"Holnap lesz a 10 éves évfordulója az átvitelnek. Folytatjuk díjnyertes dokumentum-film sorozatunkat, ma este keleti idő szerint 8 órakor: "Itt, aztán máshol". Egy olyan esemény volt, ami mindent megváltoztatott. Most, tíz évvel később az átvitel még mindig az életünk része. Megkérdezünk túlélőket, akik..."

(részlet az Oblivion Song című képregényből, írta Robert Kirkman).

 Mai bejegyzésemben a címben szereplő képregényt fogom nektek bemutatni, hátha megjön a kedvetek egy igazán ígéretes, izgalmas, és semmiképpen sem megszokott képregény elolvasásához. Az Oblivion Song egy fantasztikus sci-fi, már amennyire az első kötetből meg tudom ítélni, de már itt a kezemben a 2. része is, miközben a 3. és a 4. a polcon pihen. Szóval nem maradok a dal nélkül.

 A képregény hátlapján olvasható szöveg szerint egy évtizeddel ezelőtt Philadelphia 300.000 lakosa eltűnt a "feledésben". Nem mellesleg egy városnegyed is, aminek hűlt helyén ma már sivatag van.

Nathan, a főszereplőnk a történet elején egy furcsa dzsungelben vadászik emberekre, csuklyában. Egy házaspárt sikerül puskavégre kapnia, akik egy szempillantás alatt eltűnnek a dzsungelből. Nathanre pedig rátámad egy hatalmas gilisztafejű vakondszörny, ezért magát is leszúrja, hogy eltűnjön.

Nathan egy tudós, aki arra tette fel az életét, hogy a "feledésből", "eszméletlenségből" (ha egyszer kiadják magyarul, lesz dolga a fordítónak) visszahozzon embereket a való életbe. A "feledés" egy alternatív dimenzió, aminek egy része egy ismeretlen (?) oknál fogva helyet cserélt a mi világunkkal. A philadelphiai lakosok eltűntek a föld színéről, és helyettük óriás csótányoroszlánok, meg kardfogú elefántok költöztek ide (egy rövid időre, kiirtásukat követően sivatag maradt utánuk).

Nathan egy titkos kormányügynökségnek dolgozva szabadítaná ki a feledésből az ott ragadtakat, ezt láthattuk a képregény elején. Személyes ok is vezérli, mert az "átvitelnél" elvesztette bátyját is. Sajnos az élete eléggé széthullik a képregény végére. Közben pedig az se annyira biztos, hogy az "elragadottak" egyáltalán haza akarnának térni. Viszont ez már egy másik történet lesz.

Miért szeretem Kirkmant? Könnyű a kérdés. Kirkmannek erről a képregényéről is lerí, hogy imádja. Mint a Walking Deadnél. Szerintem nagy kedvvel írta. Könnyű nyelvezetű, nem bonyolítja tudományos kifejezésekkel, pedig ez a dimenzionális utazás miatt simán elférne. És könnyed. A karakterek nagyon jól meg vannak írva. És nagyon tetszik a Kirkmantől megszokott mondanivaló.

Ez pedig a megszoksz, vagy megszöksz. Vagy adaptálódsz, vagy meghalsz inkább. Ez a Walking Deadnél is, és az Oblivion Songnál is él. Az embereket egy idegen világba helyezi, nomád körülmények, vadállatok, vagy zombik közé, és éljetek. Éljetek. De hogyan élnének az emberek egy zombikkal, vagy egy vadállatokkal teli idegen világban? Adaptálódnak, megváltoznak. És ez nagyon tetszik az Oblivion Songban is.

Az Oblivion Song a képregényben az idegen dimenzió éjszakai "zajai", amik megfogják az oda látogatókat. Egyfajta természetes dal, amit soha nem tud kiverni az ember a fejéből, és valamilyen módon vonzza vissza a veszélyekkel teli "feledésbe". Hát én is így vagyok ezzel a képregénnyel. Szóval ha megbocsátotok, most olvasnám tovább.

Köszönöm a figyelmet, sziasztok.