Teraszépítés

Az elmúlt két nap rohangászással telt, de minden be van szerezve, illetve sóder kell még majd, de azért már telefonálni is tudunk, kihozzák, én meg fizetek, mint a katonatiszt. 

Megvan már a mészpótló is, a lábazatfesték. Na, ez is az a kategória, amit a gyöngyszemcsésből jól leengedtem a sima lábazatfestékre. Előbbivel a 30 nm-re felkentünk volna közel 100ezer forintot. Amit vettem, az 6ezerpárszáz Ft volt. Bézs színűt vettem, ez is víztaszító megsatöbbi. Remélem a bogarak nem fogják szeretni úgy, ahogy a sárgát szeretik, ámbár a polosok mindent szeretnek.  

Ezt már biztos írtam, de elképesztő árak vannak, csak úgy röpköd a pénz el tőlem, de cserébe lesz egy coddddááállatosssz teraszom! Tegnap már rakták a falat felfelé, bár estére még oda kellett tenni az OBS lapokból összeeszkábált ideiglenes "falat", mert a sarkok készültek el kicsit magasabbra, de a falból csak egy sor tégla van lerakva, gondolom kötnie kell alatta az alapnak, nem lehet a nagy súlyt rögtön rápakolni. Ez az ideiglenes "fal" nem igazán véd a tolvajoktól, de talán arra jó, hogy takarja az udvart, így nem szülheti alkalom a tolvajt, hogy meglátja és megszereti ami itt van benn, na meg a szarvas és az őzike se jött be megenni a kertemet.

Ma reggel szólt a kőműves, hogy nem jönnek, mert esik az eső... majd holnap folytatják, sajnos az ilyen benne van a pakliban. Kimentem, letakargattam a betonkeverőket, beraktam a szerszámaikat (lapát meg ilyesmi) száraz helyre.  

kk_img_20210922_095928.jpg

És közben már tudom mi lesz a másik növény a másik dézsámba. Persze azt se hoztam el a kertészetből, de majd visszagurulok érte. Korallberkenyét akarok még ültetni, az is jól telel és nagyon szépek a pirosló friss hajtásai és örökzöld is. Hozok neki friss földet, sokat, mert nagyok a cserepek. 

Másodvirágzásban vannak a szarkalábak, imádom, azok a kékek! Nem tudok betelni velük. 

kk_img_20210918_162822.jpg