2022. aug 10.

Kodolányi János mítoszregényei a XX. századi remitologizációs folyamatban – 1. rész

írta: Sulyok Bernadett (PIM)
Kodolányi János mítoszregényei a XX. századi remitologizációs folyamatban – 1. rész

Blogbejegyzésünkben bemutatjuk, hogyan alakult a 20. századi magyar epika egyik jelentős képviselőjének világ- és létszemlélete, miként fordult érdeklődése a prehisztorikus idők felé, kortársai közül kiket tekintett szellemi rokonainak, milyen művek és tradíciók befolyásolták leginkább gondolkodását.

Kodolányi monumentális tetralógiája – a Vízözön, az Új ég, új föld, Az égő csipkebokor és az Én vagyok – egy általános XX. századi remitologizációs tendencia része, amely önálló vonulat mind a kultúrtörténet, mind a világ- és a magyar irodalom területén. Kodolányiéhoz hasonló törekvések figyelhetők meg Hamvas Béla tradicionalizmusában, eszképizmusában, Weöres Sándor egyedi lírájának mitológiai vonatkozásaiban, Várkonyi Nándornak az archaikus kultúrák történetét kutató vizsgálódásaiban, Vatai László protestáns egzisztencializmusában.

ke_pernyo_foto_2022-07-27_7_44_54.pngKodolányi János. Fotó: Bérci László  (Forrás: PIM Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

Barátságok és hatások

Kodolányi könnyen kötött és bontott ismeretségeket, a költők közül Szabó Lőrinccel való barátsága volt feltehetőleg a legmélyebb és legtartósabb. Kettejük, valamint Szabó Lőrinc felesége, Mikes Klára sűrű levélváltásából állította össze Horányi Károly a Ne panaszold a magányodat! című kötetet. 1934-től Kodolányi és Szabó Lőrinc közös szerkesztőségben dolgoztak a Magyarország napilapnál – utóbbi mint segédszerkesztő –, valamint az ugyanebben az évben alakuló Válasz folyóiratnak is munkatársai lettek. 1941 elején megszakították egymással a kapcsolatot, mivel merőben másképpen ítélték meg a német kisebbség politikai szerepét, a német és a magyar nemzetiség dél-magyarországi helyzetét. Közel két év után, 1942 novemberében a Lillafüreden rendezett írókonferencián kibékültek, ám az említett nézetkülönbség fennmaradt köztük.

Kodolányi így számolt be Szabó Lőrincnek 1949. május 25-i levelében szakirodalmi tájékozódásáról az archaikus kultúrák világában:

„Hogy mivel foglalkozom? Vallástörténettel elsősorban, indogermánokkal, ural-altájiakkal, sémitákkal s effélékkel. Mítoszokkal, animizmussal, manaizmussal, totemizmussal. Frobeniusszal, Bernatzikkal, hátsóindiai sohasem-hallott unikum-népekkel. Itt díszeleg a teljes Goethe, Schiller, Heine, Byron és Schopenhauer. Ha elfogynak a könyveim, Várkonyi küld Pécsről. No és hatalmas levelezésben vagyok nevezett Várkonyival ősemberről, protohomoról, mutációról, történelem előtti népvándorlásokról, kelta, etruszk mítoszokról, tudatról és altudatról s efféle mulatságos dolgokról.”

Nagy hatással volt Kodolányira Vatai László Dosztojevszkijről szóló könyve, A szubjektív életérzés filozófiája (1942) is, melyben a szerző így jellemzi az orosz író módszerét: „szubjektív átélésében a legapróbb részletekig analizálta az embert”. Vatai értelmezésében Dosztojevszkij úgy jelenik meg, mint aki legmélyebbre pillantott a modern lélek zűrzavarába, a kultúra és a civilizáció tragikus meghasonlásába, és legtisztábban fogalmazta meg az autonóm ember alakját. Elméletében szembeállítja az autonóm embert az archaikus emberrel, a civilizációt a kultúra fogalmával. Az autonóm ember felbukkanását a XIX. századra teszi, aki elszakadt a természettől, és elvesztette kapcsolatát a transzcendens szférával – kultúrájának szimbólumrendszere felbomlott, kiürült. Civilizációja viaskodik a természettel, le akarja győzni, külső világát egyre több dimenziójúvá igyekszik tenni. Kodolányi Vatai nyomán a kultúra mellett teszi le voksát, szembeállítva a civilizációval, amit csak a külső formát érintő, technikai fejlődésnek tart.

ke_pernyo_foto_2022-07-27_7_46_57.pngVárkonyi Nándor: Sziriat oszlopai (Forrás: PIM Könyvtár)

Világ- és létszemléletének alakulásában a legmeghatározóbb szerepet azonban Várkonyi Nándor műve, a Sziriat oszlopai játszhatta, amit még 1941-ben, kéziratban olvasott. Ennek hatására érdeklődése az őstörténet, a prehisztorikus idők, a csillagászat és az asztrológia felé fordult. Várkonyi hipotézise szerint a régi ember, az ún. homo magus sokkal többet tudott a világegyetem és az élet nagy titkairól. Kettejük levelezéséből kibontakozik a mitikus tetralógia keletkezéstörténete: az összes forrásmunkát megtárgyalták, amelyek alapján Kodolányi dolgozott. Az író olvasmányai felfoghatók előtanulmányokként, ezek nyomán alakította ki saját vízióját az adott korszak társadalmáról, világszemléletéről, ember- és istenképéről. Az író időközben elolvasta Várkonyi következő kéziratát, Az elveszett Paradicsomot is.

