2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában, 2020-ban, 2021-ben és 2023-ban oklevéllel jutalmazott tudományos és fantasztikus podcast multiverzum

A szerb nemzeti bank tiltakozik Nikola Tesla horvát euróérméken való megjelenítése ellen

Nikola Tesla 1856-ban az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó Smiljanban született

2021. július 23. - emTV.hu

A szerb nemzeti bank tiltakozik az ellen, hogy Nikola Tesla feltaláló szerepeljen a horvát euróérméken, és megteszi a szükséges lépéseket az Európai Unió intézményeinél – írta a Nacional című horvát napilap csütörtökön, a Telegraf Biznis című szerb hírportálra hivatkozva.

ill_teslaoneuro.jpg

A szerb nemzeti bank szerint ez a szerb nép kulturális és tudományos örökségének kisajátítása, tekintettel arra, hogy Tesla egész életében szerb nemzetiségűnek vallotta magát.

A horvát kormány szerdán jelentette be, hogy kiválasztották, milyen nemzeti szimbólumok díszítsék majd a horvát euróérméket, az euró bevezetését 2023-ra tervezi Zágráb. Az öt ajánlott motívum mellett egy további motívumra a horvát állampolgárok tehettek javaslatot. Teslát az interneten szavazók húsz százaléka támogatta, többen, mint a Dubrovnik városára tett eredeti javaslatot.

A horvát euró érmék egyik oldalát a piros-fehér kockás horvát címer, a sahovnica díszíti majd, míg a másik oldalát különböző szimbólumok, így a kéteuróson Horvátország térképe, az egyeuróson a jelenleg is használatban lévő kuna (nyest) szerepel majd. Nikola Tesla az 50, 20, 10 centes érmékre, míg az öt-, a két- és az egycentes érmékre az ősi szláv glagolita írás kerül majd.

Nikola Tesla 1856-ban az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó, ma Horvátország területén található Smiljanban született szerb nemzetiségű szülők gyermekeként. Élete nagy részét külföldön töltötte, Grazban, Mariborban és Prágában tanult, majd Budapesten és Párizsban dolgozott, végül 1884-ben az Egyesült Államokba költözött. A történelemkönyvekben található leírások szerint a feltaláló azt mondta, büszke szerb származására és horvát szülőföldjére.

emTV.hu // MTI // címlapképünk illusztráció

post_fb.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://parallaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr1716635932

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása