Árnyékliliomok

Van pár hostám, amik nagyon szépen kezdenek kipendülni. Az első képen egy előkerti hosta van, amit a kerítés lábazata mellé ültettem, mert az árnyékot vet és azon a sávon éppen jó helye van. 
A második is a kerítéslábazatnál van kicsivel odébb, de őt majd szét kell szednem, kicsike volt, amikor ideültettem és nem látszott, hogy kétfajta. Ebből már nyugodtan tudok majd szaporítani máshová. 
A harmadikat most ültettem át tavasszal egy ideiglenes helyről az újonnan feltört részre a bokrok alá. 
Vannak még hosták, a sziklakerti bejegyzésben is tettem ki képet róluk, ott is 3 féle van. 

kk_img_20220515_065620.jpg

kk_img_20220515_065633.jpg

kk_img_20220515_070039.jpg

Van még egy szép a gázóra alatt is az előkertben, de azon még vacillálok, hogy áttelepítsem-e, egyet viszont az orgonafa alól el fogok hozni az biztos, mert az olasz kontyvirág eléggé elnyomja, nem gondoltam, hogy olyan nagy lesz. És van még egy szép kék levelű szintén az orgonafa alatt.

kk_img_20220523_071002.jpg

kk_img_20220523_071013.jpg

És két nagy telep van még a tuják alatt az Árnyaskertben, az egyik már szépen kihajtott. A másikat  meg véletlenül kiástam tavasszal, amikor még nem látszott, nem volt megjelölve. 
Csóri ez nagyon mostoha sorsú lett, mert első éve után kirágta a pocok, éppen csak kihajtott, öntözgettem, törődtem vele, aztán tavaly ősszel a teraszépítés miatt ki kellett ásni, akkor került át az új helyre, erre most tavasszal véletlenül kifordítottam a földből... most már tényleg békén lesz hagyva. (a képen a kicsi)

kk_img_20220523_071246.jpg