Jeles nap volt november 12-edike a Star Wars 42 éve íródó történetében — a Disney+ debütálásával megérkezett a képernyőkre George Lucas messzi galaxisának első élőszereplős tévésorozata, A mandalori.

Úgy tűnik, a Disney jó lóra tett a Star Wars-sorozattal. Iparági elemzők 2019 végéig 8 millió Disney+ előfizetővel számoltak, ám a Variety beszámolója szerint már a nyitóepizód érkezésének napján több mint 10 millióan fizettek elő a stúdió induló streaming szolgáltatására.

mandalorian_ep2.jpg

A sorozat hírverésének részeként a Lucasfilm múlt héten nagyszabású, vörös szőnyeges vetítést szervezett Los Angelesbe, amelyen megjelentek a sorozat alkotói, és az űreposz legszerencsésebb rajongói egyben láthatták A mandalori első három epizódját.

A vetítést negyven perces beszélgetés előzte meg, amelyen A mandalori szülőatyja, Jon Favreau mellett részt vettek a sorozat főbb szereplői (Pedro Pascal, Carl Weathers, Gina Carano, Werner Herzog), a zenét szerző Ludwig Göransson, valamint négyen az első évad rendezői közül: Bryce Dallas Howard, Rick Famuyiwa, Deborah Chow és a rendezés mellett Favreau alkotótársaként is közreműködő Dave Filoni.

A beszélgetés, amelyet a Star Wars Youtube-csatornája élőben közvetített, leginkább két dologról marad emlékezetes. Egyrészt arról az érzelem dús momentumról, amikor Brice Dallas Howard (Ron Howard filmrendező lánya) a Lucasfilm-családhoz való tartozásról szólva George Lucasról is megosztotta személyes élményeit. Másrészt arról, hogy a német új hullám legendás filmrendezője, Werner Herzog lényegében a mozi csúcsának nevezte Jon Favreau Star Wars-sorozatát.

Herzog szavait, különösen a szóhasználatot figyelembe véve („cinema at its best”), nem lehet nem párhuzamba állítani Martin Scorsese és Francis Ford Coppola elmúlt hetekben tett nyilatkozataival, akik tandemben törölték a cipőjüket a mozikat eluraló képregény filmekbe, mondván: a Marvel-mozi nem mozi.

A 77 esztendős német filmrendezőt kezdettől a legmeglepőbb névként emlegették a sorozat szereplőgárdájában. Karizmatikus jelenlétével és összetéveszthetetlen akcentusával a mandalori ex-birodalmi megbízóját alakítja a sorozatban.

„Jon körülírta kissé a szerepem, és valóban, sötét, nagyon sötét figura, akiben nem szabad megbízni” — árulta el Herzog, majd hallgatóságát megnevettetve hozzátette: „Tudtam, hogy könnyű feladatom lesz.”

filoni_favreau_herzog.jpg

Dave Filoni rendező, Jon Favreau forgatókönyvíró és Werner Herzog A mandalori forgatásán

„Nem egészen hatvan másodperc után tudtam, hogy ebből valami nagy dolog fog születni. Mert láttam az univerzumot. Láttam jelmezeket, láttam magam körül a horizontot. Láttam az űrhajókat, egy egész világot, és tudtam, hogy ez valami igazán nagy.”

Herzog szavai többek közt arra a forradalmi technikai újításra utalnak, amelyről magam is írtam még augusztusban. Röviden: A mandalori díszleteit videófal veszi körül, amelyre a kamera mindenkori nézőpontját követő virtuális valóságot vetítenek. Az eredmény lenyűgözte a sokat látott német rendezőt:

„Több ez annál, mint ami a képernyőn megjelenik. Ez a mozi visszatérte a legmagasabb fokra. Eddig a nagy fantasy filmek esetében a színészek úgy játszottak, mint a robotok. A zöldháttér előtt nem láttad a világot, amiben mozogsz. Most a színészek látják maguk körül a teljes világegyetemet, amelyben játszanak. És a kamera úgyszintén. Igen, a kamera is lát mindent.”

„A filmkészítésbe visszatért az élet. Ahogy egykor, ma ismét élő. Nem robotszerű, nagyon is élettel teli, és én minden pillanatát élveztem ennek.”

