2020. ápr 01.

Párhuzamok Kodolányi János és József Attila életében

írta: pimblog
Párhuzamok Kodolányi János és József Attila életében

Kodolányi közbenjáró levele Turnai Lajos főorvosnak

Kodolányi János írói hagyatéka az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárának gyűjteményét gazdagítja, de a Petőfi Irodalmi Múzeum Kézirattára is őriz mintegy hatvan leltári egységet, általa írott levelet és kéziratot. Nálunk található az a levél is, amelyet Turnai Lajos főorvosnak írt, hogy látogassa meg az otthonában lázasan fekvő József Attilát.

Kodolányi már az 1920-as évek elején találkozott a fiatal József Attilával. Először a nevét hallotta, a versét olvasta, majd hamarosan személyesen is megismerkedett a költővel. Kodolányi így emlékszik vissza erre az időszakra: „Sötét társaságokban forgott velem együtt. Kávéházakban, amelyek vad és meddő viták színhelyei voltak. […] Nem győztem bámulni acélos ellentmondási kedvét, kínosan logikus okfejtéseit, a rengeteg energiapocsékolást, melyet haszontalan emberek meggyőzésére fordított. Én magam gyakran kitértem előle egy-egy szójátékkal vagy káromkodással, amikor agyamat mosogatóronggyá facsarta hihetetlenül makacs ellentmondásaival.” (K. J.: József Attila, 1938. szeptember) 

Az író és a költő élete sok szálon kapcsolódik. 1925–30 között mindketten tagjai voltak a Bartha Miklós Társaságnak, amely a fiatal értelmiségieket szólította meg, szociális problémákkal, a szegényparasztság helyzetével és a földreform kérdésével foglalkozott. Mindkettejüknek volt illegális kommunista korszakuk, majd bírálták a pártot dogmatikussá válása, túlzott moszkvai befolyás alá kerülése miatt (József Attila Az egységfront körül című, 1933-as cikkében), végül mindkét alkotó párttagságát megszüntették. 

az_ige_megalakulasakor_keszult_csoportke.png

Az IGE megalakulásakor készült csoportkép, Budapest, 1932.05.23. (Forrás: PIM/Fotótár)

Gyűjteményünkben található Kodolányi János egyik levele, amit az Írók Gazdasági Egyesülete cégjelzéses levélpapírján, írógéppel fogalmazott, s autográf tintaírású névaláírása mellett az IGE pecsétjével is ellátott. Az Írók Gazdasági Egyesülete (IGE) 1932-ben alakult meg az alkotók gazdasági, szociális és jogi érdekeinek védelmében. Rendszeresen anyagi támogatásban részesítették a rászoruló írókat, amelyre a pénzt alapító és pártoló tagoktól, társadalmi intézményektől és magánszemélyektől gyűjtötték. Kodolányi lett az egyesület egyik titkára, később főtitkára, végül társelnöke, egészen a német megszállás idején történt betiltásáig. 1932. szeptember 4–11. között az IGE balatoni íróhetet szervezett több település bevonásával, amelyre a Magyar Államvasutak különvonatokat indított. Nyolc napon keresztül voltak együtt a költők, írók, köztük a mindenkinél szenvedélyesebben, szünet nélkül vitatkozó József Attila – Kodolányi visszaemlékezése szerint. 

kodolanyi_turnai_lajosnak_1933_ja_jpg.jpg

Kodolányi közbenjáró levele (Forrás: PIM/Kézirattár)

Kodolányi 1933. január 19-én kelt levelében arra kéri az IGE-tagokat ingyenesen ellátó főorvost, Turnai Lajost, hogy látogassa és vizsgálja meg otthonában a lázasan fekvő József Attilát. A levél szövege így hangzik: 

Kedves Főorvos Úr! 

Írótársunk, József Attila, aggasztó állapotban van. 39 fokos lázban fekszik a lakásán és félrebeszél. Nagyon kérünk, szíveskedjél meglátogatni és megvizsgálni őt, sajnálatos lenne, ha baja komolyra fordult volna. 

E levél átadója írótársunk felesége, a szükséges felvilágosításokat meg fogja adni. 

Önzetlen szolgálataidért fogadd őszinte hálánk s köszönetünk kifejezését s engedd meg, hogy Terescsényi meglátogatásáért is külön köszönetet mondjunk.

Kodolányi

titkár

Kodolányi és József Attila 1937 őszén találkozott utoljára, amikor József Attila kikerült a Siesta szanatóriumból és Balatonszárszóra készült a nővéreivel. A Magyarország című napilap szerkesztőségében felajánlotta egy versét a Válasz folyóiratnak közlésre, hogy sürgősen pénzhez jusson. Kodolányi felhívta Sárközi Györgyöt, aki rögtön fogadta József Attilát az Athenaeum Kiadóban lévő irodájában. Kodolányi is adott neki pénzt, s megígérte, ha ír az IGÉ-nek, azonnal küldet 100 pengő segélyt – ami meg is történt. 

jozsef_attila_az_ige_talalkozon.png

József Attila az IGE találkozón, Balatonfüred, 1932.09.04. (Forrás: PIM/Fotótár)

József Attila halálának hírét ekképp tudta meg Kodolányi: „Megérkezett Az Est szerkesztőségi szobájába a jelentés: József Attila öngyilkos lett. Mikor ezt a géppel írt szöveget mi a Magyarország szobájában megkaptuk, és Szabó Lőrinc rekedten, hangosan felolvasta, dermedt csend zuhant ránk. Lőrinc vastag szemüvegét levéve, az asztalra borult, és ujjaival a hajába markolt. Mindenki összeszorított szájjal meredt maga elé. Csend volt…” (K. J.: Búcsú József Attilától, 1963. július) 

 

Sulyok Bernadett

Szólj hozzá

levél József Attila Kodolányi János kedvenc tárgyaink Kézirattár Sulyok Bernadett