Kodolányi ugyancsak kéziratban olvasta Hamvas Béla hatalmas művét, a Scientia sacrát, amelynek tárgya: „az archaikus ember világszemlélete, gondolkodása, viszonya a Kozmoszhoz, a Földhöz és az emberhez […] az archaikus ember, akinek kora Kr. e. kb. 600-ban zárult le, nem mágikusan látott, mint mi mondjuk, hanem transzcendentálisan, azaz minden jelenség és minden tény okát felülről eredeztette. Szemléletében az anyag csak állapot, mégpedig a sorozatban a végső állapot. A társadalom sem alulról fölfelé, hanem fordítva épült, s nem az alsó osztályokon nyugodott, hanem felülről függött, a beavatott istenkirály személye révén” – számolt be lelkesen 1951. február 6-án keltezett, Várkonyinak írt levelében.

pkol_2018_4424_1_hamvas_be_la_scientia_nagy.jpeg

Hamvas Béla: Scientia sacra (Forrás: PIM Könyvtár)

Egy korábbi, 1949. október 17-én, szintén Várkonyihoz írott levél alapján Weöres Sándor is szellemi rokonuknak tekinthető (1913–1989):

„Kedvem volna kijelenteni, hogy három erős oszlopot látok a jövendő magyar szellemi életben, egyik a Te nagy műved, másik az én néhány új regényem, harmadik Weöres Sándor lírája.”

Várkonyi válaszában megnevezi a negyediket:

„Na befejezem, úgyis mint oszlop. Szerénység nélkül kívánom, hogy igazad legyen, annál inkább, mert suttyomban hasonlót gondolék, sőt negyediknek is kibazsaltam már Hamvas Bélát.” (1949. október 20.)

Weöres Sándor költészetének egy jelentős vonulata ugyanazt a transzcendens, időn túli dimenziót szólaltatja meg, amit Kodolányi a regényeiben. Gilgames történetét ő már 1941-ben feldolgozta a megmaradt töredékek, a sumér-akkád eposz négy cseréptáblájának német és francia fordításai alapján.

Amikor Kodolányi a Jézusról és Júdásról szóló Én vagyok című regényét befejezte, egyik Ignácz Rózsának szóló levelében így vélekedett saját koráról: „Mióta Júdást megírtam, még csüggedtebb és reménytelenebb vagyok. Mert látom, hogy mindez kozmikus méretű, s az egész emberiség sorsához tartozó jelenség, valójában szétbomló mítoszok hullái között élünk, s az új mítosz még nem született meg. És azt is látom, hogy az új mítosz megteremtéséhez mi nem vagyunk elég erősek.”

Pontos látleletet ad a mostani világkorszak, a Vízöntő emberének kaotikus világképéről, amelyben úgy tűnik, minden vonatkoztatási pont megszűnt, nincs mérce, amihez igazodni lehetne. Kodolányi és szellemi társai mégis megpróbálták a régmúlt kultúrák tradícióit saját korukra áthagyományozni, tanulságaikat megfogalmazni, testi-szellemi-lelki egységre épülő ember- és világképet (re)konstruálni.

A mítoszi világkép és az univerzális hagyomány

Tüskés Tibor fogalmazta meg Regény és mítosz (1973) című tanulmányában, mi foglalkoztatja leginkább Kodolányit: az ember helye a világegyetemben. Kodolányi ifjúkorától olvasott finnül, németül, franciául, a mitikus tetralógia írása során igyekezett megismerni több ókori nyelvet, a görögöt és a hébert. Tüskés Tibor szerint azt akarta a modern regény műfajában megvalósítani, amit a maga idejében az archaikus eposz tett: ábrázolni az örök mítosz egyik megnyilvánulási formáját.

Feltárta Kodolányi regényírói módszerét: műveit hosszú ideig építgette magában, az előkészületi időt a téma, a kor, az eszmék alapos tanulmányozása töltötte ki. Fejben a mű minden apró részletét kidolgozta, még a várható terjedelmet is megcélozta. Magát realista fantasztának, alkotói módszerét pedig fantasztikus realizmusnak nevezte. Várkonyi barátja írói stílusát mágikus realizmusnak nevezte.

ke_pernyo_foto_2022-07-27_8_07_27.pngKodolányi János könyvnapon, könyvsátorban. Fotó: Zubor István (Forrás: PIM Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

Kodolányi mítoszregényeiről elmondható tehát, hogy a szerző az ún. örök emberi témákról alkotja meg bennük saját vízióját: az emberi lélek mibenléte, az élet értelmének keresése, ember és transzcendencia kapcsolata, a kultúra eredete, a barátság, a szerelem, az önfeláldozás, az árulás érdekli.

A történetek filozófiai paradigmájáról és izgalmas koncepciójáról a második részben olvashatnak! 

Sulyok Bernadett

Szólj hozzá

regény irodalom múzeum mítosz Weöres Sándor Szabó Lőrinc Petőfi Irodalmi Múzeum Hamvas Béla Várkonyi Nándor Kodolányi János irodalmi múzeum Sulyok Bernadett Vatai László