Herzog azonban nem csupán technikai megoldásaiért dicsérte a produkciót.

„Ez technikai dolognak hangzik, de már nem az. Scinece-fictionnek hangzik, de sokkal több annál. Mert egy egész univerzumot alkotsz, és ez az univerzum egy új mitológiával van megtöltve. A kultúránk történetében nem sűrűn születnek új mítoszok. Ilyen a görög mitológia, vagy az ókor művészete, de nagyon ritkán fordul elő, hogy új mítoszok tűnjenek fel. Ezt jelentős dolognak tartom. És ez a világ tele van fantáziával, tele lázálmokkal, tele meglepő, új karakterekkel. Mindez csodás lehetőséget kínál a filmkészítésre. Nincs annál jobb bolygó vagy univerzum, mint amit magad népesítesz be a szereplőiddel.”

A mandalori világát Favreau és Filoni karakterei népesítik be, zenével azonban a svéd Ludwig Göransson tölti meg. A fiatal zeneszerző elmondta, John Williams Star Warsa minden idők legnagyszerűbb filmzenéje, amivel nem lehet versenyre kelni, ezért ő elhatározta, hogy valami egészen mással fog próbálkozni. Ötletére Favreau és Filoni is nyitottnak mutatkozott.

mandalorian_premier_goransson.jpg

„Arra gondoltam, hogy ami legkevésbé Star Warsos, az a furulya. Ezért vettem magamnak egy furulyát, egy olyat, amin hat-hét évesen játszottam. Aztán vettem egy egész furulyakészletet, és az alján találtam egy basszus furulyát. Ahogy elkezdtem játszani rajta, nagyon érdekesnek találtam a hangját. Majd aggattam rá modern effekteket, amitől olyan hatása lett, mint egy űr... nem is tudom, űrfuvola. Az organikus hangszereket kombináltuk a modern technikával, de Dave és Jon nagyon támogató volt abban is, hogy a legjobb Los Angeles-i zenészekből szedhettünk össze zenekart.”

„Amilyen meghatározó volt a zene a filmek esetében, annyira meghatározza a zene a sorozatot is” — vallja Favreau, aki emlékeztetett rá, hogy a Star Warsra minden más filmalkotásnál jellemzőbb a látvány és a zene egysége. A mandalori zenéje a modern és a klasszikus hangzás izgalmas elegye. Kalandos, de felfedezhetjük benne a diszharmóniát is, amely a zsarnoki Birodalom bukása, a régi struktúrák széthullása utáni káoszt tükrözi vissza a zenében.

„Nem csupán annyi történt, hogy kaptunk tőle egy zenegyűjteményt, amit aztán be tudunk építeni a sorozatba. Minden rendező, minden egyes epizód egyedi csavart ad a zenének.”

A rendezők egyike a jövőre már az Obi-Wan-sorozatot forgató Deborah Chow, aki a rendezők együttműködését emelte ki fő élményeként.

„Az ember rendezőként ritkán dolgozik együtt más rendezőkkel. Sok tévés rendezésem volt már, de a rendezők általában csak átadják egymásnak a kormányrudat. Ezen a sorozaton a rendezők nagyon jól megismerték egymást, és valamennyien együttműködtünk, belefolytunk egymás munkájába. Csapatként dolgoztunk, de mégis megőrizte mindenki a maga egyedi hangját.”

mandalorian_premier_panel.jpg

Aki mindenképp egyedi hangot hoz a messzi galaxis világába, az Rick Famuyiwa, aki a sorozat kiváló második epizódja mellett a hatodik részt is jegyzi majd.

„Amikor megtudtam, hogy Jon mi miatt szeretne találkozni velem, arra gondoltam: ácsi, láttad te a Kábszert? Biztos, hogy láttad a filmemet?” — idézte fel nevetve. „De azt hiszem, ez is Jont igazolja, aki képes volt meglátni a különböző típusú tehetségeket, és úgy döntött, hogy bevonzza ezeket a hangokat a Star Wars világába. Ugyanakkor George filmjei az én filmjeimre is számtalan módon hatással voltak. A Csillagok háborúja volt az első film, amit moziban láttam. Az első filmemet pedig, amelynek címe Srácok, az American Graffiti hatására készítettem el.”

Famuyiwa az egész alkotófolyamatot egy Star Wars-filmes nyári táborhoz hasonlította.

„Jon nagyszerű légkört teremtett, ahol mindenkit arra ösztönzött, hogy tegye hozzá a maga hangját, a maga tehetségét. És valamennyien támogattuk egymást. Nagyon különleges filmes közeget teremtettünk, büszke vagyok, hogy a részese lehetek.”

mandalorian_premier_podium.jpg

Ahogy említettem, az esemény egyik legérdekesebb pillanata a negyedik részt rendező Bryce Dallas Howard megszólalása volt, aki mindig is afféle nagybácsiként tekinthetett George Lucasra. Édesapja, Ron Howard élete első felnőtt filmszerepét Lucas American Graffitijében játszotta, majd a Star Wars szülőatyjától kapta első igazán nagyszabású rendezői munkáját is.

„A legnagyobb kiváltság és megtiszteltetés, hogy részese lehetek ennek a narratív örökségnek. Ez az egész teljesen átszőtte a gyerekkoromat. George minden karácsonyra Star Wars-figurákat küldött mind a négy gyereknek a családunkban. Lucasfilmes relikviák között nőttem fel. Ezekkel a figurákkal játszottam, és teljesen belemerültem a világukba. Aztán öt éves voltam, amikor George, Kathy és az apám elkészítette a Willowt.” (Kathy természetesen Kathleen Kennedy producer, a Lucasfilm jelenlegi elnöke.)

Amit Howard ezután mondott, az láthatóan meghatódásra késztette a sorozat második számú szülőatyját, a nyitóepizód rendezői székébe ülő Dave Filonit.

„Nagyon hálás vagyok. George rendkívüli módon mentorálta és mentorálja ma is az apámat. A mentorálás nagyon fontos számára, és hatalmas mentora Dave Filoninak is. Néhány hete (Lucas) elárulta nekem, hogy szinte fiának tekinti őt. Nem viccelek, és ez nagyon nagy dolog, mert George manapság azon van, hogy továbbadja másoknak a tudást.

bryce_dallas_howard.jpg

A nyitóepizódot rendező Filoni kétségtelenül a Star Wars-galaxis legnagyobb ismerője a színpadon megjelent alkotók közül, így megkapta a kérdést: kik is azok a mandaloriak a Star Wars galaxisában?

„Szerencsére egy egész sorozatot készítettünk róluk, így nem kell elmondanom. Az ennek a sorozatnak a szépsége, hogy akkor is élvezheted, ha semmit nem tudsz a Star Warsról. Ha ismered, akkor tudhatod, hogy a mandaloriak hírhedten a galaxis legnagyobb harcosai. És ha kell, ezt be is bizonyítják neked.”

Filoni mondata egyértelmű kikacsintás volt a legfanatikusabb rajongók felé, akik ezúttal is mandalori páncélban ültek a közönség soraiban.

„Amikor először beszéltünk erről, meséltem Jonnak, hogy van egy egész csapat belőlük. Általában együtt vacsorázom velük a Celebrationökön, mert meg szoktak hívni. Megkérdezte: milyenek? Hát, nagyjából olyanok, amilyennek az ember elképzeli őket: mandaloriak” — idézte fel az alkotópáros beszélgetését Filoni.

„Itt vannak most is, elhozták a sisakjaikat. Némelyik valódi fémből van. Szóval amit filmre vittünk, azt én jobbára minden nyáron látom a Celebrationön. Aki igazán meg szeretné tapasztalni őket, az látogasson el oda! Aki pedig a biztonságos otthonából szeretné átélni ugyanezt, csak menjen fel a Disney+-ra!”

A mandalori nyolc epizódos első évadáról, alkotóiról és születésének körülményeiről számos további érdekességet olvashatsz ide kattintva.

Címkék: star wars események tévésorozat Jon Favreau Dave Filoni Mandalorian

A bejegyzés trackback címe:

https://ovibankenobi.blog.hu/api/trackback/id/tr4915318754
süti beállítások módosítása