Hintaágy szerelés

Megint kaszálnom kellett. Olyan fű volt a kertben, hogy az valami őrület. 
Hátul a fák között még nem kaszáltam az idén, a derekamig ért, vagy magasabbra a virágzó bürök, meg tele volt szintén virágzó vérehulló fecskefűvel és rengeteg medvetalp is van. Levágtam az összeset. 
Másutt, ahol már kaszáltam, ott is legalább 30 centis fű nőtt a 2 hét alatt, most szép a kert, szeretem, amikor így rendben van. 

Nem tudom mi van az idén, de megjelent a kertben pár olyan gyomnövény is, ami eddig nem volt itt, de nem egy-két szál, hanem tömegesen. Pl. a lednek, az egyik részen szinte borítva volt, alig győztem kihúzgálni. Pedig tavaly nem volt ilyen a kertben, az idén meg úgy néz ki, mintha valaki direkt ültette volna. Nem értem, hogy kerülhet ide ennyi mag. 
Mindenütt rengeteg gyom növekszik, de olyan mennyiségben, hogy ilyet még nem is láttam, fogalmam sincs, hogy fogok vele elbánni. Lassan foglalkoznom kell a veteményesemmel is, mert csak elültettem mindent és azóta nem igazán néztem felé sem. Csak a borsót kapáltam meg, felkaróztam, kihúztam a madzagokat és annyi. Illetve a retket locsoltam párszor és megszórtam fahamuval, hogy a földibolhák eltakarodjanak. Jah és kigyomláltam a hagymát is, meg felkötöztem a paradicsomot... na jó, visszavonom, hogy rá se kukkantottam a veteményesre. :))) 

Végre összeállt a terasz is, összeraktam a hintaágyat is, most már olyan, ahogy szeretném... na persze, ha a szegélyektől és a burkolástól eltekintünk. 

Azt hiszem a hintaágyat át fogom tenni a túloldalra, az északi oldal, mert ahol van, ott nagyon süti a nap, nem lehet megmaradni rajta. 
A kis padot, amit apukám csinált nekem (az amfora mögött), kitettem onnan a szilvafa alá, valamiért ott szeretem, sokat ülök ott, délután kellemesen árnyékos a szilvafától. 

kk_img_20220515_110219.jpg

A díszhagymák is csodaszépek, bár érdekes, hogy a levele már szárad is el. Megöntöztem ezt is tegnap, nagyon kellene az eső. Túl hirtelen lett túl meleg, de ez a hétvége akkor is nagyon jó volt. Olyan nyugalom öntött el és elégedettség, amikor levágtam a füvet, aztán amikor a terasz is összeállt. 
A kertben nem csináltam túl nagy dolgokat, de most ennyi elég volt, elégedett vagyok.

kk_img_20220514_130302.jpg

kk_img_20220514_130309.jpg