzsanna PIM Esti Extra Költő lenni vagy nem lenni Heckenast Gusztáv Phantasmagoria posztpetőfi Bábuk ura Előhang Hej te kislány kis Maruszja! Jósika Miklós Petőfi nem alkuszik (ballada) Lóvátettek bevonulása