2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában, 2020-ban, 2021-ben és 2023-ban oklevéllel jutalmazott tudományos és fantasztikus podcast multiverzum

Pályán a GRBAlpha!

Sokolébresztő #103

2021. április 08. - Sokolébresztő

A legújabb Sokolébresztőben, vagyis a Tilos Rádióban jelentkező kozmikus háttérműsorunkban ezúttal kedvenc műholdunk első két űrbéli hetéről beszélgettünk. A GRBAlpha előkészületeit és építését már több korábbi adásban is követtük, és a start napján néhány szó erejéig kapcsoltuk is tűkön ülő "állandó szakértőinket", vagyis Pál Andrást és Werner Norbertet, akik éppen az első életjeleket várták akkor, alig másfél órával a ködös bajkonuri felbocsájtás után. Aztán még aznap déltájban, hála a világ minden pontján kisműhold-jelekre vadászó rádióamatőr-közösségnek, sikerült fogni a "Hello, Föld, ez itt a GRBAlpha!" Morse-jeleket, s estére már a műhöld egészségi adatai is "lejöttek", azt mutatva, hogy minden a legnagyobb rendben. Az euforikus első nap óta eltelt két hét, s kis túlzással azt mondhatjuk, hogy immár napi rutinná vált a kétirányú kommunikáció az egyliteres (Andris szavaival: kétsörnyi) kiskockával, vagyis cubesattal, és a csapat rengeteget tanult a magyar tudományos vezetéssel épített, Budapesten összeszerelt nemzetközi asztrofizikai kisműhold üzemeltetéséből.

169345096_10164872511545403_2446273015314485910_n.jpg

"Olyanok vagyunk mint a NASA, csak kicsiben"  mondta viccesen Andris a cubesat-világban forradalminak tekinthető "in-flight update"-ekre célozva. Az amerikai űrügynökségnél ugyanis évtizedes hagyományai vannak annak, hogy az űrszondák úgy indulnak el például a Plutóhoz vezető kilencéves útra, hogy a programozók a start pillanatáig nem írják meg a bolygómegközelítés műveleti sorrendjét. Miért is tennék, amikor az egész korábbi fejlesztési szakasz hossza összemérhető az eseménytelen "alva" repülés időtartamával. Ehelyett a bevett módszer, hogy hetekkel-hónapokkal az éles akció előtt küldik csak fel az űrszondának a software update-eket. Igen, ez lényegesen lassabb adatátvitelt jelent, mint amikor az ember "bedugja az USB-kábelt és megnyomja az entert" még a Földön, de az is igaz, hogy a start előtti időszak mindig, még a legprofibbaknál is iszonyú zsúfolt, arról nem is beszélve, hogy milyen hátborzongató lenne programhibákkal felküldeni egy-egy űreszközt a javítás lehetősége nélkül. Márpedig a kisműholdaknál mindeddig pontosan ez volt a helyzet. Szóval, bár a gondolat ismert és széles körben használt, mégis, a GRBAlpha világelső a maga kategóriában, hiszen "in-flight update"-ekre cubesatok esetében eddig még nem volt lehetőség.

Legújabb adásunkban tehát exkluzív bepillantást nyerhetünk a tudományos műholdüzemeltetés kis kulisszatitkaiba, szó esik a gammafelvillanások természetéről és persze nem mehetünk el szó nélkül az elmúlt hetek egyéb űrhírei, elsősorban a SpaceX "robbanó víztornyainak" helyzete mellett, amit szintén átbeszélünk Norbival. Hallgassátok szeretettel!

emTV.hu // címlapkép: Vincze Miklós

post_sc.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://parallaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr3916491434

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása